Ostrom operát rendez Kőszegen Znamenák István

Ősbemutatóra készülnek ezen a hétvégén a Kőszegi Várszínházban, ahol Szilágyi Miklós és Horváth György Ostrom opera - Kőszeg 1532 című művét mutatják be - közölte az MTI-vel hétfőn Pócza Zoltán, a Jurisics Művelődési Központ, Vár és Várszínház igazgatója.

A kőszegi vár ostromát feldolgozó operát két alkalommal, pénteken és szombaton este hét órától tekintheti meg a közönség, szabadtéri előadásról lévén szó, esőnapként a vasárnapot jelölték ki a szervezők - tudatta.

 

ostrom-opera-koszeg-1532


Hozzátette: az opera főbb szerepeit Ducza Nóra, Kőrösi András és Tóbiusz Titusz alakítják, az előadást pedig Znamenák István rendezte, aki a díszleteket is megálmodta. A jelmezeket Cselényi Nóra tervezte.
Az operaelőadás egyik érdekessége, hogy a mű fúvószenekarra és énekkarra íródott, a helyiekből álló Ostrom fúvószenekart és énekkart a zeneszerző, Szilágyi Miklós vezényli, a produkcióba pedig a helyi hagyományőrző csoportok tagjai is aktívan bekapcsolódnak.


A színpadra állított, kitalált történet szerint a törökök ostromát vezető Ibrahim nagyvezírt (Tóbiusz Titusz) a hosszúra nyúlt harcok után szépséges háremhölgye, Eszter (Ducza Nóra) cserébe bájaiért rábeszéli, hogy egyezzen meg Jurisics Miklós (Kőrösi András) várkapitánnyal, és további ádáz harcok nélkül vonuljanak el Kőszeg alól. A két fáradt sereg vezetője végül találkozik, a megegyezés szerint a török ugyan kitűzheti a zászlaját, de a várat nem adják fel annak hős védői. Közben azonban kiderül, hogy a magyar származású Eszter Jurisics várkapitány gyermekkori játszótársa, első szerelme.


Az opera, melynek bemutatását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is támogatta, tavaly elnyerte a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a Miskolci Nemzeti Színház által meghirdetett operaíró verseny első díját, és annak egy szcenírozott változatát nagyzenekari kísérettel már bemutatták a nemzetközi operafesztivál gáláján.

 

Forrás: MTI

 

 

Ostrom opera - Kőszeg 1532

A Kőszegi Várszínház előadása

 

Jurisics Miklós - Kőrösi András
Ibrahim nagyvezír - Tóbisz Titusz
Eszter - Ducza Nóra

 

Díszlet: Znamenák István 
Jelmez: Cselényi Nóra
Zeneszerző: Szilágyi Miklós
Ötlet: Horváth György Tibor
Szövegkönyv: Horváth György Tibor
Karmester: Szilágyi Miklós
Rendező: Znamenák István

Előadás időpontok:
augusztus 29. (péntek) 20:30
augusztus 30. (szombat) 20:30