Ellopták a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok forgatókönyvét

Az egyetlen olyan példányát tulajdonították el ismeretlenek, amelyet Szikora János rendező hónapok óta bővített ötleteivel, jegyzeteivel – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A közleményben rámutattak, hogy a rendező és alkotótársai - Matuz János forgatókönyvíró, Horváth Károly zeneszerző, Kovács Yvette Alida jelmeztervező, Szendrényi Éva látványtervező, Horváth Csaba és Majoros Róbert koreográfus - mindent megtesznek azért, hogy a jelentős eszmei veszteség ellenére ismét egyedülálló produkciót hozzanak létre. Közölték: a rendező feltört autójából ellopott dokumentumért a Vörösmarty Színház a nyomravezetőnek 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel.


Székesfehérváron augusztus 16-19. között másodszor rendezik meg a Koronázási Ünnepi Játékokat, az összművészeti rendezvénysorozat ezúttal Szent László életére és korára koncentrál.

 

Koronazasi-Unnepi-Jatekok-Szekesfehervar


A koronázási szertartásjáték főbb szerepeit Makranczi Zalán, Mihályi Győző és Blaskó Péter játssza. A kétórásra tervezett előadást Szikora János egy nagy színházi eposz első állomásának nevezte, hiszen „a tánc, a szöveg és a zene közös nyelvével meséljük majd el László király történetét, melybe beleszövődik István szentté avatása is.”


A rendezvénysorozat része lesz idén is a Fény utca: augusztus 14-től este kilenc óra és éjfél között Székesfehérvár Fő utcájának falain Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén a Képes Krónika festett képeire támaszkodva Magyarósi Éva grafikus animációival mutatják be László király legendáriumát mintegy 1200 négyzetméteren.


A fesztivál szereplői között lesznek ezúttal is a történelmi alakokat megformáló óriásbábok. Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész rajzai alapján, Grosschmid Erik Blattner Géza-díjas bábtervező szakmai vezetésével, székesfehérvári diákok közreműködésével készítettek öt új történelmi alakot, így a tavaly bemutatkozott István, Imre, Gizella, Géza, Sarolt és Asztrik közel öt méter magas óriásbábjai mellé csatlakozik László, I. Géza, Rheinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon is.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása