Csaknem 70 ezer nézője volt az évadban a Csiky előadásainak

4,7 százalékkal nőtt a bérletesek száma, 292 előadást tartottak és 67 közéleti eseményen vettek részt a társulat tagjai - összegezte számszerűsítve Rátóti Zoltán igazgató a szerdai társulati ülésen a most lezárult 2013/2014-es évadot.

Mint mondta, óvatosan és visszafogottan próbál értékelni, "de ha valami jó, azt tudni kell kimondani". Jó kimondani, hogy Kaposvár lakosságát megközelítő számú néző látta az előadásokat bérlettel vagy jegyvásárlással - tette hozzá a direktor. Úgy vélekedett: tapasztalata szerint a színészek és a nézők is jól érezték magukat az előadások alatt, ami igaz a háttérben dolgozókra is, s ez szerinte "nagyon fontos lépés a valódi társulat, az igazi színházi műhelymunka felé", a 13 bemutatóról szólva pedig azt mondta: "nem találok olyan produkciót, amiért szégyenkezni kellene".

 

csiky


Az évad sikeres nagyszínpadi előadásai közül az igazgató kiemelte a Hippolyt, a lakájt, amelyet több mint 11 ezren láttak a 27 kaposvári előadáson, a gyerekelőadások közül a Világszép nádszálkisasszonyt, amelyet 24-szer vittek színpadra. A sikeres produkciók közé sorolta továbbá a 18-szor előadott A király beszédét, amelynek sikerét egy operettelőadáséhoz hasonlította, és az ugyancsak 18-szor előadott Tizenkét dühös ember című darabot. A király beszéde és a Tizenkét dühös ember a következő évadban is színen marad, csakúgy mint az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra beválogatott Bányavakság című darab.


Rátóti Zoltán a bérletesek számának növekedésével kapcsolatosan úgy fogalmazott: ugyan az önmaga által kitűzött célnak csak a fele teljesült, de a jelenlegi helyzetben ez a 4,7 százalékos növekedés is jó tendencia.


Az igazgató - emlékeztetve arra, hogy akár csak a tavalyi, így a most véget ért évadban is 67 jelentős eseményen vettek részt a társulat tagjai - a színház közéleti programokban való részvételei közül kiemelte egyebek mellett az immár ismétlődő, és ezúttal is nagy sikert aratott nyílt napot - amely betekintést engedett a kulisszák mögé -, a premierekhez kötött kiállítás megnyitókat, amelynek keretében a Kapos Art művészei mutatkoztak be, továbbá a különböző jótékonysági akciókhoz való csatlakozást, a havonkénti megyejárást, illetve a tantermi foglakozásokat.


Rátóti Zoltán a kaposvári színház sikeres kezdeményezéseként kiemelte a nagyszínpadi előadások bemutatóihoz kapcsolódó egységes arculattervezést, amely a plakátokat és a műsorfüzetet jellemezte. Az igazgató jelezte: pénteken évadzáró gálán köszönnek el a közönségtől, egyúttal díjakat adnak át a közönség által az elmúlt évadban legjobbnak ítélt művészeknek. A következő évadban pedig a színészek teljesítményét elismerő Komor-díj mellett az újonnan alapított Fogaskerék-díjjal jutalmazzák a háttérben dolgozók munkáját.

 

Forrás: MTI