Szerelmükből születtem én - Zajmese a legkisebbeknek Szombathelyen

4 éven aluli gyerekek számára készített előadást a szombathelyi Mesebolt Bábszínház. A Szerelmükből születtem én című előadás január 11-én, szombaton lesz látható először.

Ajánló az előadás elé:


Anyáról, aki nekem a világot jelenti,
Apáról, aki eddig a világot jelentette anyának,
Rólam, aki most az egész világ vagyok nekik,
és Rólunk, a mi új közös világunkról.
Azzal, ami körülvesz minket,
arról ami bennünk van,
színeket, zajokat, zenéket festünk.

mesebolt

Ez egy kísérleti előadás, ami szöveg nélkül, érzetek létrehozásával, hangokkal mesél. Az életünkben felbukkanó tárgyak segítségével fogalmaz meg az életünkben felbukkanó helyzeteket, sűrítő, metaforikus képekkel, játékokkal, zenékkel, abból a kreativitásból kiindulva, ami a 3év alatti gyerekek gondolkodásának sajátja és különlegessége. Családi előadás abban az értelemben, hogy végigmesél egy történetet, ami a kisgyermekek számára nem áll össze, hiszen ők pillanatnyi helyzeteket, játékokat értenek csak meg, viszont a felnőtt nézők, a szülők és kisgyermekgondozók számára olvasható. Ezzel kíván közös élményt nyújtani, beindítani egy párbeszédet kisgyermek-felnőtt között.

A történet maga nagyon egyszerű: nő és férfi találkozik, egymásba szeret, szerelmükből szövetség, család alakul: megszületik a kisgyermek. Azokra a nagyon egyszerű kérdésekre keresünk választ, hogy: hogyan alakul át a pár viszonya attól, hogy szülők lesznek, az anya világa hogyan szűkül le a kisbaba és a lakás gondozására, ez milyen örömekkel és fáradalmakkal jár? Az apa benne marad a világban: mit csinál, mikor nincs otthon, hogyan kapcsolódik be újra a család életébe, mikor hazaér? Hogyan kerül szeretetük középpontjába a kisbaba, és mennyi hely marad az egymás iránti gyöngédségnek?

 

 

 Szerelmükből születtem én 
 
családi zajmese a legkisebbeknek
 
Játssza: Balogh János mv., Dénes Emőke, Lehőcz Zsuzsa
 
Tervezte: Fajgerné Dudás Andrea
Zene: Dés András
Rendezte: Khaled-Abdo Szaida
 
Bemutató: január 11. 10:00
A bemutatóra minden jegy elkelt!