Bányavirág: a mindennapok valósága - Villáminterjú Vincze János rendezővel

Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját Vincze János rendezésében, László Csaba, Bánky Gábor, Tamás Éva, Németh János és Bacskó Tünde főszereplésével tűzte műsorára december 10-én a Pécsi Harmadik Színház. A rendező most a drámáról és szellemi életünk gyávaságáról nyilatkozott.


- A Bányavirág történetét nehéz néhány mondatban összefoglalni – véli az előadás rendezője, Vincze János -, mert tulajdonképpen nem, vagy alig történik benne valami. Igazi történés a nem történés, a befagyott létezés, ami olyan, mint az a csermely, amiről a főszereplő, Iván beszél a darab végén, amely ,,télen, amikor be van fagyva, akkor is csobog – csak nem hallatszik.” A valódi történések a felszín alatt zajlanak, a mélyben.

 

banyavirag 027


- Mit jelent a bányavirág?

- Ezzel a kifejezéssel illetik az erdélyi bányászok a hegyikristályt, amiről az ókori görögök azt gondolták, olyan jég, amit nem lehet felolvasztani. A drámában a szó metaforaként hangzik el, Irma jellemzi vele Ivánt, aki azonban nem hisz abban, hogy ez a rejtett szépség – ami mégiscsak dermedt és hideg – valaha még felszínre kerülhetne abból a berobbantott bejáratú, éjsötét tárnából, amihez önmagát hasonlítja. Nemcsak eltemetett tervek, remények rejlenek a mélyben: ott mocorognak az érzelmek, vonzalmak, vágyakozások is. A nők könnyebben engednek utat ezeknek: Irma szinte nyíltan felajánlkozik Ivánnak, és a doktorhoz ,,túlságosan is kedves” Ilonka sem mondott még le arról, hogy valaki meglássa benne a nőt. Ám Iván és a doktor csak a delírium legmélyén képesek – egymásnak! – megvallani ,,balfasz titkaikat”, akkor, amikor már minden mindegy.

 A dráma egyszerre érzékelteti groteszk humorral a helyzetek komikus abszurditását, és mutatja meg az emberi sorsok torokszorító reménytelenségét. De az is érezhető belőle, hogy minden nyomorúság és kilátástalanság ellenére, minden szenvedésen és tragédián túl a szereplők közt létezik valamiféle összetartozás, valami nehezen megfogalmazható emberség. Ezt az emberséget szeretném felmutatni az előadásban itt, Pécsett, ahol a bányavirág metafora a mindennapok valósága, hisz a bányák bezárása az egész régióra mért megrendítő erejű csapást. A színház hitet és erőt adhat azt gondolni, hogy a már eltemetett tervek és remények, a rejtett szépség mégis felszínre hozható.

 

banyavirag 012
- Munkái során markáns dramaturgiai változtatásokat szokott eszközölni. Most volt erre szükség?

- Nem. Húzni sem kellett a darabból, hisz egyfelvonásosnak írta Székely Csaba egy marosvásárhelyi színházi kurzuson. Színész- és rendezőhallgatók, dramaturgok vettek részt ezen a kurzuson, ahol az íróktól Csehov szellemében fogant műveket vártak. Székely Csaba a Ványa bácsit vette alapul, a darabbéli Mihály doktor így Asztrovra hajaz, sőt, a Bányavirág kezdő mondata –„Igyál, kedves doktorom!”- is elhangzik Csehovnál. A darab címében akár ironikus szójátékot is felfedezhetünk, ahogy a Ványa és a bánya rímel egymásra. Szóval, igazából nem igényelt dramaturgi átdolgozást a mű, annyira jó és annyira ,,sűrű”, hogy szerintem nem szabad belenyúlni.

 

banyavirag 045

- A kortárs magyar drámák műhelyeként számon tartott Pécsi Harmadik Színházban ezzel immár határon túli szerző is otthonra talált....

- Valóban, még a gyermekdarabjainkat is hazai szerzők jegyzik, hisz a Csipkerózsika-feldolgozást Szabó Attila írta, a Csizmás kandúrt Thuróczy Katalin, a Bors néni pedig Nemes Nagy Ágnes verseire épül. Szinte csak magyar darabot játszunk, de határontúli, kortárs szerzőtől eddig nemigen mutattunk be művet. Pedig hiszem, hogy a róluk való gondolkodást, a velük való közösséget érdemben ez szolgálná, nem a politizálás. Azt hiszem, fontos lenne, hogy Magyarországon Székely Csaba darabjait is többet játsszák, jó volna, ha szervesebben lenne jelen az irodalomban és a színpadon egyaránt. Tervezzük is, hogy 2014 tavaszán a közönség elé tárjuk a Bányavidék-trilógiát: a mi Bányavirág előadásunkat, a Pécsi Nemzeti Színházban Bérczes László rendezésében addig bemutatandó Bányavakságot, és a budapesti Szkénében Csizmadia Tibor által színpadra állított Bányavizet, melyet vendégelőadásként hívnánk meg. A produkciókhoz kapcsolódóan pedig, e két-három napban irodalomtörténészek, kritikusok, dramaturgok, egyetemi oktatók és hallgatók részvételével szellemi diskurzust folytatnánk. Ha szabad ezt mondanom, ideje lenne föloldani szellemi életünk gyávaságát, azt a – számomra érthetetlen – hozzáállást, hogy egy színmű sikeres ősbemutatója után a többi színház fél hozzányúlni ugyanahhoz a darabhoz. Én meglehetősen sokszor dacoltam ezzel a szemlélettel: közel 30 éve, a vígszínházi premier után rendeztem meg Örkény István két darabját, a Pisti a vérzivatarban-t és a Forgatókönyvet; a Katona József színházi Csirkefej és Halleluja után pedig a magam Spiró- és Kornis-előadását. Ez persze mindig kihívás, de szellemi izgalom is. Eddig sosem vallottunk szégyent a merészségünk miatt.  

 

A Bányavirág január 16-án lesz látható legközelebb.

                                                                            

Szerző: Csató Andrea