A gyertyák csonkig égnek - 100. előadás a Csokonaiban

Május 29-én A gyertyák csonkig égnek (Parázs) című, Dömölky János rendezte Márai-mű 100. előadását tekinthetik meg a debreceni Csokonai Színházban.

Márai Sándor az amerikai emigrációban saját maga írt egy dialógust, egy változatot A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján. Elsősorban ez adja a debreceni előadás szövegét, de dramaturgiai kívánalmak igényeltek rövid szövegrészt magából a regényből is.

 

 

Az emigrációban Márai elsősorban haza nélkül, aztán Amerikába érkezvén Európa nélkül, a visszatérés teljes reménytelenségében, valamikor - a naplók tanúsága szerint - 1952-53 környékén új formai lehetőségében gondolkodott. Fölmerült benne a kétely, hogy egyáltalán lehet-e, tud-e még írni, és ha igen, mit kellene megírnia számvetésként. Több lehetséges téma közül felmerül a Naplóban az is, hogy írhatna színdarabokat. Ahogy az egyik bejegyzésében olvassuk: „Színdarabokat írni, tehát élni egy műfaj lehetőségeivel, amelynek keretében nem kell „mesélni" sem „leírni", sem indokolni - csak elmondani és megtenni a cselekményt, rögtön, közvetlenül. Sietnem kell, nincs már időm mesélni."

 

A gyertyák csonkig égnek premierje 2010. október 1-jén volt a Horváth Árpád Stúdiószínházban. Száz előadást utoljára a Pinczés István rendezte Légy jó mindhalálig musical élt meg, prózai darabot, stúdiószínházban ilyen nagy előadásszámban még nem játszottak a debreceni színházban. A május 29-i, immár 100. előadást követően Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója és Gemza Péter művészeti vezető köszönti az előadás létrehozóit. A darab három szereplője: Csikos Sándor, Miske László és Garay Nagy Tamás mellett az ünnepség vendége lesz Dömölky János rendező, Tolmár Kata dramaturg és Nánási Andrea súgó.

 

gyertyak csokonai

 

 

A gyertyák csonkig égnek

 

TÁBORNOK: Miske László
KONRÁD: Csikos Sándor
INAS: Garay Nagy Tamás

 

Dramaturg: Tolmár Kata
Díszlet- és jelmeztervező: Dömölky János
Súgó: Nánási Andrea/ Sóvágó Csaba
Ügyelő: Kató Anikó
Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba
Rendező: Dömölky János