Gergye Krisztián nyerte a VI. Monotánc Fesztivál fődíját

A közönségzsűri döntése alapján Gergye Krisztián Aukció című előadása kapta a a VI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál fődíját.

Hazai és nemzetközi résztvevőkkel, immár hatodszor tartott seregszemlét a kortárstánc-művészek élmezőnye május 7. és 10. között. Tizennégy táncos, három szólózenész és egy fotóművész mutatkozott be négy napon át a Bethlen Téri Színházban.

 

A neves hazai alkotók-előadók - Bajnay Beáta, Gergye Krisztián, Hargitai Mariann, Juhász Kata, Lengyel Katalin, Maday Tímea Kinga, Mádi László, Mikó Dávid Béla – mellé egy-egy külföldi táncművész is meghívást kapott. A nyitónapon a lengyel Hygin Delimat, azt követően a szlovák Tomas Danielis, majd a litván Vilte Svarplyte elődásást láthatta a közönség. Az utolsó napon a bolgár Jivko Jeliazkov magyar koprodukcióban készült multimédiás táncelőadása volt látható.

 

aukcio2

Kép az Aukció c. előadásból. Fotó: Dusa Gábor

 

Az idei fesztivál programját is színesítette a TranzDanz – Jövőtánc, ahol a táncosok társa minden alkalommal egy-egy neves zenész volt: Ladjánszki Márta Varga Zsolttal, Bora Gábor Tettemanti Tamással, Zambrzycki Ádám pedig Kertész Endrével improvizált a Bethlen kávézójában. A program első napján Monománia címmel Dusa Gábor fotóművésznek nyílt kiállítása a Bethlen Galériában.

 

A fesztiválon egyetlen díjat, a Monodíjat osztotta ki az arra legilletékesebb zsűri, a közönség. A közönségzsűri az a személy lehetett, aki a felhívásra előzetesen jelentkezett és vállalta, hogy végignézi a fesztivál összes előadását. Az ő döntésük alapján idén Gergye Krisztián Aukció című előadása kapta a Monodíjat.

 

"Az Aukció című előadás egy olyan, önmagában is érvényes, táncként és színházi jelenlétként értelmezhető fizikai tevékenységet helyez a figyelem középpontjába, amelynek további, végső célja egy képzőművészeti alkotás megvalósítása, ami élő képzőművészeti gesztussorként értelmezi a színpadi cselekményt.

 

Gergye Krisztián művészetére leginkább a képzőművészeti gondolkodásmód jellemző. Schiele, Bacon és Freud hommázsai jelentős előadásai voltak a magyarországi táncszcénának. Gergye nem tetszelegni vágyik a képzőművészi titulusban, pusztán az alkotás képzőművészeti irányú gesztusát emeli színpadra, hogy a táncművészet ne egy absztrakció mögé elbújó, bárhogyan értelmezhető gesztussor maradjon, hanem annak absztrakciója a képben magában legyen tetten érhető.

 

aukcio1

Kép az Aukció c. előadásból. Fotó: Dusa Gábor

 

Az előadás során keletkező képzőművészeti alkotást az előadás végeztével azonnal »kiállításra« és »eladásra« bocsátják egy aukció keretében. Az aukció tétjét az adja, hogy azon késznek kikiáltott kép, amely nem talál gazdára, azonnal megsemmisítődik. Ez a képromboló gesztus - a művészet iránti esetleges érdektelenségre adott azonnali reakcióként - a mű jelenben kifejtett hatását érzékelteti, illetve a jelenben feleslegesnek, haszontalannak ítélt művészet megsemmisülésének tragédiájával hívja fel a figyelmet a néző, a művészetet »fogyasztó« befogadó jelenlétének felelősségére" - olvashatjuk az előadás ajánlójában.

 

A közönség legközelebb május 23-án 19.30-kor láthatja Gergye Krisztiánt a Bethlen Téri Színházban. A Diskurzusművész(t)estek című akció-performance sorozatában havonta egy alkalommal, meghívott vendég előadóval fordítja ki négy sarkából szó szerint és átvitt értelemben is a Bethlen téri színházteret: improvizál, kommunikál, agitál, véleményt formál. Ez alkalommal az eddigi Diskurzusművész(t)estek vendégeivel – Bodor Johannával, Szalontay Tündével és Tóth Evelinnel - lép Gergye a színpadra.