"Kinyúltunk a balett elefántcsonttornyából" - Villáminterjú Simon Istvánnal

Öt év drezdai szereplés után költözött haza, és lett a Magyar Nemzeti Balett tagja Simon István balettművész. A táncos fiatal kollégáival beavató estsorozatot indított útnak Táncmesék felnőtteknek címmel, melynek célja, hogy bebizonyítsa: a balett nem csak szép mozdulatok sorozata, és hogy megmutassa a klasszikus darabok mélyebb jelenésrétegeit. Erről adott rövid interjút.

Öt éven keresztül voltál a drezdai Semperoper balettegyüttesének tagja, ezalatt sorra kaptad a főszerepeket, és dolgozhattál a legnevesebb kortárs koreográfusokkal. 2013-ban mégis úgy döntöttél, hogy hazaszerződsz. Mi ennek az oka?


Simon István: Elsősorban azért szerződtem haza, mert fontos számomra, hogy minél több olyan szerepet táncolhassak el, amelyet érdekes karakternek tartok. Budapesten sok darabot tűznek műsorra, amelyekben vannak ilyen szerepek, ráadásul általában kiváló balettmesterek tanítják be őket. Az idei szezon során eltáncoltam többek között a Giselle gátlástalan Albert grófját, a szemtelen Camille attasét A víg özvegyben, és egy régi szerepálmomat, az Anyegin romantikus költőjét, Lenszkijt.

 

simonistvan4

 

Nem bántad meg, hogy hazaszerződtél?

 

Simon István: Egyáltalán nem, nagyon jó döntésnek tartom. Rengeteget fejlődtem és tanultam már egy év alatt is. Közben vendégművészként gyakran felléptem Drezdában, itthon pedig lehetőségem nyílt rá, hogy olyan saját projekteket indítsak el, amelyek régóta izgattak.

 

A táncművészet általában teljes embert kíván. Te azonban a balett mellett évek óta egyéb tevékenységeket is folytatsz. Ennyire sok energiád van?


Simon István: Engem nagyon sok minden érdekel. Főleg az olyan összművészeti törekvések, mint például a tánc és bizonyos tudományágak fúziója. Az egyik kedvenc területem a közönségépítés, az úgynevezett audience development. Drezdában korábban már több ilyen projektet indítottunk el, az ottani műszaki egyetemmel és a Goethe Intézettel közösen, a Semperoper támogatásával. Bevittük a táncot egy tudományos előadóterembe, és eszközként használtuk az új ismeretanyag átadásához. Egy kiállítást is létrehoztunk a drezdai táncosok fotóiból, bemutatva, hogy ők hogyan látják és hogyan élik meg a balettos hétköznapokat. Remélem, hogy Magyarországon is találunk teret és támogatást hasonló programokhoz.

 

simonistvan1

Felméry Lili és Simon István

 

A határok tágításának egy újabb lehetősége a Táncmesék felnőtteknek című interaktív balettest-sorozat, mely nemrég indult. Hogyan jött a sorozat ötlete?


Simon István: A Táncmesék gondolata először A diótörő kapcsán merült fel bennem. Amikor egy új szerepre készülök, igyekszem minél mélyebbre ásni magam a történetbe, kikutatni a darab mögöttes jelentésrétegeit, megfejteni a szereplők jellemét.

 

Érdemes egy egyszerű gyerekmesével ennyit foglalkozni?

 

Simon István: Első pillantásra Diótörő herceg nem tűnik bonyolult figurának. Nekem mégis azt súgta az ösztönöm, hogy titkokat rejt Csajkovszkij balettje. Elkezdtem anyagot gyűjteni, és lassan rájöttem, hogy A diótörő története tulajdonképpen egy női beavatási szertartás. A darab három férfi szereplője olyan archetípusokat jelenít meg, amelyek pontosan személtetik Marika felnőtté válásának folyamatát, és a férfiakhoz való viszonyának a változását. A kislányt nagybátyja, Drosselmeyer tanítja, az Egérkirálytól undorodik, a Hercegnek viszont végül teljesen odaadja magát, és nővé válik. Az egerekkel vívott csata után a Herceg és Mária hercegnő egy dióhéjban vízre száll, hogy egy barlangon keresztülhajózva a Herceg megküzdjön a hártyás szárnyú denevérekkel, s végül varázspálcájával kinyitja az édességek birodalmának kapuját. Ezek mind olyan erős erotikus szimbólumok, amelyek akkor is hatnak a tudatalattinkra, ha egyáltalán nem gondolunk bele a jelentésükbe. A Táncmesékben ezeket a balettekhez kapcsolódó érdekességeket megfelelő kontextusba helyezzük, anekdotákkal illusztráljuk, és lefordítjuk a hétköznapi életre. Úgy érzem, így ki tudunk nyúlni a balett "elefántcsonttornyából", és sokak számára érdekessé tudjuk tenni azt, amit korábban üres mozdulatsornak gondoltak. A klasszikus táncot szerető nézők pedig más aspektusból ismerhetik meg a repertoárt, és olyan szituációkban láthatják szeretett művészeiket, amelyekre máshol nincsen lehetőségük. Kovács Kristina művészeti menedzser karolta fel az ötletemet, az Operaház támogat, és kollégáim a közreműködő vendégek.

 

simonistvan2

Felméry Lili és Simon István a Rómeó és Júlia c. előadásban

 

Ha három szóban kellene összefoglalni, mi a Táncmesék lényege, melyek lennének azok?

 

Simon István: Eltáncoljuk, elmeséljük, válaszolunk.


Hogyan lehet a balett interaktív?


Simon István: A hattyúk tavában például kis színpadon, testközelből láthatnak bennünket a nézők. A táncjelenetekben a darab keresztmetszetét mutatjuk be. Beszélgetünk tánctechnikáról, gesztusokról, karakterekről. Az útját nem lelő herceg gyengeségeit, kételyeit, bizonytalanságát vitatjuk meg a nézőkkel. Számomra is meglepően érdekes beszélgetések szoktak ilyenkor kialakulni, az egyik beszélgetés során például felmerült, hogy a Herceg mindkét választási lehetősége illúzió. A 19. század társadalma által kínált két női szerep, a fehér „lehajtott nyakú szűz" és a fekete „pusztító démon" egyaránt megfosztja a nőt attól, hogy igazi társa legyen a férfinak. Érdekes, ahogy az előadást követően a nézők ott maradnak és megvitatják velünk a bennük felgyülemlett gondolatokat. Jó látni, hogy az okostelefonok világágában is van igény a tartalmas beszélgetésre.


Meg lehet győzni a nézőket arról, hogy a balett ma is izgalmas műfaj?

 

Simon István: Szeretnénk közelebb kerülni az emberekhez, és megmutatni, hogy a balett "emelkedett" külsőségei ellenére ezek a mesék mindannyiunk életéről szólnak, és vannak érvényes válaszaik a problémáinkra a 21. században is. Érdemes megnyílni, és egy kis bátorsággal mindenki engedélyt adhat magának arra, hogy megérintsék ezek az örök emberi történetek.

 

simonistvan3

 

Mikor lesz a következő előadásotok?

 

Simon István: Már láthatta a közönség A diótörőt és A hattyúk tavát. Ez utóbbit május 9-én a Benczúr Ház dísztermében újra játsszuk, amit követően a drezdai operában lesz premierem Siegfied hercegként. Már elkezdtünk dolgozni a Csipkerózsikán, a Rómeó és Júlia pedig nyárra várható.

 

Közeledik a tánc világnapja. Neked van olyan mottód, amit ezen a napon szívesen megosztanál az emberekkel?

 

Simon István: Én azért táncolok, mert vannak fontos dolgok, amiket szavakkal nem lehet elmondani. Mindenkinek szüksége van néha arra, hogy a lelke egy más világokba emelkedjen, és egy szabadabb, boldogabb állapotba kerüljön. A tánc az emberiség egyik legősibb és legcsodálatosabb eszköze erre, és én szeretnék segíteni abban, hogy ezt minél többen átélhessék.

 

 Az előadássorozatról bővebb információt a Táncmesék facebook-oldalán, illetve a tancmesek.hu oldalon talál.