Jön a Magyar Dal Napja - A Víg és a Színművészeti is csatlakozott

Hetedszer rendezik meg idén a magyar dal napját. A Presser Gábor által kitalált országos rendezvényen szeptember 14-én és a felvezető napokon 9 település, valamint a főváros 33 színpadán mintegy 2000 fellépő vesz részt, köztük színházak.

"A magyar dal napja nem vállalkozás, hanem egy álom megvalósulása. Idén is sikerült összeszedni a szükséges pénzt a megrendezéséhez, de a tendencia kemény, a folyamatosan átalakuló kultúrfinanszírozásba a magyar dal napja nehezen illeszthető bele" - mondta Presser Gábor zeneszerző, előadó a keddi sajtótájékoztatón a szeptember 14-i rendezvény egyik helyszínén, az óbudai Kobuci Kertben.

 

dalnapja


Idén a legtöbb helyen már két- vagy háromnapos rendezvényt Hévízen, a magyar dal idei fővárosában, Martonvásáron, Békéscsabán, Szombathelyen, Szentendrén, Boldogon, Zsirán, Hajdúnánáson, Egerben, valamint Budapesten 12 helyszínen összesen 33 színpadon tartják meg, mintegy kétszáz énekes, ezer zenész, a kórusokkal, népdalénekesekkel együtt csaknem kétezer fellépő lesz. 

 

Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője kitért arra, hogy míg 2009-ben és 2010-ben 30 millió forint feletti támogatásból szerveződött meg az országos rendezvény, 2012-ben ez 18 millióra, tavaly 12 millió alá csökkent, idén pedig mindössze hatmillió forintot sikerült kapniuk. Hozzátette: a Nemzeti Kulturális Alap zenei kollégiuma 2014-ben a magyar dal napja négy rendezvényét is támogatja, kiírtak egy meghívásos pályázatot is számukra, amelyből újabb összeg folyhat be, és az Artisjus Zenei Alapítványtól is érkezett 800 ezer forint.

 

A rendezvény ünnepélyes megnyitója szeptember 14-én vasárnap a magyar dal napja idei fővárosában, Hévízen lesz Presser Gáborral a tó főbejáratánál, ahol a magyar dal hőlégballonja fog felemelkedni, és lesz tóölelés is ezer emberrel. 

 

A fővárosi helyszínek közül kiemelkedik, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán 20. századi magyar szerzők megzenésített verseit adják elő az egyetem és a Zeneakadémia diákjai az idén Artisjus-díjas Bagó Gizella tanárnő koordinálásában. az elhangzó 12 dal zenéit mások mellett Ligeti György, Kurtág György, Petrovics Emil és Kákonyi Árpád szerezte például Weöres Sándor, Varró Dániel, Karinthy Frigyes vagy Háy János verseire. Kóruspódium lesz a Művészetek Palotájában tíz kórus részvételével, a Vígszínházban első világháborús dalok szólnak Eszenyi Enikő rendezésében a százéves évforduló alkalmából.


A BKV támogatásával idén is jár dallamos villamos a fővárosban: szeptember 7-én a 47-es útvonalán egy ötvenéves nosztalgia villamos közlekedik, amelyen tizenöt fiatal előadó zenél. Az első kocsi 14 órakor indul a Deák térről a budafoki Városház térre, az utolsó járat 20 óra 5 perckor indul vissza onnan.


A magyar dal napja vidéki programjainak többsége ingyenes, a fővárosban olcsó belépőkkel várják az érdeklődőket.

 

A programokról részletesebben itt tájékozódhatnak.

 

 

Forrás: Színház.hu, MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása