KZ-oratórium - Pilinszky-művel emlékezik a Holokauszt áldozataira a Nemzeti

A 2014-es Holokauszt-év jegyében tűzte műsorára a Nemzeti Színház Pilinszky János KZ-oratórium című művét január 27-én a Gobbi Hilda Színpadon Katona Imre rendezésében.

 

A Nemzeti Színház ajánlója:

 

„Mindaz botrány, ami megtörténhetett és mindaz szent, ami megtörtént.” (PJ)

Vissza lehet-e adni a művészettel a haláluktól is megfosztott emberek méltóságát? Elvégezhető-e ez a jóvátétel utólag? (Van-e egyáltalán utólag?) Egy bizonyos: nincs arra mód, hogy a művész kibújjon a kollektív lelkiismeret kínzatása alól, sőt neki magának kell ébren tartania azt. Mi több, muszáj kísérletet tennie minden, az ember ellen elkövetett bűn jóvátételére, még ha reménytelennek tűnik is vállalkozása, muszáj kísérletet tennie a szétdarabolt emberi arc (mely végső soron Krisztus arca) felmutatására, még ha talicskával kell is összehordania ehhez a szavakat, és gondosan kiszemezgetnie közülük néhány még hitelesen hangzót – itt és most. Erről beszél a KZ-oratóriumban Pilinszky János, aki minden gyötrődése ellenére hitt a művészetnek a – puszta diagnosztizáláson túli – gyógyító erejében.

 

Untitled-1

Fotók: Eoszfoto, nemzetiszinhaz.hu

 

Pilinszky János Auschwitzról:


"Az év elején Auschwitzban jártam. Az egyik fotó hozzásegített szemléletem bizonyos újrafogalmazásához. Meszelt karámra emlékeztető deszkák között egy fejkendős öregasszonyt hajtanak a kivégzőbarakk felé. Az öregasszony körül két-három kisgyerek lépeget a salakos út jóvátehetetlen közönyében. Álltam a kép előtt, s erőnek-erejével meg akartam állítani a húsz évvel ezelőtti boldogtalanságot – ahogy látszatra a fényképfelvétel megállította. De én a valóságot akartam megállítani. S akkor megértettem, hogy semminek sincs értelme, ha nem tudjuk jóvátenni azt, ami már megtörtént. Nos – egy hosszú gondolatsor kihagyásával -, én hiszek abban, hogy jóvátehetjük azt, ami megtörtént, s méghozzá személy szerint azokkal, akikkel megtörtént - személy szerint a meszelt deszkák előtt 1942-ben lépegető öregasszonnyal. A költészet számomra ha nem is pontosan ezt jelenti, de majdnem ezt: a jóvátehetetlen jóvátételét." (Pilinszky János Összegyűjtött művei. Beszélgetések. Századvég, Budapest, 1994.)

 

Untitled-5 

Az alkotók az előadásról:

 

"A tiszta és felelős emlékezet lelkiismereti kérdés. És Pilinszky emléket állít. Az emlékezésre szükségünk van. A 20. század derekának univerzális tragédiái lassanként felfoghatatlanná válnak, vagy felelőtlen közhellyé silányulnak" – mondta az előadás kapcsán Katona Imre rendező, aki úgy érzi, a lehetetlen megkísértésére vállalkozott, amikor rászánta magát, hogy színre viszi Pilinszky János KZ-oratórium című montázs-drámáját a Nemzeti Színházban. Hiszen, el lehet-e játszani egy drámai művet, amelyben nincsenek szituációk?


„Az első és legfontosabb feladat, amit meg kell oldani, illetve a legnagyobb kihívás nekem, hogy átlássam, miről is van szó. Mert bár montázs-dráma a műfaji megnevezés, tudnom kell, hogy melyik pillanatban, éppen hol tartunk: a várakozásnál, az elhurcolásnál, vagy az auschwitzi lágerbe való megérkezésnél. Ez az öregasszony, hasonlóan a másik két szereplőhöz, halott. Pontosabban, ahogy Imre fogalmazott: bizonyos emberek dublőrei vagyunk. Én egy öregasszonyé, Nagy-Kálózy Eszter egy fiatal lányé, Szabados Zsuzsi egy kisfiúé. Az is az előadás egyik tétje, hogy az öregasszonyságot, a fiatal lányságot és a gyerekséget hogyan tudjuk majd megjeleníteni. A próbafolyamat számomra elsősorban arról szólt, hogy kapaszkodókat próbálok keresni: ki is lehetett ez az idős nő. Az itt-ott található kis mondatokból összeáll róla valamiféle kép, például, hogy Prágából való, hogy ott valamikor havazott, hogy egy bizonyos üvegtető alatt kis, billegő lábú asztalka állt. Vagy, hogy voltak fényképei, eljárt bevásárolni és tisztaságmániás volt – ezek icipici momentumok, amikből próbálok építkezni” - mondta Bánsági Ildikó, aki az Öregasszonyt játssza Pilinszky művében. 

 

kz

 

„Halottak vagyunk, de mégis mindegyikünk mögött ott van egy sors, amit vissza lehet fejteni, amiből kiolvasható, hogy mikor, mi történt velünk" – tette hozzá Nagy-Kálózy Eszter. – "Olyan az egész, mint egy nagy flashback a halál pillanatában, az élet és a halál között, amikor a lélek még bennem van, de a test már nem él.”

A három szereplőről valóban nem sokat tudunk, csupán a korukról lehet némi fogalmunk (öreg, fiatal, gyerek), illetve a két idősebb esetében, hogy honnan valók: a fiatal nő Varsóból, az idős Prágából. De vajon fontos-e ez? Hiszen a halálfolyosón mindegyikük végigmegy. Mindegyiküknek végig kell mennie. „Fontos, mert ezekkel a városokkal Pilinszky megjelöli a mi kis Közép-Kelet Európánkat, közelebb hozza a szereplőket, akik a mi ismerőseink, barátaink, rokonaink lehettek vagy lehettek volna – mondta Nagy-Kálózy. – Mi ezt hála Istennek nem éltük át, de sokunk családjában megtörténtek ezek a borzalmak, és a mai napig a sebek nem gyógyultak be. A közös emlékezés katartikus, megtisztulunk tőle. Mert bár felfoghatatlan, ami hetven éve történt, fontos felismernünk a jeleket, hogy ez a szörnyűség soha többé ne ismétlődhessen meg.”

„Többféleképpen lehet a holokauszt borzalmaira reagálni: lehet azt mondani, hogy ugyan már, kit érdekel mindez manapság, de azt is lehet mondani, hogy igen, ez mindig aktuális, erre a szörnyűségre mindig emlékezni kell – vette át a szót Szabados Zsuzsanna. – Úgy gondolom, hogy a holokauszt olyan fejezet az emberiség történetében, amit nem tanácsos elfelejteni. A borzalmakra is emlékezni kell, nem csak a jó dolgokra, úgyhogy ha van rá mód, alkalom, igenis emlékezzünk. Az emlékezés valóban megtisztít, és azt hiszem, hogy aki eljön erre az előadásra, azt megindítja majd mindaz, amit a színpadon lát. Mert érzeteket, benyomásokat kelt, anélkül, hogy bármit megmagyarázna. De magyarázatra nincs is szükség, hiszen szinte mindent tudunk arról, ami és ahogy történt.”

(Az összeállítás a Nemzeti Magazin írásai alapján készült.)

A próbákról képekben:

Fotók: Eoszfoto, nemzetiszinhaz.hu

 

Untitled-6

1.

Untitled-7

 2.

Untitled-2

3.

Untitled-3

4.

Untitled-4

5.

Untitled-8

6.

 kz plakat

 

Pilinszky János
KZ Oratórium
montázs-dráma egy részben
 
Öregasszony Bánsági Ildikó
Kisfiú Szabados Zsuzsanna m.v.
R.M., fiatal lány Nagy-Kálózy Eszter
A költő ***
Kórus Sipos Mihály m.v., Nagy Péter István e.h., Pesti Arnold m.v.
 
Zene:
Sipos Mihály m.v. (hegedű)
Nagy Péter István e.h. (ütőhangszerek)

Díszlet- és jelmeztervező: Laczó Henriette
Koreográfus: Vida Gábor
Ügyelő: Lovass Ági
Súgó: Kónya Gabi
Rendezőasszisztens: Tüű Zsófia
Rendező: Katona Imre
 
További előadások:
január 28., 29.
február 2., 6., 15., 23.
Nemzeti Színház
Gobbi Hilda Színpad

 

Forrás: nemzetiszinhaz.hu