Egy barátság titkai az Átriumban - Közös estet ad Feke Pál és Serbán Attila

Március 5-én Feke Pállal és Serbán Attilával , 6-án pedig Janza Katával és Szabó P. Szilveszterrel folytatódik az Operettsztárok Budán sorozat, az Átrium Film-Színházban.

A szerdai beszélgetős-zenés előadáson egy barátság történetét ismerheti meg a közönség, csütörtök este pedig egy zenés időutazással eljuthatnak a 20-as, 30-as évek Párizsába.

 

 

Feke Pál és Serbán Attila már számtalan darabban játszott együtt. Legkiemelkedőbb közös sikerük a Jézus Krisztus Szupersztár két főszerepe, valamint a The Blues Brothers Show, melyet két évvel ezelőtt, nyáron mutattak be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Sokan sejthetik, de talán kevesen tudják, hogy nem csupán kollégák, de jó barátok is. Átrium-koncertjük apropóját és témáját is kapcsolatuk, illetve színészi életük állomásai adják.

 

 

operettsztárok budán feke-serban

 

„A mi szakmánkban sokféle emberrel összesodor minket az élet. Van, aki gyorsan, van, aki lassabban, de sokan lemorzsolódnak az életünkből. Ritka, amikor két férfit, különálló karrierrel, teljesen más múlttal, tartósan összesodor az élet. Palival hasonlóan gondolkozunk, 12 éves barátság fűz össze minket. Ez már komoly dolog” – mondta Serbán Attila. Saját bevallása szerint barátságuknak vannak titkai is, és most arra készülnek, hogy lerántsák a leplet, mindarról, amit a közönség eddig nem tudhatott. Eközben megszólalnak ismert musical- és rockopera-részletek, zongorakísérettel. Mindehhez egy harmadik barát személyében segítségük is lesz.

 

„Kísérletet teszünk arra, hogy mindent elmeséljünk pályafutásunkról, közös élményeinkről. Csonka Bandit hívtuk, hogy mint moderátor tereljen minket. Ő nagyszerű kolléga, pont olyan, aki ezt az estét úgy tudja majd levezetni, ahogyan mi elképzeljük. Jól ismer minket. Szeretnénk a közönségnek, aki a színházból ismer minket, most egy másik oldalunkról bemutatkozni” – tette hozzá Feke Pál. – „Az este gerince, a beszélgetés lesz, méghozzá a közönség részvételével. Beavatjuk a nézőket abba, ahogyan mi gondolkodunk a színházról, barátságról és az élet dolgairól. Persze a zene nélkülözhetetlen. Erőss Csaba kísér minket zongorán. „Emberközeli” estét szeretnénk, a dalokat is így prezentáljuk, közvetlen, másfél órás estre készülhetnek a nézők.”

 

operettsztárok budán janza-szabop

 

A két jó barát mellett, márciusban a „régi nagy páros”, Janza Kata és Szabó P. Szilveszter estje is látható lesz az Átriumban március 6-án. A művészek bensőséges hangulatú klubkoncertre készülnek, sanzonokkal megidézve a 20-as, 30-as évek Párizsának lokálhangulatát.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása