"Még nem játszottam abszurdban" - Villáminterjú Hűvösvölgyi Ildikóval

Május 9-én került bemutatásra az Ölj csak meg, lelkem című, Aziz Nesin török író novellájából adaptált előadás a Klebelsberg Kultúrkúrián. A háromszereplős groteszk játék egyik főszereplőjével, Hűvösvölgyi Ildikóval olvashatnak villáminterjút.

 

Mi volt az első benyomása, amikor találkozott ezzel a novellából készült abszurd darabbal?
Sokféle stílusban játszottam már az idestova negyven éves pályámon, de abszurdban még nem. Amikor olvastuk a novellát, már kiderült, hogy egyfelől annyira más, annyira idegen ahhoz képest amilyenek mi vagyunk az életben egyébként, másfelől pedig mégsem.

 

P1300372 vag

 

Hogyan tudta megfogni ennek a nagyon sok tekintetben a múltban élő özvegyasszonynak a szerepét?
A szerepem szerint egy olyan idős nőt alakítok, aki kis testi hibával rendelkezik miután átesett egy agyvérzésen. A leépülés külső jelei mellett meg kellett találnom azt a belső romantikát magamban, amellyel ez az asszony a fiatalkorát vágyja vissza. Ehhez saját tapasztalataimból merítettem... Édesanyám élete utolsó tíz évét idősek otthonában élte, nagyon sokat jártam hozzá, ezért gyakran találkoztam az ott élőkkel. Szerettem beszélgetni az idős nénikkel, szinte mindegyikkel volt kapcsolatom. Ők pedig tudták, hogy színésznő vagyok, és mindig megnyíltak nekem. 

 

Nap mint nap láttam, mennyire abszurd, hogy teljesen eltávolodnak a hétköznapi élettől és a valóságtól. Az idősek többsége, főleg azok, akik hermetikusan el vannak zárva, akiknek nincs társasága, hajlamosak a realitás helyett csak a saját belső életüket élni. Ezt teszi az én darabbéli karakterem is.

 

 

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a próbafolyamat során?
Rozival (Juhász Róza rendező - a szerk.) a Madách Színházban sokat játszottam együtt, anno hosszú turnékat csináltunk végig, de mint rendezővel még nem dolgoztam vele. Császár Angelával és Harsányi Gáborral sem volt eddig alkalmam egy színpadon játszani. Nagyon izgalmas dolog, hogy ennyi évvel a hátunk mögött találkozunk. Kihívást jelentett az is, hogy rengeteg kellékünk van, rengeteg az öltöztetés, vetkőztetés, teázás, szépítkezés a darabban, szóval nekem ez volt a legnehezebb a mozgáson kívül.

 

Ön szerint mi a darab legfontosabb motívuma?
Az örökös várakozás. Ez a nő, akit alakítok, világéletében szép volt. Ragaszkodik a fiatalságához, kisminkeli magát minden nap, felöltözik, rádiózik, táncol és valamit vár, valami csodát, hogy valami történjen, valaki jöjjön. Minden kis izgalomba belekapaszkodik, mindenből áriát csinál. Azt mondhatom, hogy boldogság, tragédia, öröm, szomorúság, félelem váltakozását láthatjuk másfél óra alatt. Egy olyan érzelmi hullámzásnak lehetnek tanúi a nézők, amit ritkán, de mindenki megtapasztal.

 

Forrás: Klebelsberg Kultúrkúria

Usz.: Színház.hu