Meghalt Mátyás… - Emlékezés Helyey Lászlóra

Kiss István, a kaposvári színház kellékesének írását tesszük közzé, melyben a január 3-án elhunyt Helyey Lászlóra emlékezik.

Részlet, a Valahol Oroszországban című előadásból, 1991:


(Helyey László - Versinyin): "Igen, elfelejtenek bennünket. Ez a sorsunk, semmit sem tehetünk ellene.

Azt, ami nekünk, komolynak, jelentősnek, nagynak tűnt, idővel elfelejtik, majd jelentéktelennek látják. És ebben az a legérdekesebb, hogy mi nem is tudjuk, mit tartanak majd nagynak, és fontosnak, és mit kicsinynek, és nevetségesnek.
…És az is lehet, hogy majd a mi életünket, (melyben olyan jól megvagyunk,) később különösnek, kényelmetlennek, értelmetlennek, nem eléggé tisztának, sőt, talán bűnösnek is ítélik.


(Hunyadkürti György - Tuzenbach): Ki tudja? De az is lehet, hogy az életünket majd nagynak nevezik, és tisztelettel beszélnek majd rólunk. Most nincs kínzás, kivégzés, idegenbetörés, csak sok szenvedés. Nagyon, nagyon sok szenvedés.”  

 

Helyey Laszlo
Kiss István emlékezik:

28 évesen szállt le először a vonatról a kaposvári állomáson, ( ami nem húszversztányira volt a Csikytől,) s rögtön olyant mondott, amit azóta is nevetve emlegetünk. Lelkesen bedobta még meleg diplomájával teli bőröndjét a csomagtartóba, urasan beült a taxisofőr mellé, s csak annyit: A színházhoz, lesszíves! A sofőr furán nézett. Kinyújtotta bal karját az ablakon, megérintette mutatóujjával a színház művészbejáróját, s válaszolt: Gyalog hamarább, uram!

Ugyanekkor léptem át én is először az óvodám kapuját, de nem mondtam meg a Marika óvó néninek, hogy még ha délutánonként leragasztja is a szememet vignettával, (mert nem akartam aludni,) én akkor is látni fogom Mátyás királyt. Sőt, nem csak hogy láthattam, hanem abban a bizonyos, hírhedt színészbüfében, előadások után, sokadmagammal még egy asztalnál is fogyaszthattunk. Ő hideg sört,(hogy megőrizhesse hangszínét), én inkább csak szódát, az unikum mellé. Éjfél, s pár pohár után gyakran adott hangot értetlenségének a műszak asztalnál, miért nem tanulunk valami épkézláb szakmát. Akkor nem jutott eszünkbe normális magyarázat, de ma már tudni vélem. Miattad, miattatok. Mert fertőzők vagytok. S megfertőztetek minket színházszeretettel, a szenvedéllyel. Ha az kell, ellopjuk az Állatfarmos szövegedet, s mi is mondogatjuk, mint Bandi, a ló: Holnaptól,még többet fogunk dolgozni.

Ha épp szombat délelőtt úgy döntesz, haza szeretnél utazni Budapestre, s megkérsz minket, betoljuk megint a piros Skodádat. Csak azt bánom, hogy miután beindult, már nem tudunk együtt visszabattyogni a pulthoz, hogy megünnepeljük, ahogy szoktuk.

S amit a Valahol Oroszországban mondtál:

Igen, elfelejtenek bennünket. Ez a sorsunk, semmit sem tehetünk ellene. 

Az, (NYUGODJ BÉKÉBEN!) Rád, biztosan nem vonatkozik.