18 ezer méter, 140 ezer kiló - Épül a Szegedi Szabadtéri színpada és nézőtere

Már építik a Dóm téri fesztivál nézőterét és színpadát. A közönség idén soha nem látott körülmények közt vehet részt a Szabadtéri előadásain. A produkciók színrevitelét pedig speciális, vadonatúj színpadtechnika segíti.

8F1A4348

 

Szinte napra pontosan két hónappal a Zorba, a görög című nyitóelőadás előtt megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadának építése, miközben a nézőtér felállításának munkálatai már gőzerővel haladnak. A Dóm térre szállított építési elemeknek csak a csőhossza közel 18 ezer méter, a szerkezetek teljes súlya 140 ezer kilogramm. A 936 négyzetméteres színpadnak közel 1000 tonna súlyt kell elbírnia.

 

Különleges körülmények közt rendezik meg az idei szezont: a korábbi évadoktól eltérően a dómmal szemben, az óraterasz területén épül fel a minden eddiginél jobb technikával rendelkező színpad. A szegediek már most a csodájára járnak a minden elemében megújuló szabadtéri teátrumnak, hiszen most először láthatják ebben a helyzetben a fesztivál helyszínét. A szkeptikusokat és támogatókat megosztják az új körülmények, egyben azonban közös a két tábor: mindenki látni akarja az idei Szabadtéri új felállását. Ez már a Zorba jegyeladásán is látszik. A közönségkutatások szerint egyébként a nézők túlnyomó többsége elfogadja a változást.

 

L1001273

 

„Különlegesség a fesztivál életében az idei év – mondta Herczeg Tamás igazgató. – Egyrészt nyolcvanhárom esztendő során a közönség soha nem vehetett részt ilyen körülmények közt az előadásokon, ez már önmagában kuriózum. Már a Játékok indulásakor, az 1930-as években felmerült a gondolat, hogy megfordult helyzetben játsszanak a téren. 20 évvel ezelőtt többek közt azért ezt az azóta is használatos mobil lelátót választották, mert bármilyen helyzetben felépíthető lehetőséget kínált. Másrészt a Szegedi Szabadtéri történetének legnagyobb színpadtechnikai fejlesztése valósul most meg, mely később segíteni fogja a produkciók további életét és turnéztatását is."

 

Érdekesség még, hogy vadonatúj, az eddiginél jóval többet tudó színpadot kap a fesztivál idén. A speciális, Németországból érkező színpadtechnikához hasonló volumenű hazánkban legfeljebb egy-egy rendezvény erejéig volt látható, a szegedi beruházás viszont hosszú évtizedekre szól majd. A kivitelező Layher Kft. már évtizedek óta foglalkozik rendezvénytechnikával, színpadaik piacvezető csúcstechnológiának számítanak. „Több hasonló szerkezetet építettünk már világszerte. „Legutóbb Veronában, Sydney-ben, Oroszországban és Dél-Amerikában is épült ilyen színpad – mondta Serdült Sándor ügyvezető. – Mivel az országban más nem rendelkezik ilyen volumenű berendezéssel, ez speciális helyzetet teremt a Szabadtérinek, hiszen a fesztivált lebonyolító menedzsment újabb vállalkozásokba is kezdhet, egyéb rendezvényeken is érdekeltséget szerezhet."

 

L1001298

 

A Szabadtéri újszerű berendezésére a fogadalmi templom nagy ívű turisztikai rekonstrukciója miatt kerül sor, melynek elkészülte után a fesztivál és a székesegyház közt szorosabb kapcsolat alakulhat ki a turizmus területén. Pár nap és a Dóm tér mellett található Rerrich Béla téri műszaki és művészeti kiszolgáló zóna infrastruktúrájának építését is megkezdik. A színészek az eddiginél modernebb, kulturáltabb körülmények közt készülhetnek a próbák és előadások előtt. Hamarosan, ha minden elkészült a fesztiválra, az érdeklődőknek is lehetőségük lesz megtekinteni a színpad és az öltözőrendszer újdonságait, hiszen műszaki bejárást szervez a menedzsment.

 

A közönség először július 4-én és 5-én, a fesztivál művészeti igazgatója, Harangozó Gyula rendezésében színre kerülő Zorba, a görög című táncmű alkalmával láthatja működés közben az új színpadtechnikát. Ebben a hónapban A Csárdáskirálynő operett, az Elfújta a szél musical, augusztusban a Háry János opera és a Mamma Mia! musical várja a Szegedre látogatókat.

 

Forrás: Szegedi Szabadtéri

Fotók: Dusha Béla