„Most nagyon jó” – Balázsovits Edit a Vígben játszik

Balázsovits Editet új szerepéről, a Vígszínházban játszott Popfesztivál 40 kapcsán kérdezte az Elle. 

popfesztival2
Anyu már tudta, hogy érkezem, amikor még játszotta a Popfesztivált. Bennem ez most tudatosult, a próbák során. Anyu ezt Enikőnek mesélte, én meg ott ültem a közelében, és hallottam. Biztosan említette ezt nekem is valamikor nagyon régen, csak nem maradt meg bennem. Nem így a Popfesztivál. Az hároméves korom óta lényeges pontja az életemnek. Volt otthon egy játék mikrofonom, abba énekeltem, hogy Madarak jönnek, és a kút mélyén meghalnak. Ilyen depresszív sorokat költöttem. De a próbák alatt csak a szerep érdekelt, arra koncentráltam, és nem volt rajtam pluszfeszültség. Nekem is van gyerekem, én is játszottam terhesen, nincs erről mit beszélni. Egy színész esetében ez így természetes ” – számolt be Vígszínházi munkájáról Balázsovits Edit, akit arról is kérdeztek, meg tudja-e húzni a határvonalat szakma és magánélet között, amikor az édesanyjával játszik.

Ha a takarásból nézem őt, ahogy a színpadon énekel, akkor nekem is az Almási Éva. Nincs ebben semmi különös. Férj és feleség esetében is így van ez. Vagy ha az ember a szerelmével játszik. Olyankor nem jut eszébe megkérdezni, hogy: "Úristen, lekapcsoltad a húsleves alatt a gázt?" De abban a pillanatban, ahogy lejön a színpadról, akkor már igen” – nyilatkozta a színésznő, akit filmes szerepeiről is faggattak, köztük a Die Hard 5-ről, a Borgiákról, melyben Bruce Willis, illetve Jeremy Irons játszott főszerepet.

 


Egyikükkel sem találkoztam. Még kamerán kívül sem, mert nem járok záróbulikra. Minek? Már az is vicces, hogy jól kell beszélni angolul, hogy az ember bekerüljön egy ilyen filmbe, aztán az is megesik, hogy egy rohadt szót sem adnak, meg sem kell szólalni, vagy ha mégis, akkor az utolsó pillanatban még nagy meglepetés érheti a színészt. Arcra megy a játék, és még a néma szerepekért is komoly harc folyik. A Die Hardban orosz nőt játszhattam, aki beengedi a gyilkost a gőzfürdőbe. A Borgiákban egy szolgálólány szerepét kaptam. Azt hittem, én leszek a fehér zongora, de megszólalhattam. Ez nagyon jókor jött. Színházilag épp akkor csúszott ki a talaj a lábam alól. Érdekes munka volt. Jólesett, hogy udvariasan bántak velem, éreztem, hogy megbecsülnek. Egy napból ugyanis egy egész hét lett, nőtt a szerepem. Igaz, az utolsó pillanatban megváltoztatták a szövegemet. Neil Jordan, a rendez.. odajött, és szólt: „Ne azt mondja, hogy, hanem azt, hogy..." És elhadarta. Nem is értettem. Az angol partnernőm aztán készségesen segített. Látta a szememen, hogy fogalmam sincs, mit mondott a rendező. Még mielőtt elindult volna a kamera, elismételte szépen, érthetően a szövegemet.

És szerepeltem egy BBC-sorozatban is, A néma tanúban. Abban úgy megszeretett a rendező, hogy eljött megnézni a Popfesztiválban” – fogalmazott Balázsovits Edit, aki elárulta, mindig várja a napot, amikor a Vígben játszhat. 

 

popfesztival
Néha egy nap kétszer is ez megy. Nagyon szeretem ezeket az estéket. Bár mindig van bennem egy kis szorongás is, de az is olyan jóleső szorongás. Csak annyit kívánok, hogy ennél rosszabb soha ne legyen. Most jó. Nagyon jó” – összegzett a színésznő.

A teljes interjút az ELLE-ben olvashatják.