Fesztiválokon lép fel nyáron a Tünet

A Tünet Együttes nyáron a Zsámbéki Színházi Bázison, a Bánkitó Fesztiválon és a Sziget Fesztiválon is fellép, akik pedig felhőtlen napindításra vágynak, hétfőnként és csütörtökönként Szabó Rékával tornázhatnak a Jurányi Inkubátorházban.

A Közhely – élet disco című produkciót 2014. július 5-én a Zsámbéki Színházi Bázison, augusztus 15-én a Sziget Fesztiválon láthatja a közönség.

 

 

A próbafolyamat egy része a próbateremben, a másik köztereken, például a Moszkva téren folyt. Az alkotók alaposan megfigyelték a tereket, az ott megforduló embereket. Az előadás egypercnyi köztéri szemlélődés megnyújtott, elmélyített, magunkra vonatkoztatott olvasata. Az öt szereplő személyes története úgy mixelődik össze a járókelők történeteivel, ahogy egy DJ keveri a hangsávokat.

 

Keressük önmagunkat a tömegben. Tudjuk, hogy nemcsak szemtanúi vagyunk a változásnak, hanem részesei is. Minden rajtunk múlik. Let's dance.

 

kozhely tunet

 

A Sziget Fesztiválon új szereplő, Rafaela de Sousa lép Valencia James helyébe. Rafaela Brazíliából, Rio de Janeiróból érkezett Magyarországra, korábban a Budapest Táncszínház és a Gangaray Trambulin előadásaiban találkozhatott vele a közönség.

 

Szintén Ardai Petra workshopja alapján készült a Nem emlékszem, hogy így neveltek volna című darab, amely július 19-én szerepel a Bánkitó Fesztivál programjában.

 

Kis emberi statisztikák, szubjektív leltár. Élettöredékek 7 évestől 77 éves korig.

 

 

Ardai Petra 2012 őszén workshopot tartott a Tünet Együttesnek. A társulat tagjai valós és fiktív emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt 77 éves korig. Az ebből született darab költői, szívszorító, humoros, egyszerre személyes és mindenkire jellemző.

 

„A (…) elmés, játékos, eredeti est újból azt igazolta, hogy a függetlenek válságával derekasan birkózó Tünet Együttes a legszerethetőbb honi tánctársulat. Őszinteségük, (ön)iróniájuk, mély emberségük vigasztaló, méltóságteljes protestálásnak hat egy barbár, hiszterizált országban.” (Horeczky Krisztina, Népszabadság)

 

nememlekszem

 

A Tünet Együttes tudósoknak, művészeknek és postáskisasszonyoknak ajánlja Szabó Réka reggeli tornáját, amelyet Réka minden hétfőn és csütörtökön 9:30-10:30-ig tart a Jurányi Közösségi Inkubátorházban (1027 Budapest, Jurányi u. 1-3. Tünet Stúdió: I. emelet jobbra). Előadásnapokon a torna elmarad. Július 3-án a torna is nyári szünetet tart, de a tervek szerint augusztusban folytatódik.

 

Egyszerű, könnyen elsajátítható gyakorlatok. Hajlékonyság, erő, tartás- és közérzetjavítás. Befelé figyelés – egy óra, ami rólad szól. Felhőtlen napindítás, por- és stressztörlés. Ébresztő.

 

A társulat nyáron honlapját és teljes arculatát átalakítja, ősszel megújult formában várják közönségüket.