Fogyatékkal élők összművészeti fesztiválját rendezik meg Veszprémben

Több mint hétszáz fellépő részvételével rendezik meg a fogyatékkal élők összművészeti fesztiválját péntektől négy napon át Veszprémben - mondta el az MTI-nek a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület elnöke.

Asztalos Zsolt kiemelte: a fesztivál elsődleges célja, hogy bemutassa a fogyatékos emberekkel foglakozó intézményekben folyó művészeti tevékenységet. Hozzátette: rendkívül sokszínű a kínálat, hiszen az ének, a tánc, a színjátszás és a hangszeres zene mellet a bábjáték is helyet kap a Veszprémi Petőfi Színház színpadán.

 

2014 spec feszt

 

A program nyitó rendezvényeként a sérült zenészek majdnem hatvan tagú országos társulata, a Nemzeti Színkottás Zenekar játszik együtt St. Martinnal, Tóth Verával és a Budapest Ragitme Banddel.


A fesztivál célja, hogy segítse a sérült és az ép emberek egymáshoz való közeledését, ennek jegyében játszik majd együtt néhány sérült zenész Veszprém belvárosában többek között Roy és Ádám csapatával és az LGT Emlékzenekarral - emelte ki az elnök.


Asztalos Zsolt felidézte: eddig az ország tizennégy városában szerveztek hasonló fesztivált, Veszprém második alkalommal ad otthont a találkozónak.


A program kísérőrendezvényeként Fábián Gábor fogyatékos embereket ábrázoló fotóit nézhetik meg az érdeklődők a Veszprém Hotel homlokzatán, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület két évtizedes múltját bemutató tárlatnak pedig a veszprémi kulturális központ, a Hangvilla ad otthont.


Színesítik a palettát azok a sérült alkotók által készített kisfilmek, amelyeket a Petőfi Színházban bemutatott attrakciók szünetében nézhetnek meg az érdeklődők, akik a fesztivál valamennyi programját ingyenesen látogathatják.

 

Forrás: MTI