A csabai színház a 3LänderSpiel fesztiválon járt

Február elsején Zittauban a 3LänderSpiel fesztivál meghívásának eleget tévemutatta be a társulat a Chris Rolls által rendezett Lear király előadást.

 

 

3LänderSpiel fesztivál vendége volt a csabai színház - A színház beszámolójából

 

3LänderSpiel fesztivál német, cseh és lengyel közönsége nyolc és fél percig tartó tapssal jutalmazta a fesztivált záró magyar vendégjátékot. Ezután, a Gerhardt Hauptmann Theater aulájában szakmai beszélgetésen elemezték az alkalomra ellátogató művészek a látottakat. A szakmai vitában a házigazda igazgató Klaus Arauner elismerően szólt az előadásról, Chris Rolls, angol rendezőről és a csabai színház nyitottságáról a külföldi szakemberek integrálásában.

 

12 unnepseg

 

Fekete Péter igazgató zárszavában elmondta, mivel Békéscsaba - Zittauhoz hasonlóan - határmenti település nagyon fontos számára, hogy a környező országok színházművészetéből is tanuljanak. A jövőben ezért nem zárta ki, hogy megpróbálkoznak román és szerb műhelyek meghívásával egy helyi fesztivált szervezni, amihez segítséget nyújthat a 3LänderSpiel fesztiválon szerzett tapasztalat is.

 

Hazafelé Prágában, a Balassi Intézetben állította színpadra a csapat A kolozsvári bíró című mesét február harmadikán. Ez utóbbi fellépésről Fekete Péter igazató úgy nyilatkozott: "Mivel útba esett, extra erőforrást részünkről nem igényelt, kötelességünk volt megállni Prágában. Örömöt tudtunk szerezni a cseh fővárosban élő magyar közösségnek, családoknak és gyerekeknek Mátyás király történetével, amelyet a csabai közönség kívánsága évek óta a Jókai Színház műsorárán tart, Szente Béla szövegeivel és Gulyás Levente zenéjével".

 

zittau 4
3LänderSpiel, játék határokkal - Szalma Dorotty rendezőnő a fesztiválról

A fesztivál megnyitóján Szalma Dorotty, Bécsben élő rendezőnő nyilatkozott a csabai színház stábjának. 

"Nem hivatalosan már a 60-as években is rendeztek színházi találkozót a szomszédos országok, de igazán 2004-től beszélhetünk róla fesztiválként. Ha csak magát a 3LänderSpiel fesztivál elnevezést vizsgáljuk, akkor ez a harmadik alkalom. (...) Itt nem a tenger, hanem a szomszédos államok mellett élnek a zittaui polgárok, de – talán pont azért, mert karnyújtásnyira vannak – igen ritkán mennek Csehországba vagy Lengyelországba színházba. Ugyanakkor ezen a fesztiválon kifejezetten érdeklődnek a szomszéd országok produkciói iránt. Ennek nyilván része, hogy németül feliratozott előadásokat látnak. Ennek a fesztiválnak Németországban leginkább nemzeti jelentősége van, felvállalt érték a nyitottság, az érdeklődés a másik iránt. Ez a mi „úszásoktatásunk”.

 

zittau 8

 

(...) A fesztivált reklámozó kisfilmet szándékosan német, cseh és lengyel színészekkel forgattuk egy napos közös munkában. A német színész kollegáim másnap oda voltak az élményért, hogy milyen jó volt velük együtt dolgozni. Nem csak a munka, de az eltérő iskolák, az eltérő metódusok is kitűnő impulzusokat adhatnak a színészeknek. Így persze nagyon kíváncsiak egymás előadásaira is.

 

(...) Azt gondolom, a Jókai Színház Lear királyát itt be kell mutatni. Ha már 3LänderSpiel fesztivál, elég csak arra gondolni, hogy Lear király a nyitó jelenetben három részre osztja királyságát. Ennél is nyomósabb érv, hogy a szervezők úgy gondolták, a három nemzet fesztiválját igyekeznek bővíteni. A jövőben minden évben szeretnének még egy – nem szomszédos – országot díszvendégként meghívni. Első alkalommal Magyarországra, a Békéscsabai Jókai Színházra esett a választás és ennek én nagyon örülök".

 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház, Színház.hu