Ősbemutatóra készül a Bábszínház - Márton László a Trisztán és Izoldáról

Márton Lászlót a Bábszínház készülő bemutatójáról kérdezte a Bábszínház blogja.

Februárban mutatja be a Budapest Bábszínház a Trisztán és Izoldát. Az előadás redezője Csizmadia Tibor, a látványt a Színikritikusok Díjával kitüntetett Semmit is jegyző Hoffer Károly, illetve Nemes Takách Kata tervezik, a zeneszerző Pirisi László. Gottfried von Strassburg XIII. századi verses regényének drámaváltozatát a regény fordítója, Márton László írta a színház felkérésére. Az író a dráma létrejöttéről és az alapanyagról a Bábszínház blogján nyilatkozott.

 

Részlet a babszinhaz.postr.hu interjújából:


Melyek azok a mozzanatok, amelyeket muszáj volt elhagyni a verses regényből? (...) Milyen szempontok alapján döntötte el, hogy mi maradjon ki?

Egyrészt, ha egy középkori szerző ír egy eposzt vagy verses regényt, akkor számára nincsenek terjedelmi megkötések: ha 20 ezer sor, akkor 20 ezer, ha 50 ezer, akkor 50 ezer. Egy színházi előadás esetében viszont van az a földhözragadt szempont, hogy tizenegy óra után indulnak az utolsó busz- és villamosjáratok, és az előadásnak nem tizenegykor kell véget érnie, hanem legkésőbb tízkor. Ráadásul szünet is van. Így nem nagyon lehet két és fél óránál hosszabb egy színházi előadás ma Magyarországon. Ami ebbe belefér, az benne van, ami nem fér bele, az nincs benne. Másrészt nem árt, ha a szereplő és a cselekmény egysége hangsúlyosabb, mint egy olyan műben, ahol a narrátor szólama is jelentős. Egy regényben vagy egy elbeszélő költeményben a narrátor sok mindent elmondhat, ami közvetlenül nem derül ki a cselekményből, ez azonban egy színpadi munka esetében nem lehetséges. Ezen kívül érdemes a drámai feszültséget tartalmazó jeleneteket előtérbe állítani, és az elmélkedő vagy leíró jeleneteket háttérbe szorítani. Arra is törekedni kell, hogy a mű eszmeiségét megőrizzük, és lehetőleg ne kerüljön sor a történet lebutítására. Ehhez a magunk drámai eszközeivel valamiképpen pótolni kell azt, ami a meditatív részek kihullásával elveszett. Ezeket én úgy nagyjából tudom. Tehát ezekkel nincs komoly probléma. Ami számomra új volt és kihívás, s amit én nem ismerek igazán jól, az a báb. A báb számtalan dolgot tud, amit az emberszínész nem, viszont sok mindenre nem képes, amire a hús-vér ember igen. Például egy színész megteheti, hogy nem szólal meg rögtön, de a bábnak meg kell szólalnia, különben élettelen tárgy marad. Ugyanakkor a színész mondhat hosszú monológokat, a báb nem. Elmélkedni sem tud, illetve reflektálni sem, mert reflektálatlan lény. Lény, élőlény, élet van benne, de hiányzik belőle a reflexió. Ez nagyon nehéz volt nekem, de azt hiszem, hogy megértettem a problémát, és valamiféle megoldást is találtam rá. Végezetül persze még húzásokra is szükség van, amelyekre sor került, megvannak, úgyhogy azt hiszem, senki nem fogja lekésni a kis földalattit.
(...)

Márton László
Mennyire kellett figyelembe venni azt, hogy ez egy ifjúsági előadás szövege lesz? Ezt főleg azért kérdezem, mert a Trisztán és Izolda igencsak erotikus szöveg.

Hogy egyértelműsítsem mindjárt az elején: e tekintetben semmiféle korlátozás nem volt, teljes szabadságot kaptam, aminek nagyon örülök. Azonban a dolog úgy áll, hogy a Trisztán és Izolda házasságtörésről szól, amit nem lehet eliminálni, sem megszelídíteni. Következésképpen kisgyerekeknek nem való. Nem mintha ők nem találkoznának ezzel a ténnyel, ők is találkoznak vele, csak egyszerűen nem érdekli őket igazából, meg nem fogják fel a problémát. Ezért ez egy ifjúsági előadás, ami azt jelenti, hogy tizenéveseknek és felnőtteknek szól. Manapság az interneten rendkívül durva, közönséges, brutális dolgokat találhatnak a gyerekek, fiatalok, amelyek a maguk brutalitásában, ocsmányságában nem megmutatják, hanem inkább elfedik azokat a problémákat, amelyekkel ők maguk, saját életükben találkoznak. Például azzal a nagyon gyakori ténnyel, hogy édesapa vagy édesanya talál egy új partnert, és emiatt tönkremegy a házasság. Szerintem ezt nemhogy nem kell eltakarni a fiatalok elől, hanem egyenesen mutatni kell nekik, hogy tudják a maguk módján kezelni a problémát, és később, felnőtt életükben esetleg szerencsésebb döntéseket hozzanak, mint a szüleik. Másfelől, szerintem az erotika meg a szerelem nem azonos a nyers és pőre szexualitással, mert az előbbiekben nagyon sok érzelmi, akarati, indulati tényező van, amelyek az élet teljessége felé mutatnak. Szerintem az eredeti műnek ezt a rétegét sikerült átmenteni a darabba. Aztán ott van a színpadi erotika kérdése is, a színpadi meztelenségé. Én korábban nem írtam olyan darabot, amelyben lett volna ilyen, így közvetlenül nem szembesültem a színészi meztelenség problémájával. A Trisztán és Izoldában azonban van ilyen, csak egy báb meztelensége egészen más, mint egy élő emberi lényé, mert a báb esetében a szerkezet tárul fel, az válik átláthatóvá. Úgy is mondhatnám, hogy a báb transzparenssé válik, és a transzparensség, a transzparencia transzcendensséget is jelent, tehát egyfajta létállapotbeli túlléphetőséget. Ez pedig már nem erkölcsrendészeti vagy szeméremmel kapcsolatos, hanem a létezés milyenségére irányuló kérdés. Nem csúnya, nem obszcén, nem trágár, nem szégyellni való, hanem megmutat, szemléltet valamit az emberi létállapotot illetően. Azt gondolom, hogy ez egy fiatal személynek az önismeretét erősíti, anélkül, hogy olcsó felizgatásra irányulna.

A Trisztán és Izoldában szóba jönnek olyan komoly és fontos kérdések, mint barátság, szerelem vagy identitás. Gondolja, hogy a mű apropó lehet arra, hogy a fiatalokkal ilyesmikről beszéljünk?

Szerintem egy nagy mű attól nagy mű, hogy ilyesmire alkalmas. Gottfried pedig az akkori erkölcsi életnek alapkérdéseit teszi fel: ellenőrizhetjük-e szeretteinket; tarthatjuk-e őket felügyelet alatt; mit jelent egy másik embert szeretni; a másik ember iránti szeretetnek mikor van igazi tétje; a beteljesült szerelem akkor beteljesült-e, ha maradéktalan boldogságot hoz, vagy akkor, ha a boldogság együtt jár a szenvedéssel? Ezek szerintem alapvetően fontos kérdések, és amennyire meg tudom állapítani nyolcszáz év távlatából, nem sokat változtak. Nyilván a viszonyok nagyon másmilyenek, de az, hogy az ember mint Isten teremtménye egy ellentmondásos lény, hogy a vágyai mindig szembeviszik az előírásokkal, hogy ez a földi létezés keretein belül nem oldható fel, legfeljebb a túlvilágon ígért üdvösségben, és ha megszeretünk valakit, és közel akarunk kerülni hozzá, akkor óhatatlanul helytelen dolgokat is elkövetünk, nem változott azóta sem.

(...) A próbák során például felmerült a kérdés, hogy mennyire lesz érthető a tinédzserek számára az a fajta kapcsolat, ami Trisztán és Marke között van, illetve az, hogy mennyire nagy tétje van annak, hogy Trisztán éppen őt árulja el, hogy őt csalják meg. És persze, hogy ki csal meg kit ebben a szerelmi háromszögben....

Ez már rendezői, dramaturgi és színészi felfogás kérdése is: hogy három ember viszonyában ki a harmadik. Szerintem mindig ezek a háromszögek az érdekesek. Két ember viszonyában nincs probléma, négy vagy annál több ember viszonyában megint nincs igazán komoly probléma. Három emberében van. Mondok egy példát: a sokkal gyakrabban színre vitt Othello esetében is mindig alapvető kérdés, hogy a rendező Othello vagy Jago pártján áll-e, mert tulajdonképpen nem Desdemona a problematikus személy. A Trisztán-történet esetében a dolog kicsit más, mint az Othello esetében, mert Desdemona – ugyan jogilag ártatlan – súlyos drámai vétségeket követ el, Izoldának viszont nincsenek hasonló drámai vétkei, noha jogilag nem ártatlan. Ebben az értelemben, noha ő megcsalja a férjét, ellentétben Desdemonával, aki nem teszi, mégis sokkal tisztább és bűntelenebb lény, személyiség, mint a reneszánsz drámahősnő. Valamint a Trisztán és Izoldában a végzetszerűség sokkal erősebben jelen van, mint a későbbi színművekben. Ezt a végzetszerűséget a szerelmi varázsital jeleníti meg, de ez sem fedheti el azt a tényt, hogy valójában felvállalt, személyes döntésről van szó, hiszen Trisztán azt mondja, hogy lehet, hogy halált ivott, de ha ez a halál, akkor soha édesebbet nem tudna elképzelni.


A teljes interjú itt olvasható.

 

Forrás: a Budapest Bábszínház blogja