Öt bemutatóval vár a Bóbita Bábszínház

A pécsi Bóbita Bábszínház öt bemutatóval várja a közönséget a 2014/2015-ös évadban, amelynek műsorát Sramó Gábor igazgató vázolta fel csütörtökön, a teátrum évadnyitó társulati ülésén.

Az első bemutató a Torzonborz, a rabló című előadás lesz október 4-én, amelyet az Álomzug Társulással közös Szépenszóló Fütyöri, valamint a Hókirálynő, a Vándormese és a már az ifjúsági korosztálynak szóló Az ablak című produkció követ.


Sramó Gábor a vendégszereplések közül kiemelte, hogy a Bóbita szeptember 25-én a Zimmezumm című csecsemőszínházi előadással részt vesz a besztercebányai nemzetközi bábfesztiválon.

 

bobita

Fotó: ilovepecs.hu


Az igazgató örömének adott hangot, hogy a bábszínház továbbra is rendkívül népszerű, az elmúlt idényben tartott 295 előadását mintegy 36 ezren látták, és az előző évi 1900-zal ellentétben több mint 3200 bérletet adtak el. Hozzátette: a Zsolnay Kulturális Negyedben működő, a pécsi önkormányzat által kiemelten támogatott bábszínház ennek is köszönhetően 27 millió forint saját bevétellel járult hozzá a 120 millió forintos költségvetéséhez.


A Bóbita Bábszínház 1961-ben alakult és 1981-ben vált hivatásos bábszínházzá. A teátrum a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként működött, 2004-ben azonban önállósult, ami hosszú távon jobb érdekérvényesítést, anyagi hátteret jelenthet az intézménynek.


A bábszínházról és az előadásokról bővebb információk a www.bobita.hu-n olvashatók.

 

Forrás: MTI