„Igazi örömjáték lesz” - Balla Eszter a Római vakációban

Február közepétől az Orlai Produkciós Iroda Római vakáció előadásában Balla Eszter veszi át Anna hercegnő szerepét, mivel Tenki Réka anyai örömök elé néz. 


– Hogy jött az ötlet, hogy te vedd át a szerepet?

Balla Eszter: Pelsőczy Réka, a darab rendezője mesélte, hogy miközben készült erre a munkára, Anna hercegnő szerepére senki mást nem tudott elképzelni, csak Tenki Rékát. Később aztán, amikor még nem derült ki számára, hogy Réka terhes, olvasott velem egy interjút, ami a Nők Lapjában jelent meg. Mi nagyon régóta ismerjük egymást, és az interjú közben rájött: „jé, ha valaki még el tudta volna játszani ezt az szerepet, akkor az az Eszter!” Pár nappal később Réka jelezte, hogy anyai örömök elé néz. Egyértelmű volt a megoldás. Felhívtak, én pedig nagyon örültem a megkeresésnek.  Ez valamikor december legvégén történt, január elején már meg is néztem a produkciót. Van egy öt hónapos kisbabám, úgyhogy mostanában kevesebbet járok színházba, pedig nagyon szeretek menni, szeretem a Tibornál futó előadásokat is. 

Balla Eszter k
– Most már zajlanak a próbák is…

Balla Eszter: Kicsit furán alakult, nemrég elutaztam három hétre, a rendező is dolgozik máshol, de végül a nagyon ügyes egyeztetésnek köszönhetően megtanultam a darabot. Február 17-én játszom először Anna hercegnőt, előtte egy éjszakai összpróbát tartunk, mivel tényleg nehéz egyeztetni a csapatot. Szóval egy éjszakai összpróba – és aztán a mélyvíz.

– Az idő rövidségén kívül mi az, ami miatt kihívást jelent a feladat?

Balla Eszter: Amikor megnéztem az előadást, kapkodtam a levegőt, mert ránézésre egy légies, szórakoztató darab és a szerep is könnyed, de valójában technikailag elég bonyolult. Sok a színpadi jelenlét, sok a jelenet. Anna hercegnő felfokozott állapotban éli végig a történetet, ezt tényleg nagyon nehéz hitelesen eljátszani. De annyira fantasztikusak a partnerek, annyira jól irányít a rendező és Réka olyan tisztán, érthetően játssza a szerepet! Ezt látni nagy segítség egy beugrónak! Kaptam egy-két jó tanácsot is, és talán van annyi tapasztalatom, hogy a nézők ne érezzék, hogy nem volt két hónapom érlelni magamban a karaktert. Tenki Rékát egyébként nagyon kedvelem, remek színésznőnek tartom, ezúton is sok boldogságot kívánok neki, és ígérem, vigyázok a szerepére!

– Ősszel a Poligamyt mutattátok be a Madách Színházban, ami szintén egy filmből készült színdarab. Te hogy látod, egyre népszerűbbek a filmes adaptációk?

Balla Eszter: A magyar színházi életnek vannak korszakai, lehet, hogy most azt a korszakot éljük, amelyben több filmfeldolgozás születik. Én ezt egyáltalán nem bánom, mert ez nagyon izgalmas. Szerintem a nézőknek is jó élmény, hogy egy ismert történettel találkoznak új formában, és megfigyelhetik, hogyan valósítják meg az élőjátékot

– Jártál már Rómában? 

Balla Eszter: Vakációztam már Rómában, nagyon tetszett. A családommal még nem jártam ugyan minden helyen Európában, de eddig az olaszokat szerettem a legjobban. Annyira barátságosak! Kempingezni voltunk és amikor másodjára mentünk be a boltba, már a nevén szólították a kislányomat. Nagyon kedves emberek. Most is jóleső egy ilyen vidám, olaszos hangulatú darabon dolgozni. Ahogy végiggondolom, egyik partnerrel sem dolgoztam még együtt, de nagyra tartom és tisztelem a művészetüket, úgyhogy a Római vakáció számomra igazi örömjáték lesz, nagyon várom, hogy beállhassak. 

– Két kicsi gyerek mellett nem okoz néha nehézséget a munka? 

Balla Eszter: Ó, már nagyon rutinosak vagyunk. Két aktív nagymama van és a férjem is remekül el tudja látni a két kicsit, ha arról van szó. Általában el szoktam őket osztani, hogy egyszerre csak egy csemetével kelljen boldogulni. Esténként persze nem, akkor egyvalaki otthon lefekteti őket. De már a kisebbik is megszokta, hogy néha nem az anyuval fekszik le aludni. Anyatej pedig mindig marad otthon. Nagyon szerencsés vagyok, mert a családom segítségével meg tudom oldani, hogy egy-egy estét ne legyek odahaza. 

 

Forrás: Orlai Produkció