14 bemutatót tervez jövőre az egri színház

14 bemutatót tervez a következő évadra az egri Gárdonyi Géza Színház, amely ebben az évadban rekordszámú, 281 előadást játszott.

Blaskó Balázs igazgató a teátrum pénteken tartott sajtótájékoztatóján elmondta: tavalyhoz képest megduplázódott, 12 ezer 500 fölé emelkedett a színház bérletes nézőinek száma.

 

Hozzátette: a nyáron 15 millió forintból fejlesztik a színház fény- és hangtechnikáját. Blaskó Balázs szólt arról is, hogy a fenntartó egri önkormányzat finanszírozásával 25 millió forintból kicserélik az egri színészház nyílászáróit.

 

Gárdonyi Géza Színház


A színházigazgató szavai szerint új kezdeményezésként már a most záruló évadban elkezdik a következő szezonban színpadra kerülő Dürrenmatt-mű, Az öreg hölgy látogatása, majd a Bál a Savoyban című revüoperett próbáit. "Így az évad elejétől felváltva tudjuk játszani a két nagyszínpadi produkciót" - mutatott rá.


Blaskó Balázs elmondta: nagyszínpadra kerül még A cigánybáró című táncjáték, Shakespeare Rómeó és Júliája, valamint két musical: a Légy jó mindhalálig és a Chaplin filmjének alaphelyzetét feldolgozó A kölyök.


A gyerekeknek készül A palacsintás király zenés mesejáték, a Szaffi táncmese, valamint egy ősbemutató, a Pumukli című mesejáték.


A stúdiószínpadon is lesz egy ősbemutató: Görgey Gábor Görgey című drámája, melynek főszerepét Blaskó Péter játssza. Ezen kívül színpadra kerül a Jászai Mariról szóló A megkoszorúzott című monodráma, a Grace és Gloria színmű, az Utolsók című táncjáték, valamint egy akcióvígjáték, a Robinson és Crusoe.


Habis László egri polgármester szavai szerint fontos, hogy szerethető legyen a színház. "Hogy a Gárdonyi Géza Színházat szeretik, azt az évad nézőszámai bizonyítják" - mutatott rá.


Hozzátette: a megnőtt nézőszámnak köszönhetően több tízmillió forintos pluszbevételt tud a színház felmutatni, amely fedezetéül szolgál a fény- és hangtechnikai berendezések felújításához.

 

Az MTI kérdésére Blaskó Balázs elmondta: a színház évente mintegy félmilliárdos költségvetésből gazdálkodik.

 

Forrás: MTI