Megszökött, hogy énekelhessen - 30 éve van a pályán Komlósi Ildikó

Pályakezdése 30 éves jubileumát ünnepelte kedden Amneris szerepében Komlósi Ildikó operaénekesnő az Erkel Színházban. Ennek kapcsán készített vele interjút a Magyar Nemzet. Lapszemle.

A Magyar Nemzet cikkéből:

 

Kedd este, az Aida előadása után állva tapsolt a közönség Komlósi Ildikónak. "Évekig fogok ebből az estéből táplálkozni. Szeretetárban úsztam, és úgy éreztem, odaadtam mindent, ami csak a lelkemben, a szívemben volt. Nekem sokkal előbb tapsolt állva az egész New York-i Metropolitan, mint az Erkel Színház, viszont az, hogy itthon ünnepelhettem, számomra a legfontosabb" - mondta az énekesnő, aki sok évig inkább külföldön - a New York-i Metropolitanben, a bécsi Staatsoperben, a milánói Scalában, a veronai Arénában, a drezdai Semperoperben és a londoni Covent Gardenben - lépett fel, mint Magyarországon. 

 

"Miután férjhez mentem Olaszországba és ki is költöztünk, azután ritkán hívtak. Ha hívtak, olyan későn, hogy már az évekkel előbb aláírt szerződésemet nem tudtam lemondani. Aztán lassan-lassan megkaptam itthon is a lehetőséget, hogy megmutassam, miért van ilyen nagyon tele a naptáram. De a kedd este után szállok, repülök a boldogságtól!" - fogalmazott Komlósi Ildikó.

 

komlosi Ildiko

 

A kérdésre, pályájának melyik pillanata volt a legmeghatározóbb, az énekesnő így felelt: "Elébe mennék a harminc évnek: amikor tizenhat évesen a Szegedi Színházban hallottam Berdál Valériát Mimi szerepében énekelni. Akkor valami olyat éreztem, hogy enélkül nem tudok élni, és fenntartom, amit kedden mondtam az Erkel színpadán a közönségnek (...): úgy nézzenek rám, mint egy jó harmincasra, mert az én életem akkor kezdődött, amikor elkezdtem énekelni" - számolt be az énekesnő, akit Berdál Valéria nem csak arra inspirált, hogy elkezdjen énekelni, hanem ő lett az első énektanára is.

 

"Meghatározó egyéniség volt az életemben, szinte a nevelt lányának tekintett. Habzsoltam nála a dalokat, áriákat, amit csak lehetett. Hatéves koromtól jártam zeneiskolába, zeneileg teljesen felkészült voltam, de az opera- vagy dalirodalmat egyáltalán nem ismertem, és amikor én hozzá kerültem, teljes energiámmal faltam a kottákat, szinte szó szerint papírostul. Másik nagy segítségem az édesanyám volt. Én ugyanis szó szerint megszöktem otthonról, hogy énekelhessek, és ebben ő segített" - mesélte Komlósi Ildikó.

 

Az énekesnő elmondta, jelenlegi szerepei közül az Aida Amnerise áll hozzá a legközelebb. "Az Aidát nem véletlenül tartják az operák operájának, valóban az is. Számomra az operairodalom legőszintébb kitárulkozására lehetőséget adó szerepe Amnerisé, főleg a 4. felvonásban. Ha lehetne, személyesen köszönném meg Verdinek. Minden egyes alkalommal belehalok, feltöltődöm, megküzdöm a szerepért, és mégis ez a legnagyobb élvezet, amit énekesként megkaphatok" - fogalmazott az énekesnő.

 

Jövőbeni terveiről így mesélt. "Berlinben éneklem a Trójaiakat, aztán hazajövök, itthon kezdem próbálni Az árnyék nélküli asszonyt. Ez alatt a periódus alatt a fiam érettségizik, így boldog vagyok, hogy itthon lehetek mellette. A veronai Arenában Amneris és Carmen szerepében lépek fel ezen a nyáron is. Sanghajban elkészült az új koncertterem, ott Mahler II. szimfóniájában énekelek René Fleminggel. Az év utolsó hónapjait Szentpétervárott töltöm, ahol debütálok Azucena szerepében. Egy BBC-turnéra indulok januárban Verdi Requiemjével, majd ismét Budapest, Friccát éneklem A Rajna kincsében" - árulta el Komlósi Ildikó.

 

A teljes interjú itt olvasható.