"Mindig is érdekelt a popkultúra" - Villáminterjú Szlávik Julival

Január 11-én mutatja be a Szputnyik Hajózási Társaság és a 011 Alkotócsoport a Párnaember című előadást a Jurányi Házban. Az előadás jelmeztervezőjével, Szlávik Julival olvashatnak rövid interjút.

Mindkét szülőd neves színházi szakember: anyukád, Szakács Györgyi jelmeztervező, apukád, Szlávik István díszlettervező. A gyerekkorod mennyiben forgott a színház körül?

 

A gyerekkorom meghatározó alapélménye a színház. Gyakorlatilag ott nőttem fel.

 

Őrzöl képeket emlékezetes előadásokról?

 

Számomra talán Ascher Tamás Három nővér rendezése a legfontosabb, hiszen a szüleim ebben a produkcióban dolgoztak díszlet, illetve jelmeztervezőként, amikor anyukám várandós volt velem, és pár nappal a bemutató után születtem. Ráadásul a nevemet is Básti Juli után kaptam. Egyébként érdekes, hogy gyerekkorában az emberre mennyire közvetlen módon hatnak az előadások. Még nincs róla különösebb tudása, nem olvasta a darabot, nem tudja, ki a szerző, illetve hogy mit kellene látnia - előítéletek nélkül, nyitottan figyel. Most is igyekszem ezt a befogadói hozzáállást megtartani, mert szerintem dolgozni is csak ezzel a nyitottsággal érdemes.

 

szlavikjuli

Fotó: Origo

 

A jelmeztervezői pályára szinte predesztinált az élet, mégis a bölcsészkarra mentél a Képzőművészeti helyett.


Igen. Azért, mert megijedtem... Úgy éreztem, hogy az iskolában a szüleim miatt nem tudnék tiszta lappal indulni. Másrészt olyan sok újdonságot nem is tudtak volna mondani, hiszen már akkor gyakorlatban tanultam a szakmát: filmekben és színházban is elkezdtem jelmezeket tervezni. Az irodalom pedig mindig is nagyon érdekelt, és sokszor úgy érzem, hogy a bölcsészkari tanulmányok többet adtak hozzá a munkámhoz, mintha a Képzőre jártam volna.


Ma már rendszeresen dolgozol együtt a Trojka Színházi Társulással és a 011 Alkotócsoporttal, akikkel a Jurányiban január 11-én mutatjátok be a Párnaember című előadást. Hogyan kerültél Radnai Márkkal munkakapcsolatba?


Cseh Renátó látványtervezővel többször is dolgoztam már együtt, ő mutatott be Márknak. Egyébként az Alkotócsoport több tagjához is szoros, régi ismeretség fűz. A Meanwhile in Kansas című előadásuk főszereplője, Bakonyi Alexa például 16 éves korom óta az egyik legjobb barátnőm.

Mi az inspiráló számodra Márk rendezéseiben?


Szüleim révén egy művészszínházi közegben – Kaposvárott és a Katonában – szocializálódtam, ezért számomra nagyon izgalmas, hogy Márk munkáiból kitűnik, ő nem csak egy szűk, színházértő elithez kíván szólni. Engem mindig is érdekelt a popkultúra. Kevesen tudják rólam, hogy dolgozom reklámokban és klipekben is, például Fluor Tomival. Ez egy teljesen más közeg, ami nagyon különbözik a színházi világtól, de a tehetség és a teljesítmény minden formában hat rám. Egyébként sem húzható egy határozott demarkációs vonal a két világ közé, Márk például a témaválasztásai miatt sok olyan embert is bevonz a nézőtérre, akik az említett közegből érkeznek.

 

Mesélnél a jelmeztervezés folyamatáról, például arról, hogy ez a Párnaember esetében miként zajlott?


Miután elolvastam a darabot és részt vettem az olvasópróbán, elkezdtünk Márkkal olyan képeket, filmrészleteket nézegetni, amelyek képi világa közel áll a darab hangulatához. Aztán a próbafolyamat előrehaladtával pontosabban kielemeztük a karakterektereket és összegyűjtöttük a külső jellemzőiket, illetve meghatároztuk azt, hogy milyenek a szereplők egymáshoz képest. Most éppen a beszerzési hajrában vagyok. Holnap lesz az első öltözés, ahol megnézzük, hogyan működnek az összeállítások. Ha úgy érzem, hogy valamelyik jelmez nem működik 100 százalékosan, képes vagyok akár az utolsó pillanatban is változtatni. Szerencsére Márk is társ ebben, rendezőként nem jelent gondot számára, hogy még közvetlenül a bemutató előtt is kidobjon olyan dolgokat, amiket fölöslegesnek talál.

 

Márk rendezéseihez általában mai ruhákat tervezel, de szoktál korabeli kosztümöket is készíteni?


Igen, mindkettő nagyon érdekel. Nagyon szeretek igényes korabeli kosztümöket kitalálni - úgy érzem, az én generációmban ez viszonylag egyedinek számít... Órákig képes vagyok nézegetni egy csipkét egy századfordulós blúzon, lenyűgöz, hogy mennyire más a korszellem, amit hordoz. Azért is szoktam tanulmányozni a régi ruhákat, hogy ha kell, a lehetőségekhez képest tudjam őket reprodukálni. Ugyanakkor annak is örülök, ha egy egyszerű mai munkásruhát változtathatok át úgy, mintha már egy évtizede benne takarítanának. Nem önmagukban a ruhák foglalkoztatnak, sokkal inkább az, hogy hogyan tudok velük egy embert jellemezni. Többen megjegyzik, hogy milyen jól kijövök a színészekkel. Ennek az lehet az oka, hogy mindig próbálom őket segíteni, igyekszem megtalálni velük a közös hangot, hiszen tudom, hogy a ruháimmal elsősorban az általuk megformált jellemekhez adok hozzá.


Mennyire különbözik a film és a színpad logikája a jelmeztervezés terén?


Vannak hasonlóságok, de alapvetően más a kettő. A filmben az aprólékosságnak, míg a színházban az összhatásnak jut nagyobb szerep. A filmben mindig nagyon fontos az, ami az arcon, az arckörnyékén van, például a fülbevaló. A színpadon arra figyelnék, hogy egy fülbevaló hogyan harmonizál a színésznő pulcsijával. A színházban szélesebbek az ecsetvonások. Színpadon a festészethez hasonlóan tudsz komponálni, hiszen van egy adott tér, látod a hátteret, a próbák alapján tudod, hogy mi fog történni, kik vannak egyszerre a színpadon. A film azonban utólagos szerkesztéssel, a vágóasztalon készül el. Hiába tervezed el például, hogy a főszereplő jellemfejlődési ívét úgy fogod megmutatni, hogy lesz egy piros cipője, amit a történet elején és a végén fog viselni, a közepén pedig ráadsz egy piros kalapot, ha rendező és a vágó végül úgy dönt, hogy a középső jelenetet kihagyják, vagy az elejére teszik.


Rengeteget dolgozol - reklámokban, klipekben, filmekben és előadásokban is. Van valami, amit még szívesen kipróbálnál?


Ó, még éppenhogy csak belekóstoltam! (Nevet.) Minden nap úgy kelek fel, hogy boldog vagyok, mert egyszerűen imádom a munkámat. Tegnap még Nyíregyházán jártam ruhapróbán és kíváncsian vártam, hogy megismerjem az ottani színház és varroda dolgozóit, előtte Erdélyben voltam, ma meg itt ülök a Jurányiban. Leírhatatlanul érdekes és izgalmas a mi szakmánk. Azt kell, hogy mondjam: szerencsés vagyok.

 

Az interjút készítette: Antal Klaudia

U. sz.: Színház.hu