Látványos orosz produkció érkezik a 10. Nemzetközi Cirkuszfesztiválra

Az Orosz Állami Cirkuszvállalat (Roszgoszcirk) Igor Sztinka Oroszrúd című, látványos műsorával vesz részt a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

Az előadás különlegessége a két egymást követő triplaszaltón alapuló mutatvány. A produkció a versenyprogram részeként január 10-én is szerepelt, január 11-én pedig 15 és 19 órakor tekinthető meg.

 

Igor Sztinka társulata 2013-ban számos nemzetközi díjat nyert egyedülálló produkciójával. A művész a pénteki, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta: bízik benne, hogy a magyar fesztiválon is előkelő helyezést ér majd el számával, amely - tudomása szerint - az egész világon egyedülálló. 

 

igor

Igor Sztinka: Oroszrúd. A kép forrása: circus.ru


"Igor Sztinka a 2013-as év egyik legnagyobb felfedezettje. Bár csak az utóbbi időben tett szert jelentős hírnévre, máris számos nemzetközi elismerést sikerült elérnie" - mondta Farzana Halilova, a Roszgoszcirk főigazgatója.

 

Igor Szmolnij, a Cirkuszművészeti Központ (Center of Circus Art) igazgatója hangsúlyozta, hogy a legmodernebb technikákat alkalmazó előadásoknak köszönhetően nemcsak a kisgyerekes családok látogatják előadásaikat, hanem a fiatal generációt is vissza tudták csábítani a cirkuszba.


"Mindig kutatjuk, figyeljük, hogy mi történik az utcán, mi érdekli jelenleg a fiatalokat, milyen sportokat kedvelnek, milyen zenét hallgatnak. Így az aktuális divatirányzatokat igényes formában tudjuk beleszőni műsorainkba" - beszélt koncepciójukról.

 

igor2

Igor Sztinka: Oroszrúd. A kép forrása: circus.ru


Az igazgató kiemelte: a cirkusznak fontos feladata a nemzeti összetartozás erősítése is, ez az üzenet a legtöbb műsorszámban megjelenik. Ehhez a célkitűzéshez kapcsolódik az az Oroszországot népszerűsítő programsorozat, amelyet először Portugáliában mutatnak be február 23-án az orosz kormány támogatásával.


Az MTI kérdésére Igor Szmolnij kifejtette, hogy az utánpótlás képzése nemcsak intézményes keretek között zajlik, hanem számos program, klub, egyesület is foglalkozik az ifjú tehetségekkel, akik közül a legjobbak felvételi után juthatnak be a különböző cirkuszi társulatokhoz.

 

 Igor Sztinka: Oroszrúd:


Az Orosz Állami Cirkuszvállalat 1992 óta fogja össze az oroszországi cirkuszokat két moszkvai, egy szentpétervári és egy kazanyi cirkusz kivételével. A Roszgoszcirkhoz több mint 70 társulat tartozik, ezek között 38 állandó játszóhellyel rendelkező cirkusz, valamint 12 vándortársulat és állatcirkusz található. A 8000-nél is több alkalmazott jelenleg 702 cirkuszi produkcióban vesz részt, a cirkuszművészek 207 előadásban 140 állatfaj több mint 2000 egyedét használják.


Farzana Halilova elmondta: 2012-ben 9,6 millióan látogatták meg az irányításuk alatt álló cirkuszokat, 2013-ban pedig 11 millióra nőtt az érdeklődők száma. Ebben az évben megcélozták a 14 milliós közönségszámot, amelyet a cirkuszok modernizációjával akarnak elérni. A cég felügyeli a cirkuszipar fejlődését az országban, előadássorozatokat szervez Oroszországban és világszerte, amellyel hozzájárul az orosz kultúra nemzetközi népszerűsítéséhez is.

 

Forrás: MTI