Leselkedők - Nyár végi bemutatóra készül a Szputnyik

A Szputnyik színészei és alkotói augusztus elején folytatják a munkát. Boross Martinnal, a STEREO Akt rendezőjével dolgoznak majd a Leselkedők című produkción, a Jurányi Inkubátorházban.

Az évadzárón, amit a csapat a Jurányi Inkubátorházban tartott, készítettek egy összefoglalót a tavalyi évadról, amelyben megszólalnak a színészek, az alkotók és a munkatársak: elmondják, mennyit dolgoztak, mennyit utaztak, milyen volt a munka egy-egy helyszínen a rendezővel és a kollégákkal. Az is kiderül, az évadban hány előadása és nézője volt a Szputnyiknak, és hogy hány kilométert utazott összesen a társulat.
 
 
Ajánló a Leselkedők c. előadás elé:

 

Házunk udvarára, lakógyűlésre érkezünk. Az egyetlen napirendi pont: a házat ellepő csótányok kiirtása. Úgy tűnik, nem mindennapi problémával állunk szemben, ugyanis a kártevők megállíthatatlanul szaporodnak otthonainkban. A jelenség okát mindenki tudni véli, a megoldást annál kevesebben.

 

Az ablakok mögött, az erkélyeken és a házfalakon megjelenő részletekből, valamint a szereplők egymásnak ellentmondó emlék-mozaikjaiból derül ki a nézőnek, azaz a lakóközösségnek, hogy vajon mi vagy ki okozhatta ezt a súlyos problémát.

 

leselkedok

 

Nincs könnyű dolgunk: a látszat mindig álvalóság, az emlékek csalnak, a mesélők pedig manipulálnak. Mindenki tud valamit, amit a többiek nem. Mindenki szemtanúvá, kukkolóvá válik. Az események észrevétlenül durvulnak el. A beavatkozás pedig lehetetlen – vagy mégsem?

 

Illékony játék a néző biztosnak hitt pozíciójával. Zenés, vizuális alapú színházi előadás, amelyben közösen keressük a választ: hol az igazság a kollektív bűnösség és a felelősség teljes elhárítása között?

 

 

STEREO Akt - Szputnyik Hajózási Társaság:

 

Leselkedők

 

panico insecto –

 

Szereplők:

Bach Kata, Hajduk Károly, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Király Dániel, Kurta Niké, Pető Kata, Rainer-Micsinyei Nóra, Szabó Zoltán

 

Videó: Karcis Gábor

Animáció: Ásmány Zoltán, Mózes Anna

Koreográfus munkatárs: Hegymegi Máté

Jelmez, kellék: Veronika Keresztesová

Zene, hang: Keresztes Gábor

Szöveg: Máthé Zsolt

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin

Alkotó munkatárs: Schnábel Zita

Produkciós asszisztens: Varga Brigitta, Budavári Réka

Produkciós vezető: Rácz Anikó, Tóth Péter

 

Rendező: Boross Martin

Bemutató: augusztus 21.