"A fáradtságokat is élvezem" - Interjú Lovas Rozival

A fiatal színésznővel önbizalomról, együttható energiákról, hivatástudatról, A tanítónő című darab aktualitásáról beszélgettünk.

A Thália Színházban szeptember 6-13. között zajló Vidéki Színházak Fesztiváljára meghívást kapott a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő című előadása. A produkció az ez évi Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában is szerepelt és a címszerepet alakító Lovas Rozi játékával elnyerte a Legjobb harminc év alatti színésznőnek járó díjat.  E szerepéért a közelmúltban a Kritikusok Díjára is jelölték a Legjobb női főszereplő és a Legígéretesebb pályakezdő kategóriában.  

 

Bosze Gyorgy Kincses Karoly Denes Viktor RLNDS-DELLs conflicted copy 2014-06-08

 

Két éve végeztél a Kaposvári Egyetemen, két egymást követő évben is elnyerted a POSZT díját, most pedig két kategóriában is jelöltek a kritikusok. Az öröm mellett van egy kis félelem, hogy ezután sokkal komolyabb elvárásokat támasztanak majd feléd?

Lovas Rozi: Mindenféle érzések kavarognak bennem. Még mindig úgy érzem, kevés az önbizalmam. Folyamatos visszaigazolásra van szükségem ahhoz, hogy tudjam: a helyemen vagyok, jól csinálom a dolgom és jól gondolkodom. Fantasztikus visszaigazolást jelentenek ezek az elismerések, de állandóan kételkedem, és azt kérdezem, meddig lesz ez így. Ez nem is a jelölések vagy a díjak kapcsán merül fel, inkább azért, mert csupa jó feladat vár rám, és az ember sosem lehet biztos abban, hogy meddig kap ennyi lehetőséget. Az egyetemen és az azóta eltelt két évben rengeteget tanultam, nagyon jó kollégákkal dolgozhattam, akik vigyáztak rám. Most minden olyan bizonytalan a szakmában, nagy a jövés-menés a színházakban, kevés olyan társulat van, ahol hosszútávon lehetne tervezni és félek attól, hogy mi lesz, ha a számomra meghatározó munkatársakkal eltávolodunk egymástól. Tudok-e majd magamra annyira vigyázni, hogy hiteles maradjak, olyan, amilyen a jelenlegi közegemben vagyok? Ez azért lényeges kérdés, mert azt érzem, hogy az eredményeimet, a különböző jelöléseket azoknak az embereknek köszönhetem, akik között belenőttem a szakmába.

 

Az egyetem után az újjáalakuló miskolci társulathoz szerződtél. Miért?

Lovas Rozi: Azért, mert tudtam, kik fognak csatlakozni a csapathoz. A színház különböző energiákból áll össze. Ha ennél az asztalnál most összeül öt olyan ember, akik akarnak és jót gondolnak, abból biztos, hogy valami jó fog születni. Miskolcon sok ilyen ember jött össze és folyamatosan jóféle feszültségben éltünk. Jó helyen, jó időben, jóféle energiát adódtak össze és azt éreztem, én is jó irányba haladok. De lehet, hogy ha ennyire sok parázsló ember dolgozik egy helyen, nem tudnak hosszútávon együttműködni. Most jelentős változások zajlanak. Olyan alkotók is elmennek, akik nekem személyesen nagyon fontosak. Ez egy kicsit megijeszt, de bízom benne, hogy a közeg hangulata és a termékeny légkör megmarad.

 

Harsanyi Attila Lovas Rozi

 

 

Nagy szerepek sorát játszottad el egy év alatt. Flóra, A tanítónőből, a Sirály Másája, Júlia, és az évad végén pedig az Amadeusban Constanze. Hogy bírtad lelkileg és fizikailag?

Lovas Rozi: Úgy, hogy az évadban az első szerepem Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl volt. (Nevet.) Nagyon elfáradtam, mégis úgy gondolom, egyelőre ez az ideális tempó számomra. A fáradtságokat is élvezem. Mindent. Egész évben arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ezt csinálhatom. Már hiányzik is a munka. Persze jó nyaralni, pihenni, de olyan furcsa, hogy minden rendben van. Múltkor például egy barátunknál voltunk és egyszer csak elkezdtem sírni. Tényleg nem tudtam, miért. Kerestem az okát, de nem találtam, csak azt éreztem, hogy megkönnyebbült a lelkem. Lehet, hogy a boldogságtól, attól, hogy rengeteg jó dolog történik velem, túlcsordultak az érzelmeim. Évad közben ez biztos nem fordult volna elő, mert azt, ami a lelkemben felgyülemlik, be lehet építeni a szerepeimbe. A színészet tényleg olyan, mint egy terápia.

  

Flóra, Mása és Júlia közül melyik áll a legközelebb hozzád, amelyik a leginkább a megszólít?

Lovas Rozi: Mind a három figurában megtaláltam azt, ami én vagyok. Amikor elkezdtem Másával foglalkozni, akiről Rusznyák Gábor rendező is azt mondta, hogy elég távol áll tőlem, hamar rájöttem a hasonlóságra közöttünk. Az én életemnek is volt egy szakasza, amelyben épp olyan reménytelenül és sötéten láttam mindent, mint Mása. Tudom, milyen amikor egy ember megcsúnyul a feszültségétől, a belső bizonytalanságtól, amikor semmire nem tud koncentrálni, csak egy ügye van, egy viszonzatlan érzés. Szóval a saját élményeimből táplálkoztam. A Júliában az elfogadás - nem elfogadás kérdése izgatott, az, hogy milyen szörnyű, hogy bele akarnak szólni abba, hogy kit szeressen és kit ne. Ezt is értem, látok erre példát a környezetemben. De természetesen a legnagyobb ívű feladat Flóra volt. Rusznyák Gábor koncepciója annyira tetszett, annyira fontosnak éreztem, hogy legfőbb feladatomnak azt tekintettem, hogy megfelelő alkatrésze legyek annak a gondolatnak, amit a rendező Bródy Sándoron keresztül a máról próbált megfogalmazni.

 

Mi volt ez a gondolat?

Lovas Rozi: Bródy ma is nagyon aktuális. Nem egyszerű a mai Magyarországon élni, ahogy akkoriban sem volt könnyű. Gábor nem akart direkt utalásokat, kiszólásokat. Épp elég, hogy tudjuk, az uram-bátyámozás, az új dolgok iránti idegenkedés, az önzés, a rágalmazás, a sötét, kockafejű butaság, amitől semmi nem megy előre, ma épp úgy megvan, mint akkoriban. Ráadásul, ha egy fiatal, más közegből jövő, felvilágosultabban gondolkodó ember érkezik egy ilyen betokosodott rendszerbe, akkor egyszerűen bedarálják. Ez a darab is fél év alatt játszódik, ennyi kellett ahhoz, hogy tönkretegyék ezt a lányt. Kicsit furán van megírva Flóra alakja, annyira szimpatikus és tökéletes, miközben mindenki más rossz, amitől egy picit didaktikus lesz az egész darab, de Gábor próbálta kicsit legömbölyíteni ezt a didaktikusságot. Rengeteg költőiséget csempészett bele. Maga a díszlet, vagy ahogy egy-egy tárgyat behelyez a térbe, aminek aztán kerek mondandója lesz, az nagyon-nagyon tetszett. És ami lehet, hogy egy kicsit belepiszkál a katarzis érzésbe, az a háromféle befejezés. Nekem olyan sokat mond. Ez az egész életünk lényege, egy pillanaton múlik minden: igent mondok vagy nemet. Az én döntésem, hogy merre menjen tovább az életem, de ez aztán egy csomó más ember életére is hatással lesz. Ez nagyon sok gondolatot ébreszt a döntés hatalmáról, a szabadságról és a másik ember iránti felelősségről. Az egész erre van felépítve és ezt nagyon szerettem volna a saját tudásom szerint szolgálni: a személyes gondolatomat belerakni és a saját történetemet eljátszani a hivatástudatról, arról, hogy milyen az, ha az ember tűzön-vízen át képviselni akarja saját magát.

 

Kocsis Pal Kincses Karoly Lovas Rozi

 

Fontosnak tartod, hogy évente van egy ilyen esemény Budapesten, ahol a fővárosi közönség megismerheti a vidéki színházak produkcióit, művészeit?

Lovas Rozi: Mindenképpen. Így még több emberhez jut el egy-egy fontos, jó előadás és a budapesti közönség is képet kaphat arról, milyen munka folyik az egyes vidéki színházakban. És akármennyire beszélünk, nem beszélünk róla, de igenis igaz, hogy vidékre sokkal kevesebb szakember, kolléga megy el megnézni egy-egy darabot. Ilyenkor több esély van arra, hogy a színházi emberek megnézzenek minket. Fiatal pályakezdőként különösen érzem ezt. Pécsett is érzékeltem már tavaly A vágy villamosa kapcsán, most is A tanítónő kapcsán. Sokkal nagyobb volt az előadás visszhangja, mint egész évben.

 

Mivel ajánlanád a fővárosi közönségnek, miért érdemes elmenni a Thália Színházba és megnézni a miskolci A tanítónőt?

Lovas Rozi: Egyrészt mert ez egy jó előadás és mi nagyon szeretjük, másrészt nagyon jó színészek játszanak benne, megismerhetnek olyan művészeket, akiket máshol nem láthatnak, végül mert el lehet gondolkodni azon, hogy miért van az, hogy egy az 1900-as évek elején játszódó darab ilyen szinten tud aktuális lenni a XXI. századi Magyarországon és Budapesten.

 

Kérdezett: Spilák Klára