Külföldön turnézik A Párttal a Krétakör

Schilling Árpád márciusban a Trafóban bemutatott A Párt című előadása a következő napokban Brüsszelben és Göteborgban jár vendégjátékon.

Brüsszelben a legfontosabb európai művészeti fesztiválok egyikeként számon tartott Kunstenfestivaldesarts keretében, háromszor láthatja a belga közönség a Francia Közösség Nemzeti Színházában az előadást, május 10. és 12. között. A fesztivál művészeti vezetője, Christophe Slagmuylder harmadik alkalommal hívta meg Schilling Árpád aktuális rendezését a fesztivál programjába – a Krétakör korábban a Siráj, illetve a A papnő című előadásokat játszotta nagy sikerrel a belga fővárosban.

 

theparty

 

Ezután a produkció a svédországi Göteborgba utazik, ahol az ottani Tánc- és Színházi Fesztiválon szerepel május 16-17-én. A fesztivál művészeti vezetője, Birgitta Winnberg Rydh törekvése, hogy a Krétakör produkciója gondolkodásra, illetve vitára késztesse a göteborgi közönséget, közvetlenül az Európai parlamenti, illetve a svéd országos választások előtt

 

A turnék a NXSTP program keretében, az Európai Unió Kultúra programjának társfinanszírozásában valósulnak meg.