Különválhat a szatmárnémeti színház magyar és román tagozata

Önálló intézménnyé válna a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar társulata, a szétválást mindkét társulat kérte a fenntartó szatmárnémeti önkormányzattól - közölte pénteken a Harag György Társulat.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint hivatalosan is elkezdődött a két társulat önálló intézményesítésére irányuló jogi eljárás. A két tagozat különálló intézményként való bejegyzését a színház dolgozói kérték, kérelmük a város polgármesterének asztalán van már.


A Harag György Társulat közleménye szerint a kérelmet az alkalmazottak elsöprő többsége - mintegy hetven százaléka - írta alá, köztük Sorin Oros vezérigazgató, Bessenyei István művészeti igazgató és Stier Péter adminisztratív igazgató.

 

szatmárnémeti


A színházban dolgozók álláspontja szerint a nagyváradi példa - ahol 2011-ben vált külön intézménnyé a helyi színház román és magyar tagozata - alátámasztja, hogy a különálló menedzsment, adminisztráció és a felelős tervezés az ugyanabban az épületben működő színházak esetében is tisztább helyzetet, jobb fejlődési lehetőségeket kínál mindkét fél számára. Nagyváradon ugyanabban az épületben működik a két színház a különválás óta is, hasonlóképpen történne Szatmárnémetiben is. A színház dolgozói szerint a szétválás az önkormányzat számára is előnyös lenne, mivel a fenntartó plusz anyagi terhek nélkül alakíthat ki átláthatóbb gazdasági helyzetet.


A szatmárnémeti magyar társulatnál vezetőváltás is történik: Bessenyei István színész egészségügyi okok miatt nem vállalja tovább a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatói tisztségét, amelyet 2012 júliusa óta tölt be. "Úgy érzem, már nem az én koromnak és egészségi állapotomnak való a színházigazgatás, az egyre szövevényesebbé váló ügyintézés. A jövőben meghagyom a fiatalabbaknak ezeket a feladatokat" - mondta a színész egy pénteki sajtótájékoztatón.


A társulat művészeti igazgatói tisztségét a leköszönő igazgató fia, Bessenyei Gedő István veszi át, aki eddig PR-vezetőként, művészeti tanácsadóként és dramaturgként dolgozott a szatmárnémeti színházban.

 

Forrás: MTI