A középkor áll a debreceni színház következő évadának középpontjában

„Szép lenne, ha a 150. évadot a már belül is teljesen kész Latinovits Színházban kezdhetnénk" - fogalmazott a város kulturális alpolgármestere kedden a debreceni Csokonai Nemzeti Színház 148. évadát záró tájékoztatón.

A Latinovits Színház befejezéséhez szükséges néhány milliárd forintot két pályázaton teremti elő az önkormányzat. Somogyi Béla azt is elmondta: nem okozott törést a színház életében az évad elején bekövetkezett igazgatóváltás, a Ráckevei Anna vezette teátrum nézőszámát és bérleteseinek a számát is növelte. "A Csokonai Színházban magas színvonalú szakmai munka folyik" - értékelt a politikus. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy jövőre is az eddigi 1 milliárd 100 millió forintból gazdálkodhat a társulat.


Ráckevei Anna kiemelte: bevált a színháztörténet nagy korszakait "végigjáró" tematikus rendszer, így azt folytatják. Az ókori görög drámák után a középkor, a kereszténység kerül a következő évad középpontjába - tette hozzá.

 

csokonai szinhaz

 

Gemza Péter művészeti vezető elmondta: az idei évadban 13 bemutatót tartottak, ebből 3 szorosan kapcsolódott a görög évadhoz. A nézők száma folyamatosan gyarapszik, 15 százalékkal többen nézték a színház előadásait, mint korábban. Jelenleg 15 185 a bérletesek száma, ez 1700-zal több az előző évadinál. Külön kiemelte a Deszka Fesztivált, amely most először 9 napon át adott helyet a kortárs magyar drámának: az összesen 28 előadást 4 ezren nézték meg.

 

Hiánypótlónak bizonyult a színház Déri Múzeumban rendezett, mindig teltházas irodalmi sorozata, mint ahogy a vasárnap délutánonként a nagyszínházban vetített, magyar feliratozású, angol nyelvű színházi előadásokat bemutató filmsorozat is - tette hozzá megjegyezve, hogy mindkét sorozatot folytatják a következő évadban is. Az új évad egyébként az ősbemutatók időszaka lesz: az egymilliárd 250 millió forintból gazdálkodó színházban hat ősbemutatót, köztük két magyarországi bemutatót tartanak szeptembertől - jegyezte meg Gemza Péter.


Ősbemutatóként viszik színre a Tűzről pattant Tündérország című családi musicalt, Mészáros Tibor Istent a falra festeni című színművét, Lackfi János A dühös lovag című ifjúsági darabját, Katona-Zombola Csikóink című mozgásszínházát, magyarországi ősbemutatóként pedig Heiner Müller Titus Anatómiája. Róma bukása című drámáját, illetve Misima Jukio Krisztus születése című drámáját. A most véget érő évadból kilenc darabot továbbra is műsoron tartanak - fűzte hozzá a művészeti vezető.


A tavaly elindított hagyománynak megfelelően augusztus utolsó hetében évadnyitó gálaesttel indul az új szezon - mondta el az MTI érdeklődésére Ráckevei Anna. Bejelentette azt is, hogy 4 új taggal bővül a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata. Az új évadban Pál Hunor, Papp István, Sárközi-Nagy Ilona és Szakács Hajnalka mutatkozik be a cívisváros közönségének.

 

Forrás: MTI, diszpolgar.hu