Meszléry Judit: "Mi nem készültünk komfortos életre"

Örkény István Macskajáték című drámájának átirata hét év után Drága Gizám! címmel került újra színpadra a Veszprémi Petőfi Színházban. Az Orbánnét alakító Meszléry Juditot kérdezte a Veol.hu. Lapszemle.

 

A veol.hu cikkéből:


"Az első szerepem Veszprémben Molnár Ferenc Hattyújában volt, hogy hívtak benne... Nem is emlékszem már, az ifjú hölgy voltam, aki rangján alul szerelmes lesz, szerintem egy elég rossz előadás, nem is nekem való szerep volt, ha lehet ilyet mondani. Jobban szeretem a komplikáltabb, lelkileg cizelláltabb szerepeket, ő pedig egy nemesi származású lány volt, aki beleszeret a házitanítóba, aztán lebeszélik róla" - számolt be Meszléry Judit. Hozzátette: nagyon sok szép drámai szerepet játszott, de pályája második felében rájött, hogy tud vígjátékot is játszani, ha kell.

 

Arra a kérdésre, hogy pályája kezdetén miben voltak mások a viszonyok, mint ma, Meszléry Judit elmondta, a fő különbség az, hogy az ember fiatalabb volt, tehát mindent más szemüvegen át nézett. "Talán a legnagyobb különbség az, hogy mi nem úgy éltünk, hogy készülünk egy komfortos életre. Tehát, hogy mi színészek vagyunk, kell hozzá majd egy egzisztencia, egy lakás, egy kocsi, szóval semmi ilyen. Mi éltük a világunkat, konzerveket ettünk, és imádtunk próbálni és dolgozni. Nagyon sokat voltunk együtt, tehát gyakorlatilag aki egy darabban volt, az együtt élt egész nap, a napi két próba alatt, meg még este a színészházban is. Egy nagy közösség voltunk, ami most már egyre inkább megszűnik" - emlékezett a színésznő.

 

meszlery judit

Orbánné szerepében (fotó: Nagy Lajos, veol.hu)


"Azt se tudtam, hogy miért lettem színésznő, szóval nem akartam mindenáron ezt csinálni. Hosszú lenne megfogalmazni, hogy egyáltalán hogy kerültem ide. Csak valami belső kényszer... Nem jártam színházba, nem készültem rá, nem indultam szavalóversenyeken. Egy élmény indított el, édesanyámmal együtt játszottam egy Szűz Máriáról szóló élőképben, ahol ő volt a haldokló, én pedig az angyal, aki a haldoklóhoz ment. Ez lett a legerősebb, a legnagyobb élményem. Tudtam, hogy aki ott fekszik, igazából az anyukám, de azt is elhittem, hogy ő Szűz Mária. Ez az élmény elvezetett a színészethez" - mesélte a veszprémi társulat tagja.

 

Latinovits Zoltánról, aki a 70-es években szintén a veszprémi színházban dolgozott, így vallott a színésznő: "Nagyon szubjektív ember volt, iszonyatosan tehetséges, úgy nézett a világra, hogy talán a világ meg sem érdemelte. Természetesen tele iszonyatos tévedésekkel, hibákkal, mindennel, ami egy ember életében lehet, de a színházat, azt valami csoda módon értette. És maximalista volt, tehát nem mondta azt, hogy ez is jó lesz, hanem amíg a legjobb formáját meg nem találta annak a tartalomnak - mert egyáltalán nem formára ment, hanem mindig a tartalomnak a legjobb formáját kereste meg -, addig nem nyugodott."

 

A teljes interjú itt olvasható.