Kurátorok 2.0 - Új változatban látható a TÁP Színház előadása

A TÁP Színház megújult, rövidebb formában tűzte műsorra a pályázati rendszer visszásságaira reflektáló Kurátorok című előadását. A filmet, színházat és zenét ötvöző előadás január 18-án 19 órakor lesz látható a Jurányi Házban.

 Ajánló az előadás elé:

 

Mindannyian tudjuk, hogy a pályázati rendszer működésével ifjú demokráciánkban sok baj van. Hogyan működnek a kuratóriumok? Mire és mennyi pénz jut? Miért éppen arra? Milyen kritériumok alapján dőlnek el a pályázatok? Hogyan élik meg a döntéseket a pályázók?

 

kuratorok1

 

Magyarországon a kulturális pályázatokat a bennük foglaltak alapján, tehetség és teljesítmény szerint bírálják eltalán az unokáink megélik majd, hogy ez a mondat mindenféle arcpirulás nélkül leírható legyen, ám addig, mint az a napnál is világosabb, a mutyizás, a korrupció, a mellébeszélés, a politikai és magánérdekek az irányadók. Tápláló közeg ez az abszurd színháznak, és itt lép be a képbe a Vajdai Vilmos vezette TÁP Színház, amely nem nézhette tétlenül ezt a szánalmas magyar jelenséget. A táposok a rájuk jellemző komolysággal járják körül a kuratóriumok működését.

 

kuratorok2

 

A Kurátorok 2.0 című előadás film, színház és hardcore techno-hangjáték egyben, kuratóriumi támogatással a kurátor-világ ellen. Vajdai Vilmos rendezése a kortárs színház teljes fegyerzetéve dolgozza meg a nézőt, és rajzol rendhagyó képet a művészietlen művészvilágról, a közönséges közszféráról, egyszóval hol röhögnivaló, hol rémületes hétköznapjainkról.

 

kuratorok3


"A Kurátorok 2.0 című valami nézése közben olyan érzésem volt, mint amikor annak idején, még a második világháború alatt a várost bombázták, tele voltunk a helyzetből adódó feszültséggel, és menekülni készültünk a borzamak elől.

Kérem! Fáradozzanak még egy keveset, és akkor talán sikerül még mélyebbre süllyedni, önmagukat még jobban alulmúlni.

Az előadásnak se füle, se farka. Nem tudtam megállapítani, hogy az írók - Vinnai András, Háy János, Gigor Attila és Martin Scorsese mit akartak és kiknek szánták ezt a szörnyűséget.  Az ocsmány nyelvezet, az artikulálatlan hangzavar, az érthetetlen szövegmondás, az irritáló zenei aláfestés, a kiegészítő hanghatások és minden, amit ez a valami tartalmaz, méltatlan azokhoz a nézőkhöz, akiknek ízlését nem útszéli kocsmákban, hullarészeg közönségnek szánva alakították ki az elmúlt évtizedek." - részlet egy néző leveléből

kuratorok4

 

Szereplők: Bánki Gergely, Zrinyi-Gál Vince, Keresztes Tamás, Végh Zsolt, Pálmai Anna, Váradi Gábor, Ezüsthigany

Rendezte: Vajdai Vilmos