L. Simon: Nincs lazuló költségvetési fegyelem az NKA-nál

Biztonságosan tervezett költségvetés készült 2014-re a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) - számolt be az MTI-nek a szervezet alelnöke, L. Simon László.


"Tavaly az NKA-nál 11 milliárd forintos bevétellel terveztünk, de úgy néz ki, hogy ehhez képest valamivel alacsonyabb lesz, az ötöslottózási kedv mintha kissé alábbhagyott volna. Ebből a tapasztalatból kiindulva 2014-ben alacsonyabb, 10 milliárdos bevétellel számolunk" - mondta el az alelnök.


Hozzátette: azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi pénzt fognak behozni idén a közös jogkezelőktől az üreshordozói díjakból átirányított források, ezért azt a tervezett büdzsébe nem is kalkulálták be. "Ránk is igaz tehát, ami a kormányzat által tervezett költségvetés egészére: nincs választási büdzsé, nincs lazuló költségvetési fegyelem. Ezzel együtt is bízom benne, hogy az év második felében lesznek többletbevételeink" - jegyezte meg.


Január 1-jével felállt az NKA-ban az Előadóművészeti Kollégium helyébe lépő Zenei, valamint Színház- és Táncművészeti Kollégium. A szakmai szervezetek öt főt delegáltak a Színház- és Táncművészeti Kollégiumba, négyet a Zenei Kollégiumba - számolt be az alelnök, hozzátéve: utóbbi létrehozásába a közös jogkezelőket is bevonták, ők is szavazati joggal rendelkeztek.

 

l simon

Fotó: Béres Attila, mno.hu


L. Simon László hangsúlyozta: nincs olyan jogalkotói szándék, amely ezen túlmenően a közeljövőben átalakítaná a fennállásának 20. évfordulóját nemrég ünnepelt NKA működési struktúráját. Megjegyezte: a jubileumi rendezvénysorozat komoly visszhangot váltott ki mind a szakmai közönség, mind a politikusok körében.


A kulturális alapnál folytatódik a Márai könyvszakmai program: egyelőre 100 millió forinttal terveznek 2014-re és ha lesz az NKA-nak pluszbevétele, ez további 100 millióval egészülhet ki. A Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) forrásait szintén az NKA fogja szétosztani, a Szépirodalmi Kollégiumban a szakmai szervezetek delegáltjaként a MASZRE egyik vezetője is helyet kapott. Azok a pályázatok, amelyek eddig a MASZRE támogatásával valósultak meg, az NKA-nál is működőképesek lesznek - vélekedett az alelnök.


Beszámolója szerint a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi reprezentációját segítő külön program egyelőre nem indul, de az NKA-nak most is léteznek ilyen tárgyú pályázatai, az alap továbbra is támogatja kereskedelmi galériák részvételét nemzetközi vásárokon. "Azt hiszem, szükséges lesz valamikor a Publishing Hungaryhez hasonló programot indítani; amint lesz rá forrás, ezt meg fogjuk oldani" - jelezte.

 

Forrás: MTI