Nyáron elindul a Sopron Balett - Próbatáncot hirdetnek

Próbatánc lesz januárban a Soproni Petőfi Színházban, harmincévesnél fiatalabb táncosokat várnak, akik a nyáron megalakuló Sopron Balett társulatát erősíthetik majd - közölte Pataki András igazgató az MTI-vel.


Pataki András elmondta, két évet adtak maguknak arra, hogy lássák, képesek-e "a táncművészetet még magasabb szinten is művelni" Sopronban. Tavaly nyáron tették le az alapjait a Soproni Petőfi Színház tánctagozatának, amelynek a vezetője Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművész, a Győri Balett örökös tagja lett.

 

Petőfi-Színház-Sopron

 

Demcsák Ottó úgy látja, az alapok megvannak ahhoz, hogy jó balett működhessen Sopronban. A közönség befogadó, és megszerette a tánctagozatot. A táncművész szerint a nézőt be kell vonni az előadásokba, így egy szellemi alkotóközösség jöhet létre. Fontos, hogy az előadások mögött legyen üzenet. A szép Cerceruska című mesebalett decemberi premierjére is ennek jegyében készült a társulat, ami jó erőpróba volt - mondta a rendező-koreográfus.


Benedek Elek meséjének adaptációja nagy közönségsiker volt. A mesebalett mellett még két önálló, táncos produkciót visznek színre a Sopron Balett augusztusi megalakulásáig. A Csillagok szárnyán táncfantáziát januárban mutatják be, a sopronpusztai határáttörés, a Páneurópai piknik 25. évfordulójára pedig egészestés balettel készülnek. Ez utóbbi lesz a soproni balettosok bemutatkozó előadása is.


A Sopron Balettben tizenkét táncos kaphat állandó megbízást, és vendégművészekre is számítanak majd. Szeretnék, ha a soproni társulat a lehető legrövidebb időn belül külföldi színpadokon is megjelenhetne.

 

Forrás: MTI