"Nem lehetett nem észrevenni" - Külföldi lapok méltatják Jancsó Miklóst

"Jancsó Miklós az volt Magyarországnak, aki Skolimowski Lengyelországnak, Forman Csehszlovákiának vagy Bellocchio Olaszországnak".

Ezt írta a világhírű magyar alkotóra emlékezve a Le Monde. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat a kétszeres Kossuth-díjas alkotót saját halottjának tekinti, a tárca az elhunyt családjával közösen gondoskodik Jancsó Miklós temetéséről.

 

"A filmjeiben a nagybetűs történelem, a régi és a kortárs, vonja magára a figyelmet, egy, a nagyhatalmak által leigázott, a Szovjetunió által mártírrá tett és a belső konfliktusok által megosztott ország kínjairól beszélt ... Jancsó, aki sztálinistaként kezdte, később folyamatosan ezen kötődése miatt vezekelt, egész művészetét a hatalom kegyetlenségének szentelve" - hangsúlyozta Jacques Mandelbaum filmkritikus a Le Monde lapjain.


Mint rámutatott, Jancsó Miklós filmművészetét a hosszú beállítások jellemezték, amelyek valóságos vizuális koreográfiává tették a filmjeit, valamint az Alföldről készült élőképei, s a tér és az idő között korábban soha nem látott kapcsolatteremtés. Mandelbaum szerint ugyanakkor nem szabad Jancsónál a tartalmat és a formát különválasztani. A rendezésére jellemző grandiózus szertartásosság egyszerűen csak a szovjet rendszer pompázatosságának kiforgatása. A történelem iránti vonzódás és a világ stilizálása pedig kortársához, Theo Angelopuloszhoz hasonlóan Jancsó Miklós védjegye.

 

jancso-miklos1

Fotó: Kallos Bea, MTI


A Libération kiemelte, hogy "az éles politikai tudatú magyar rendezőt" szenvedélyesen érdekelte annak a Közép-Európának a történelme, "amely a Habsburg és a szovjet befolyás között soha nem ismerte a demokráciát".


Miután a kommunizmus alatt lehetetlen volt a sztálinizmusról filmet forgatni, a totalitarizmusról és a hatalom manipulációjáról a történelmen keresztül beszélt Jancsó Miklós - emlékeztetett a cikk szerzője. Florence La Bruyere példaként említette a Szegénylegényeket, amelynek köszönhetően Jancsó Miklóst 1966-ban felfedezték a cannes-i filmfesztiválon: az 1848-49-es szabadságharcban részt vett betyárokkal szembeni megtorláson keresztül a hatalommal kollaborálók bűneiről, besúgásáról, árulásáról készített filmet. De a legjobb rendezés díját 1972-ben Cannes-ban vizuális filmes nyelvéért, időnként 12 perces hosszú beállításaiért érdemelte ki, ami olyan, "mintha a kamera egy pókhálóba vonzaná a nézőt" - idézte a lap Martin Scorsesét.


Jancsó Miklós 1999-ben, 78 évesen teljesen stílust váltott egy burleszkfilmmel, amely improvizációkra épülő rövid jelentekből állt össze, majd a magyar politikai helyzetről készített olyan ironikus filmeket, amelyekben a kaotikus rendezés a társadalom szétesését tükrözte vissza - hangsúlyozta a tudósító. Az egyszerűségéről és kedvességéről ismert rendező időnként fiatal alkotók filmjeiben is feltűnt, akik Miki bácsinak vagy az Öregnek nevezték őt. "Ő egy mester. Tőle tanultam meg teljesen szabadon filmezni" - mondta a lapnak Pálfi György filmrendező.

Jancso-Miklos

 

A szlovákiai Új Szó című lap Kihunyt az úr lámpása című írásában emlékezett a rendezőre, akit egyebek mellett a pozsonyi Febiofest filmszemlén is életműdíjjal tüntettek ki.


"Jancsó Miklóst lehetett szeretni, lehetett nem szeretni, lehetett érteni és lehetett nem érteni, csak egy valamit nem lehetett: nem észrevenni" - emelte ki a elhunyt rendezőt méltatva a pozsonyi lap. Nem pusztán Jancsó Miklós volt, hanem "a Jancsó" - jegyezte meg a cikk írója. Kifejtette: a rendező a magyar film olyan megkerülhetetlen alakja volt, aki szarkasztikusan, csípősen, kritikai éllel, de nagy tudással megalapozott megfontoltsággal és jobbító szándékkal fogalmazott, vibrálóan izgalmas, provokatív filmes valóságot teremtve. Rámutatott: Jancsó Miklós harcainak fegyvere – filmben, színpadon, közszerepléseiben – a mély tisztelet, az intelligencia és az illendőség volt.

 

A Politika című szerb napilap cikke szerint ismét "egy legenda távozott", egy olyan művész, aki "már életében - hosszú évtizedeken át, mindig fiatalos lendülettel - emlékműveket állított magának, amelyek nemcsak a magyar, hanem az európai és az egész világ filmművészetének értékeivé váltak".


Az újság Jancsó Miklós derűs személyiségét emelte ki, amely gyakran iróniába hajlott és amely a legnagyobb elnyomás idejében is megmaradt. "Jancsó Miklós legnagyobb sikereit éppen akkor érte el, amikor Magyarországon a legnagyobb volt az elnyomás" - fogalmazott a lap.


A cikk szerint Jancsó Miklós filmjei sajátos módon mindig is az értelmiség lelkiismeretének kérdőjeles voltát jelenítették meg, tematikailag óriási teret biztosítottak a társadalmi különbségek tanulmányozására, vizuálisan pedig a rendező különleges filmes nyelvéről tettek tanúbizonyságot.

 

Jancso Miklos 3 Fotó: Kallos Bea, MTI


"Jancsó Miklós már régen a világ tudomására hozta, hogy elsősorban a jelen érdekli és a történelem visszatükröződése ebben a jelenben, valamint a harc, az erő és a büszkeség a hóhér és az áldozat között, a megaláztatás elleni küzdelem, de ugyanakkor az ember elidegenedése is a történelemben. Jancsó mindezt patetika és groteszk nélkül, csupán modern, minimalista ábrázolással mutatta be" - emelte ki a lap a 2007-ben a Palicsi Nemzetközi Filmfesztiválon Lifka Sándor-díjjal kitüntetett művészről.

 

Az életének 93. évében elhunyt Jancsó Miklóst, Balázs Béla-díjas, kétszeres Kossuth-díjas alkotót, kiváló művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti - közölte a tárca. A minisztérium az elhunyt családjával közösen gondoskodik Jancsó Miklós temetéséről - olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI