5. alkalommal rendezték meg az Ádámok és Évák Ünnepét Szolnokon

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre az Ádámok és Évák versenye a Szolnoki Szigligeti Színházban. 14 csapat, közel 300 szolnoki középiskolás lépett a közönség elé, hogy jeleneteket adjanak elő Madách Imre Az ember tragédiája című művének nyomán.

 

Ez alkalommal az volt a színház vezetőségének javaslata, hogy a diákok kezeljék szabadon a hatalmas anyagot. Két feltétel volt csak: az egyik, hogy az előadott mű nem lehet hosszabb 8 percnél, a másik pedig, hogy legkevesebb egyetlen mondatnak eredetinek kell lennie.

 

Mindegyik csapat azt adhatta elő a tragédia apropóján, amit akar, mégis Madách szellemében. Lehetett az egy jelenet a műből, egy jellemző párbeszéd, monológ, egy rövidített összefoglaló, tánc vagy akár pantomim.

 

A zsűriben helyet foglalt dr. Kállai Mária, a JNSZ megyei Kormánymegbízott asszony, Ábelné Egyed Eleonóra, Szolnok Városa Oktatási, Kulturális és Sport Osztályának vezetője, Fróna Katalin, az Aba Novák Kulturális Központ ifjúsági referense, Rigó József rendező, a Híd Színház művészeti vezetője, Fekete Réka, a Gór Nagy Mária Színitanoda növendéke, és Klement Szabolcs, a kaposvári egyetem színészhallgatója - ez utóbbi két fiatal az első Ádámok és Évák Ünnepén még szereplőként vett részt.

 

adamok es evak

Fotó: Kovács Janka, szolnokinaplo.hu

 

A díjazottak:

 

A legügyesebb fiú epizódalakítás:
Bozsó Áron (Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézmény)

A legügyesebb lány epizódalakítás:
Dávid Kornélia (Városi Kollégium)

A legügyesebb fiú főszereplő:
Papp Csaba (Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Gépipari Tagintézmény)

A legügyesebb lány főszereplő :
Hám Réka Ágnes (Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium)

A legötletesebb megvalósítás:
Széchenyi István Gimnázium (dr. Lázárné Bartha Ildikó és dr. Balátiné Szilvási Dóra)

A legügyesebb csapat (Szolnok Város különdíja):
Magiszter Alapítványi Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

A legszebb kiejtésű lány szereplő (Szolnok Város különdíja):
Hevesi Tóth Evelin (Széchenyi István Gimnázium)

A legszebb kiejtésű fiú szereplő (Szolnok Város különdíja):

Szebenyi Ádám (SZOLGSZI Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény)


A legjobb szöveg (dr. Kállai Mária kormánymegbízott asszony különdíja):
Rojkó Enikő (Városi Kollégium)

Külön-díj: (dr. Kállai Mária kormánymegbízott asszony különdíja)
Balogh Csaba (Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola)