Április 25-26-án látható a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban a Tűzvirág Táncegyüttes új kétfelvonásos műsora.
Mádi Magdolna, az együttes művészeti igazgatója, koreográfusa az MTI-nek elmondta, hogy az új műsor magyar néptáncokból álló felvonással, magyar lakodalmassal kezdődik. Ezt az együttes gyermekcsoportjainak közreműködésével adják elő. Észak-magyarországi, moldvai, szilágysági koreográfiákat tartalmaz az összeállítás.
Fotó: paks.hu
A gálaműsor második felvonásában táncszínházi produkcióval lepik meg közönségüket. A Képzeld el! című előadásban a pénz, a hatalom áll szemben az erkölccsel, egy mélyebb értékrenddel - fogalmazott koreográfus, hozzátéve, hogy John Lennon ugyanezeket a kérdéseket feszegető Imagine című dalával zárják majd ezt a blokkot.
"Nagyon örülnék, ha minden gyerek beszélné a magyar tánc nyelvét, és mi ezért teszünk is, hiszen óvodákban, iskolákban tanítjuk a magyar néptáncot" – fogalmazott a művészeti vezető, aki azonban hangsúlyozta, hogy nem lehet "ráerőltetni" a fiatalokra az autentikus magyar néptáncot.
Rámutatott, hogy ezért nyúltak a táncszínház eszköztárához, amely során a magyar mozdulatvilágot színházi ékekkel, üzenetekkel, mondanivalókkal gazdagítják. Szerinte az együttes régóta táncoló tagjai számára új kihívást is jelenthet egy-egy táncszínházi produkció.
A Tűzvirág Táncegyüttes két alkalommal tart gálaműsort Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban: április 25-én, pénteken és 26-án, szombaton.
Forrás: MTI