Másodszor rendezik meg a TITÁNium Színházi Szemlét

2014. május 24-30-a között második alkalommal kerül megrendezésre a TITÁNium Színházi Szemle a FÜGE Produkció szervezésében. A szemlén a tavalyi tehetségkutató pályázat díjazott munkái kerülnek bemutatásra.

A szemle végén arra is fény derül, hogy melyik előadás kapja az év TITÁN díját, melyről négytagú zsűri – Kocsis Lajos (LocalTime, a MasterCard képviseletében, Polgár András (mecénás), Lábodi Ádám (színész, Színikritikusok díja győztes „Legígéretesebb pályakezdő" kategóriában) és Büki Dóra (produkciós menedzser, Proton) – dönt.

 

A szemle programja:

 

Versenyprogram:

 

Radina KMA / Bartha Lóránd: SZÁRAZ

május 24. 16.00 / Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – Kamaraterem

 

szaraz kepek

 

Három országból érkező színészek játszanak el egy személyes történetet arról, hogy mit jelent huszonévesen Transzilvániában élni. „Estefelé volt már az idő, mikor még a cseresznyefák is tűzpirosra nyíltak. Akkortájt én is szabadabbnak és bölcsebbnek gondoltam magam a világnál, a világot magamnál. Estefelé volt már az idő, mikor az odvaskérgű utcasarkon átszaladtam anyám elől a sötétségbe." (Ördög)

 

Szereplők: Bödők Zsigmond, Müller Henrietta, Mijátovits György, Papp Andrea, Bartha Lóránd, Jéger Zsombor, Varga Bence, Moldován Blanka, Molnár Bence

Rendező: Bartha Lóránd

 

k2 Színház: MIELŐTT AZ ÉJ LESZÁLL!
május 28. 19.00 / Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – Kamaraterem

 

k2-1024x688

 

"A mi történetünk Szecsuanban játszódik, így az ottani problémák nyilván ránk nem vonatkoznak. Ráadásul a dráma 1940-ben íródott. Hol van az már! A szerző is német. Mi közünk hozzá? Valószínűleg semmi. Úgyhogy azt tanácsoljuk a tisztelt közönségnek, nevessenek sokat, aztán menjenek haza, és folytassák kicsinyes, elhibázott életüket ott, ahol abbahagyták, és még véletlenül se gondolkozzanak el azon, hogy csinálni kéne már valamit. Tisztelt Közönség, kulcsot ne találj, minek nektek jó vég, ha nem muszáj?"

 

Szereplők: Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Jerger Balázs, Pallagi Melitta, Rózsa Krisztián

Rendező: Benkó Bence, Fábián Péter

 

Bodzsár Márk: W. ÚR ÜZEN
május 29. 19.00 /Átrium Film-Színház

 

A W. úr üzen a Chandler-krimik és a film noirok világát idézi meg, de nem a harmincas évek fülledten elegáns Los Angelesében játszódik, hanem napjaink Budapestjén. A figurák a képzelet szülöttei, és mindannyiunk nagy szerencséje, hogy csak az előadás világában léteznek.

 

Szereplők: Börcsök Enikő, Ötvös András, Rába Roland, Stork Natasa, Szabó Emília, Szabó Kimmel Tamás

Rendező: Bodzsár Márk

 

STEREO Akt: FELÜLRŐL AZ IBOLYÁT
május 29., 30. 20.30 / TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza

 

Mi az a Bucket List? Neked van? Van még valami elintézetlen ügyed, mielőtt meghalsz?
Világszerte több millió ember vezet listát olyan vágyairól, amelyeket teljesíteni szeretne, mielőtt meghal. Imre és Tamara pár hónappal ezelőtt nekilátott a legfontosabbak megvalósításához. Néhány sikerült. Néhánnyal kudarcot vallottak. Néhányhoz szükségük van a nézőkre.

 

Szereplők: Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre, Tóth Szabolcs, Schnábel Zita (Kamera)

Rendező: Boross Martin

 

Ajánlott program:

 

Trojka Színházi Társulás: LENZ
május 28. 18.00 / Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – Színházterem

 

Lenz foto

 

A nagyvárosból érkező, teológiát végzett fiatal költő, Lenz nagy lépésre szánja el magát: mindent maga mögött hagyva új életet kezd egy ismeretlen faluban, hogy próbára tegye Istenbe vetett hitét. Lenz valódi célja a háboríthatatlan béke megtalálása az újrakezdés reményében. De vajon az újrakezdés nem jelent-e fájdalmas kétségeket és reményvesztettséget?

 

Szereplők: Bárnai Péter e.h., Fehér László e.h., Hay Anna, Bach Kata e.h., Nagy Dániel Viktor, Horkay Barnabás e.h.

Rendező: Soós Attila e.h.

 

Erdeős Anna: BARBELO, AVAGY KUTYÁKRÓL ÉS GYEREKEKRŐL
május 30. 20.00 / Mu Színház

 

Milena egy kis kőfalon ül. Sírva cigarettázik. A fal egyik felén a halál, ahova tartott, de valamiért nem oda került; másik oldalán az élet, amit elutasított. A házak és a park, ahova az emberek a kutyáikkal és a gyerekeikkel járnak. Mind keresnek valamit. Valami kapaszkodót. A minduntalan elvetélő mostohaanya saját gyereket akar. A négy gyermekét a háborúban elveszítő asszony kutyáit hiszi fiainak. A visszataszító külsejű besúgó rendőr anyja szintén kilépett az életből. A hatalommániás, karrierista politikus paranoiával küzd. Nem érdekli senki, aztán egyszercsak ő sem senkit.

 

Szereplők: Fekete Györgyi, Gőz István, Kardos Róbert, Spolarics Andrea, Stork Natasa, Szegezdi Róbert, Szolár Tibor, Tánczos Adrienne

Írta: Biljana Srbljanović

Rendező: Erdeős Anna

 

A 2014. év TITÁN-díj átadására és a II. TITÁNium pályázat eredményhirdetésére a TRAFÓ kávézóban kerül sor.

 

A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan az idei évben is a Szemlével egy időben kihirdetik a II. TITÁNium pályázatot, amelynek győztesei a 2014/2015-ös évadban valósíthatják meg terveiket.


A TITÁNium PÁLYÁZAT olyan alkotóknak szeretne lehetőséget adni a hazai és nemzetközi megmutatkozásra, akik vagy nemrég végeztek valamely színművészeti egyetemen, vagy gyakorlatban foglalkoznak a színházzal, csoportot, műhelyeket vezetnek, önálló rendezéssel állnak elő, de még nem töltötték be a 35. életévüket és csak néhány éve léptek a pályára.


A TITÁNium projekt keretében a beérkezett pályázatok közül 5 db produkció valósulhat meg anyagi és menedzsmenti támogatással a 2014/2015-es színházi évadban különböző budapesti játszóhelyeken.


Az évad során bemutatott előadások rendezői közül kerül ki az Év Titánja fődíj várományosa, aki további pénzjutalomban is részesül.


A pályázatok benyújtásának ideje: 2014. május 11. 24.00 óra
A pályázatok hivatalos eredményhirdetése: 2014. június 2. 19.00 óra Jurányi
A beérkezett pályázatokat egy 5 tagú kuratórium bírálja el.


Partnerek: Átrium Film-Színház, Manna Produkció, MU Színház, Orlai Produkció, SzínMűhely Alapítvány – Kortárs Dráma Fesztivál, Trafó – Kortárs Művészetek Háza

 

Forrás: Jurányi Ház