A legvidámabb barakk és a kabaré - Interjú Kalmár Tiborral

Kalmár Tibor neve egyet jelent a hazai kabaréjátszás elmúlt ötven évével. Készülő előadásáról, a jó kabaré ismérveiről, a stand up comedy-ről beszélgettünk vele.

 

A műfaj egyik meghatározó alakja igen fiatalon került a Vidám Színpadhoz, melyhez ötven éven át hűséges maradt. A színház 2003-as megszűnéséig főrendezőként irányította az ott folyó munkát. Munkássága alatt a legnagyobbakkal dolgozott, köztük Kellér Dezsővel, Salamon Bélával, Kibédi Ervinnel, Kabos Lászlóval vagy Kazal Lászlóval. A Magyar Televízió legendás kabaré sorozatainak rendezője több könyvet is írt az elmúlt években, amelyekben felidézi emlékeit és történeteket oszt meg az olvasókkal a II. világháború utáni kabaré nagy korszakáról és halhatatlan alakjairól. Kalmár Tibor most arra vállalkozott, hogy alkotótársaival, László Ferenc szerkesztővel és Szilassy Nelly zenei vezetővel színpadon is megidézze a legendás korszakot. A Rózsavölgyi Szalonban december 28-án mutatják be A legvidámabb barakk című összeállítást, melyben a legismertebb slágerek és a legkedveltebb kabaré jelenetek elevenednek meg az 1945 és 1989 közötti időkből, Csobot Adél, Kovács István és Heller Tamás tolmácsolásában.

 

kalmarKalmár Tibor A humor háza című - A Fészek Művészklub nagy mesélői című könyvének bemutatóján, Hegedűs D. Gézával, fotó: Népszava / Tóth Gergő

 

Milyen volt a magyarországi kabaré élet a Rákosi és a Kádár korszakban? Mennyi szabadsága volt a szerzőknek, előadóknak?

Kalmár Tibor: Sokan idézték Zsdanov, a nagy szovjet esztéta meghatározását, aki azt mondta valamelyik pártkongresszuson, hogy „Írók, alkossatok remekműveket!”. Egy dogmatikus, szemellenzős korszakot éltünk, de ekkor is születtek olyan kabaré számok, amelyek kritikával éltek a rendszerrel szemben. Rákosi, a maga idején büszke volt az országra, mint „a vas és acél országára”, de Kellér Dezső a Hol szorít a cipő című konferanszában kimondta: „azért szorít, mert tele van vassal és acéllal”. Az ilyen őszinte pillanatokban szinte megállt a levegő. Kellér persze fantasztikus sikert aratott, le is akarták tiltani ezt a megszólalását, de aztán végül tovább vitte a jelenetet.

 

Az igazi „lazaság” a hatvanas években következett. Ennek a korszaknak a legnagyobb alakja Róna Tibor volt. Az ő kabaréi, mint például a Több nyelven beszélünk vagy az Urak és elvtársak százötvenes szériát mentek a Vidám Színpadon. A külföldre szorult hazánk fiai és lányai pedig az IBUSZ-on keresztül rendeltek jegyet a Vidám Színpadra, mert azt mondták, a műsorból többet lehet megtudni arról, mi történik az országban, mint az újságokból. A humoristák egészen merészen vicceltek. Volt például Kazal Lászlónak egy jelenete, ami arról szólt, hogy Londonba ment, meglátogatta Marx szobrát, majd elnézést kért tőle, mert megnézte a Marks & Spencert is. Amikor ’56 után Rákosiról elterjedt, hogy eltűnt, Róna Tibor tollából született egy tréfa a focistákról, arról, hogyan kellene összeállítani a csapatot, ugyanis akkoriban volt egy Rákosi nevű futballista. „Nem látom a csapatban az egyik nagyon jó játékost, a Rákosit” - kezdte az egyik, mire a másik így folytatta: „Tényleg, hol van a Rákosi?’. A közönség értette a célzást, a dolog irtó nagy derültséget keltett. A Meddig lehet elmenni? című kabaréban pedig megjelenítettük Aczélt és Kádárt is. Szóval majdnem mindent lehetett...

 

Két olyan téma volt, amit nem illett feszegetni: szövetségi hűségünket a Szovjetunióhoz és az akkoriban igen hűvös román-magyar kapcsolatokat. Persze remek trükkökkel lehetett róluk beszélni. Például készült egy olyan jelenet, amelyben egy tánccsoport szerepelt különböző népviseletekben, és egyszercsak a román ruhát viselő táncos kilépett a sorból, vagyis jelezte, hogy kvázi nem tartozik a többiekhez - így utalt arra, hogy a románok kicsit más utat járnak, mint a többi szocialista ország. Tehát különböző eszközökkel próbáltuk a betonfalakat döngetni.

Hogyan zajlott egy bemutató? A premier előtt megnézte a pártvezetés a készülő előadást és engedélyt adott rá?

Kalmár Tibor: Természetesen megnézték, de először be kellett nyújtani a szöveget a minisztériumnak, bár sose válaszoltak... Amikor G. Dénes György és Harsányi Béla írtak egy remek blüettet egy nemzetközi jegyzékváltásról, ami az ENSZ-ben játszódott, a főtitkárunk megkereste Péter János művelődési miniszter titkárságát is, annyira sürgetett az idő. Másnap Aczél György telefonált: "Meg vannak őrülve? Csak nem képzelik, hogy Péter János azzal foglalkozik, hogy milyen blüettet fog játszani a Vidám Színpad!?" - és lecsapta a telefont.   Végül a jelenetet csak akkor mertük bemutatni, amikor már nem kellett kérdezni, ugyanis Enver Hodža, az albán pártfőtitkár és Mao Ce-tung kínai pártvezér azt énekelték benne, hogy „mi vagyunk a két kicsi gézengúz, akit régen nem szeret a gézen grúz”, tehát Sztálin.

 

Amúgy a főpróbákon mindig megjelent egy bizottság, melynek tagjai a kerületi pártbizottságtól, a minisztériumtól, a fővárosi tanácstól érkeztek, és amikor véget ért a főpróba, mindegyikük véleményezte a látottakat, jelezte, hogy mit kell kihagyni. Ha mindenkire hallgattunk volna, akkor nem lett volna műsor, mert természetesen mindenki mást akart. Úgyhogy nem hagytunk ki semmit. Millió trükköt alkalmaztunk, hogy kifogjunk rajtuk. Például akkor, amikor a rádióban hallgatták a felvett anyagot és egy kínos pillanat következett, „véletlenül” leesett egy hamutartó, így elkerülte a figyelmüket a poén.

 


Mi az ismérve a jó kabarénak? Mitől működik egy kabarétréfa? 

Kalmár Tibor: Erre nem olyan egyszerű a válasz... Fontos, hogy filozofikus, mély gondolatokat vessen fel humoros megfogalmazásban, mert a közönség akkor dől a röhögéstől. Sajnos ezt néha elvétik, és az nagy bukfenc. Most divat a stand up comedy, az előadók mondjuk, arról beszélnek, hogy fürödtek, megborotválkoztak, majd elkezdenek hülyéskedni azon, hogy mit láttak a tükörben vagy mi volt a fogkrémmel. Hülyéskednek, de nem közölnek igazán filozofikus tartalmakat. Hofi Géza, Kellér Dezső, vagy akár mondhatnám Darvas Szilárdot is, mindig kitaláltak egy szellemes sztorit, mindig érintettek egy olyan közéleti témát, ami mindenkit foglalkoztatott. Kellér például egyszer azt mondta, hogy kellene a városba egy kapitalista kerület azért, hogy mindenki odautazhasson, és úgy érezhesse magát, mintha Nyugaton járna. Ezzel mindenki egyetértett... Sajnos sok olyan kabarét láttam az elmúlt időben, ami egy mosolyt sem csalt a nézők arcára hatvan percen keresztül. Az ilyesmi régen lehetetlennek tűnt. Nálunk a Vidám Színpadon poén poén hátán jött, Hofinál is minden második perc végén hatalmas röhögést lehetett hallani.

A nevetés persze becsapós. Néha csak az a cél, hogy röhögjön a közönség, és ennek érdekében olcsó, alpári poénokat vetnek be...

Kalmár Tibor: A szakmánkban úgy szokták nevezni ezeket a poénokat, amiknek se eleje se veleje nincsen, csak arra valók, hogy l’art pour l”art röhögtessenek, hogy nadráglehúzós tréfák. Borzasztó, de ilyen is akadt a mi időnkben, és persze most is akad. Viszont se a Vidám Színpadra, se a Mikroszkóp Színpadra nem a gatyaletolás volt a jellemző. A színvonalas szerzők ugyanis adtak magukra. Alapszabálynak számított, hogy nincs altesti humor és hogy vallással, testi fogyatékossággal nem viccelünk. Az úgynevezett modern humoristák erre már nem figyelnek...

Az említetteken kívül, Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy nincs igazán jó kabaré? 

Kalmár Tibor: Én azt mondom erre, hogy ha lenne egy talpalatnyi hely, ahol a tagadás lábát megveti - hogy klasszikust idézzek- , akkor lenne. Megvan rá az igény, a szerző, és lenne csapat is, csak egyszerűen nincs olyan színház, amelyik felvállalná a műfajt.

Most viszont Ön egy klasszikus kabaré bemutatójára készül. Miért A legvidámabb barakk az előadás címe?

Kalmár Tibor: A Kádár-korszak második felét, 1962-től  „gulyáskommunizmus”-nak nevezték. Ennek az volt az oka, hogy az ország lakossága a szocialista, ha tetszik kommunista berendezkedés ellenére viszonylag jól élt. Így aztán Magyarországot csak úgy emlegették, mint a legvidámabb barakkot. Ez a kifejezés egyrészt pejoratív, mert a barakk szó nem idéz kellemes képzeteket, ugyanakkor jelzi, hogy a társadalmi berendezkedés ellenére az emberek vidáman éltek. Nagyszerű filmek és színdarabok születtek abban az időben, ez is igazolja, hogy találó az elnevezés. 

 


Kiknek az írásaiból válogattak a produkcióhoz?

Kalmár Tibor: Azok műveiből, akik az én praxisomban, a hatvanas években, a Vidám Színpadon a legnagyobb sikereket aratták. Inkluzíve Peterdi Pál, aki egy termékeny és szenzációs kabaré szerző volt, illetve Tabi László, Komlós János, Nádasi László, Róna Tibor, Radványi Barna és Trunkó Barnabás.

A régi poénok és szövegek mennyire aktuálisak ma?

Kalmár Tibor: Szerintem aktuálisak, hiszen ma rengeteg dolog visszaköszön a múltból. Például lesz egy olyan jelenet, amelyben valaki bemegy a belügybe azzal, hogy szeretné, ha lehallgatnák a telefonját. „Meg van maga őrülve? Miért akarja, hogy lehallgassák?” –„Mert húsz éve várok telefonra”  - ez ma is aktuális... Az az érzésem, hogy a közönség a legtöbb jelenetre rezonálni fog.

A kabaré jeleneteket zenés számok színesítik majd...

Kalmár Tibor: Igen, sok nóta fog elhangzani. Ezek egy része a klasszikus kabaré hagyományaira támaszkodik, egy része pedig korabeli sláger a táncdalfesztiválokból. Olyan emlékezetes mozgalmi dalok is elhangzanak majd, mint a Sződd a selymet elvtárs, a Fel vörösök, proletárok, meg a Hegyek között, völgyek között, vagy a Kovács vagyok, ifjú a lelkem. Hallhatják a nézők Kabos Laci klasszikusát, az Itt születtem Pesten, egy csillagfényes esten című dalt is, ami tulajdonképpen egy kuplé, aztán Kibédi Ervin nagyszerű számát az Én nem hiszem, hogy normális vagyok címűt vagy Kazal László Cipzár dalát. 

 

Kalmár Tibor könyvéről

 

Ma Magyarországon Ön a kabaré műfaj legnagyobb ismerője…

Kalmár Tibor: Valóban a doyenje vagyok, de ez sajnos nem dicsőség, ez életkori sajátosság. Kellér Dezsőnek volt egy bonmot- ja a „Jaj, de jól nézel ki!” frázisra: azt mondta „az emberi kornak három része van: a fiatalság, a középkor és a De jól nézel ki!”

 

A legvidámabb barakk premierjét december 28-án tartják a Rózsavölgyi Szalonban!

 

 

Szerző: Spilák Klára

usz.: Színház.hu