Megtartotta évadzáró társulati ülését a Magyar Színház

2013/14-es évadának záró társulati ülését tartotta a Magyar Színház június 6-án délelőtt. Őze Áron igazgató beszélt az új, társulatot érintő eseményekről, az elkövetkezendő pályázati évről, valamint átadta a Főnix Díjakat is. 

Őze Áron köszöntő beszédében két hírről számolt be. Az egyik: ezen a napon a társulati hirdető falra kikerültek a jövő évad tervezett bemutatóiban szereplők névsora, a másik esemény pedig a színház közönségszervezésében jelent változást. Az eddig a teátrum aulájában működő szervezés nyáron áthelyezi központját az Aranytíz Kultúrházba.

 

magyarevadzaro1

Őze Áron

 

Az igazgató megnyitó beszédét követően Göttinger Pál, a színház főrendezője lépett színpadra, aki mindenkinek megköszönte az évadban véghezvitt munkáját. Kiemelte, hogy 2013-ban, amikor a Magyar Színházhoz szerződött, nem hitte volna, hogy a munka, amelyet elvállal, ilyen nehéz lesz. "Folytatni akarom, amit itt találtam, és amit az idén csináltunk. A generációmnak, és azoknak is, akik most fiatal, kezdő nézőként ide járnak, és mindannyiunknak az az érdeke, hogy a következő évek közelgő kulturális kataklizmái után is maradjanak nagy kőszínházak Magyarországon – és olyanok, akik ezt akarják csinálni” – fejtette ki a főrendező. „Ünnep ez a mai nap, hiszen az erre az évadra tervezett 10 bemutatót a színház sikerrel megtartotta” – zárta beszédét Göttinger Pál. Őt Sipos Imre, a teátrum menedzser-marketing igazgatója követte, aki sikeres sajtó- és marketingeseményekről számolt be.

 

magyarevadzaro3

Göttinger Pál

 

Őze Áron a díjak átadása előtt beszélt az elkövetkezendő pályázati évadról is. „A következő évadban egy erős pályázati anyaggal készülök, s azon leszek, hogy még egy ciklus erejéig folytassuk a megkezdett munkát" - mondta Őze Áron.

 

Ezután Fábry Zsuzsa, Iglódi István özvegye adta át az Iglódi-emlékgyűrűt - a díjazott Jegercsik Csaba lett. A társulat hatalmas tapssal köszöntötte Moór Mariannát, aki a jövő évadban ünnepli pályájának 5o. jubileumát, s aki a 2o14/15-ös évadban Szabó Madga Az őz című darabjának lesz a főszereplője. Ugyanekkora taps kísérte Breuer Ottót, a színház nyugalmazott főügyelőjét, aki idén töltötte be 8o. életévét. „Halkan mondom, de igaz: szeressétek az ügyelőt, mert nélküle nem tudtok élni” – köszönte meg a társulat szeretetét Breuer Ottó.

 

Ezt követően Őze Áron átadta az idei Főnix Díjakat, amelyek díjazottjairól minden évben a társulat dönt. Ebben az évben a legjobb női szereplő díját, az idén Jászai Mari-díjjal jutalmazott Ruttkay Laura vehette át. Legjobb férfi szereplőnek Szatmári Attilát tartotta a társulat, a vezetőség által odaítélt Főnix Díjat pedig Magony Enikő korrepetitor kapta. Ebben az évben is Horváth Illés kapta a nézőktől a legtöbb voksot, így a Közönség Díjat ő vihette haza.

 

Forrás: Magyar Színház, Színház.hu