Lukáts Andor: "Ki vagyunk hagyva az életünkből"

Lukáts Andort többek között 16 éve bemutatott rendezéséről, a Portugálról, illetve az általa alapított Sanyi és Aranka Színházról kérdezte a Magyar Narancs. Lapszemle.

A Magyar Narancs cikkéből:

 

Az interjúban szóba került a Katona József Színházban1998-ban bemutatott Portugál című előadás, Lukáts Andor rendezése, amely egy magyar falu lakóinak szétcsúszott életét mutatja be, és amelyet azóta is töretlen sikerrel játszanak. "A magyar falu, az isten háta mögötti élet tovább romlott, tovább ette a penész a házakat, és tette tönkre a kerteket a szegénység. Jelenleg négyszázezer gyerek éhezik, kétmillió ember a létminimum alatt él. Amikor elkezdtem csinálni a Portugált, még nem álltunk ilyen rosszul ebben az országban. Azóta lefelé megyünk" - fogalmazott Lukáts Andor.

 

"Azt hiszem, nem nagyon dönthetünk a sorsunk, az ország sorsa felett. Ma súlyosabb a dolog, mert ideológia, cinikus, arcátlan ideológia mentén alakul a törvény. A szocializmus maga a képtelenség volt, de mára a demokrácia, a rendszerváltás »gyümölcse« rothadásnak indult, pálinkának való. Eltékozolt lehetőség. Nekem akkor lett gyanús az egész, amikor kezdték kicserélni a rendszámtáblákat meg az utcaneveket. Ez jelentené, hogy nálunk szabadság és demokrácia van? (...) Annyira ki vagyunk hagyva az életünkből. Az ember csak nézi kívülről, hogy mi történik vele" - tette hozzá a színész-rendező.

 

lukats andor

 

Lukáts Andor mesélt a Sanyi és Aranka Színházról is, melyet - a Kaposváron töltött 22 és a Katonában töltött 9 év után - 2007-ben alapított. Elmondta: a színházat csőd fenyegeti, mert sem az önkormányzattól, sem magánszemélyektől nem tudott a működéshez támogatást szerezni.

 

"Mintha nem is tudnák, hogy létezik ez a színház. Az önkormányzat csak egyszer adott pénzt egy darabhoz. Kétszer kaptunk pénzt az OSI-tól, most újra megpróbálok pályázni, ha nem megy, akkor kénytelen leszek bezárni. Elmesélek egy esetet. Egy vastag cső megy át a színpad felett, ami a négyemeletes ház szennyvizét és ürülékét szállítja az úttest alá. Váratlanul szétrohadt ez a cső, és a tartalma a színpadra borult, amit a saját pénzemből kellett felújítani. Segítséget kértem a polgármesteri hivataltól, ahol azt a választ kaptam, hogy még a saját színházukra, a Pinceszínházra sincs pénz. Ha tudná a polgármester, hogy 1969-ben onnan indultam, színpadmester voltam, én tartottam karban a színházat, akkor talán a Sanyi és Arankát is a sajátjának tekintené" - mondta Lukáts Andor.

 

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.