Trágár Töredékek - Zenés felolvasó est az erotikáról

Az erotika a témája a Trágár Töredékek című zenés felolvasó estnek, amelyet május 21-én tekinthetnek meg a Moha Café Kortárs Galériáján.

 

Az alkotók ajánlója:


Még a '90-es években Galkó Balázs összegyűjtött egykori és mai költőktől (Haraszti Miklós, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Lőwy Árpád, Janus Pannonius, Várady Szabolcs, Goethe, Somlyó Zoltán, Szilágyi Tibor, Orbán János Dénes) olyan verseket, amelyekben ezek a költők nem gondolkoztak azon, amin a köznapi beszéd igencsak akadozni szokott, vagyis hogyan nevezzék meg azokat a férfi-női nemi szerveket és mindazon dolgokat, amelyeket ezekkel művelni szokás.

 

erotika

 

Az előadásnak szándéka bizonyítani, hogy nem azért trágárkodunk, hogy a nézők "fennakadt szemekkel vergődjenek az ostorként rájuk suhintó sorok gyönyörében". Azért trágár, mert vannak dolgok, amelyekről nem lehet már másként beszélni. Az erotika az ember alapmotivációi közé tartozik, akár tudomásul veszi, akár nem. Minden emberi kapcsolatban ott van az erotika, akkor is, ha a feleknek eszükbe sem jut, hogy ágyba bújjanak egymással. Nem a beszédünk az ocsmány, hanem azok az élethelyzetek ocsmányak - és itt korántsem a szeretkezésről van szó -, amelyekbe néha belekényszerülünk. Azok a beszorított helyzetek, amelyekben az embernek már nincs más lehetősége, mint hogy azt mondja: menj a .....ba.

 

Elküldeni valakit melegebb éghajlatra, még mindig kevésbé bántó dolog, mint megütni. Ha a trágár szavakat avatott, jó költők használják, nagyon szépek, szellemesek és elegánsak tudnak lenni. Az egyik legtrágárabb beszédű népnek tartanak bennünket (a kínaiakkal együtt). De a francia nyelvben legalább száz megnevezése van a férfi és női nemi szervnek, csakhogy ők használják is ezeket a megnevezéseket. Valószínűleg náluk éppen ezért nem váltak trágár szavakká.


Az előadásban négyen - hárman férfiak és egy nő - olvassuk fel ezeket a szövegeket, olykor zenei aláfestéssel. Az előadásnak nem célja az önmagában való disznólkodás, mert annak semmi értelme. A cél hogyan lehet megmutatni, hogy ez nem a közönségesség kategóriája, hanem helye, rangja van az életünkben, és hogy lehet ezeket a szavakat szépen, szellemesen használni is. Pornográfia nincs az előadásban. Ebben az előadásban csak erotika van, nem a megbotránkoztatás szándékával született. Reményeink szerint az előadás az elfogadott jó ízlés határain belül van - dacára annak, hogy kívül van rajta.

 

Erről meggyőződhetnek 2014. május 21-én, szerdán 19.30 -kor a Moha Café Kortárs Galériáján (Budapest, XI. Bartók Béla út 9-11.) Előadók: Torres Dani, Janik László, Nagy Enikő, Köleséri Sándor. Rendező: Janik László. Jegyár : 800 Ft.