Párizsban járt a debreceni Elnémulás

Január 22-én az Elnémulás című debreceni produkcióval ünnepelte a Magyar Kultúra Napját a Párizsi Magyar Intézet.

elnemulas2

 

A Hubay Miklós darabja alapján készült előadást megtekintette Jean-Luc Moreau nyelvész, műfordító, akinek az egyik szamojéd nép utolsó túlélőjével való találkozása ihletésül szolgált a kihalás küszöbén álló nyelvekről szóló dráma megírásához.

 

A párizsi utazásról készült kisfilmben Moreau mellett megszólal Ablonczy Balázs, a Magyar Intézet igazgatója is, aki Hubay Miklós műve mellett a Csokonai Színház előadásáról is elismeréssel beszélt.

Párizsban többek között Nagy József táncos-koreográfus, Karinthy Judit műfordító és Stein Anna festőművész is részt vett a debreceniek előadásán.

 

A darabról:

 

A dráma alapjául egy megrázó történet szolgált, melyet Jean-Luc Moreau vetett papírra akkor, amikor a szamojéd népek egyikének utolsó túlélőjével találkozott, azzal az asszonnyal, az egyetlennel, aki akkor még beszélte a kammasz nyelvet, anyanyelvén viszont már csak imádkoznia volt kihez. („Amikor az asszony imádkozik, egy egész nép áll térden” – Jean-Luc Moreau.)

Ha nem számítjuk azt a felolvasást, amellyel a Nemzeti Színház megemlékezett Hubay Miklós 85. születésnapjáról, akkor az Elnémulás tényleges magyarországi premierje Kecskeméten volt, 2006-ban. E bemutatót megelőzően vallott a szerző, életműösszegzőnek érzett drámája keletkezésének egyik személyes élményforrásáról.

„A Magyar Nemzetben 2006 októberében megjelent Nyelvek pusztulása c. írásomban is olvasható, hogy az UNESCO prognózisa szerint e század végéig 4500-5500 nyelv fog kihalni. Azaz minden héten eltűnik egy nyelv. Pár évtized múlva a jelenleg még ötezer nyelvből csak két-háromszáz fog megmaradni.

 

elnemulas
Saját életemben is megéltem egyfajta vonatkozásban egy nyelv eltűnését. Nagyvárad a gyermekkorom idején még szinte színmagyar város volt, csak az ott szolgálatot teljesítő katonák beszéltek románul. Ennek ellenére egy magyar gyerek már érezte, hogy nemzetisége miatt szorongatják. Nem lehetett biztos abban, hogy az elemi iskolát elvégezve a középiskolában is anyanyelvén tanulhat-e. Számomra is riasztónak tűnt, hogy pár kilométerre a magyar határtól nem a magam nyelvén kellett volna továbbtanulnom, hisz ebbe látni valóan tönkrementek a nálam pár évvel idősebb magyar gyerekek. Pár hete újból Nagyváradon jártam. A város főutcájának számító sétálóutcán végigmenve már alig hallottam magyar szót. Európai szemmel nézve is milyen politika az, amely egy emberöltő leforgása alatt egy százezres nagyságrendű városnak úgy ki tudja cserélni a lakosságát, hogy az egykor általánosan használt nyelv teljesen eltűnjön?

(…) bánt, hogy a magyarországi bemutatóra annyi évig hiába vártam. Olasz rendezők és olasz színigazgatók már annak hírére, hogy ilyen témájú drámát írok, elutaztak hozzám Budapestre. Ennek a látogatásnak köszönhető, hogy az Elnémulás című darabom ősbemutatója Észak-Olaszország egyik tartományában, a kihalófélben levő friuli nyelven volt, mely az újlatin nyelveknek egy olyan változata, melyet már akkor is csak 52 ezren beszéltek, és jobbára csak odahaza.”
Hubay Miklós

„Megrendítően szép az Elnémulás, a kis nemzetek nyelvéért érzett felelősség balladisztikusnak is mondható drámája. Egy nép addig él, amíg a nyelve él. Észak-Olaszországban, Trieszt- Velence-Udine háromszögében létezik egy kis népcsoport, nyelvüket, a friulit már csak kevesen beszélik. Sorsuk láttán a határon túli magyarság anyanyelvi tragédiájára érez rá az író. A népet elnyomók halálra ítélnek egy aszszonyt, aki utolsóként őrzi nemzete nyelvét. [...] Hubay Miklós magyarsága európaiságában nyilvánul meg, műveltségével úgy szolgálja népét, nemzetét a világban, ahogy azt a reneszánszkori nagyjaink tették.”