Újdonságokkal kezdi évadát az M Studio

Új művészeti vezetővel vág az új évadnak a sepsiszentgyörgyi M Studio, Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínháza.

Szeptembertől Uray Pétertől Márton Imola veszi át az M Studio vezetését, aki 2010-2013 között dramaturgként és pr-menedzserként segítette a társulat munkáját. A fiatalos lendülettel és tervekkel teli új vezető az Uray Péter által elindított úton továbbhaladva, elsődleges céljának az M Studio működéséhez szükséges alapvető feltételek javítását, a közönséggel való kommunikáció intenzívebbé tételét, és a társulat nemzetközi kapcsolatainak megerősítését tekinti.

 

„A társulat romániai és magyarországi ismertségének megerősítése mellett, minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy az M Studio a nemzetközi színházi köztudatba is bekerüljön” – ismertette elképzeléseit Márton Imola, mindezt pedig gyakoribb fesztiválszerepléssel, külföldi alkotók meghívásával igyekszik elérni. A tervek között a színészek továbbképzése is szerepel, neves színházi szakemberek bevonásával gyakrabban rendeznek majd workshopokat, a színészek eszköztárának gyarapítására fektetve a hangsúlyt.

 

PER fotoBarabasZsolt 03

A per (fotó: Barabás Zsolt)


Augusztus közepétől már folyik a munka a próbatermekben – az évad első bemutatóját Barta Dóra rendezi, akivel A per c. előadás kapcsán már dolgozott együtt a társulat. A Federico Garcia Lorca művei alapján készülő Garcia Lorca háza című új produkciót október végén mutatják be.

 

Az évad második produkciója Tom Dugdale rendezésében kerül színpadra. Az amerikai alkotó korábban a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál rendezett két előadást, Gogol Egy őrült naplója és Arthur Miller Egy ügynök halála c. műve alapján, az M Studio színészeivel pedig Euripidész Alkésztiszét mutatják be 2015 februárjában.

 

A harmadik bemutatót Fehér Ferenc rendezi, a Személyazonosság című produkció április-május periódusban készül majd el.


A társulat közreműködik a sepsiszentgyörgyi PulzArt kortárs összművészeti fesztivál második kiadásának megvalósításában is. A fesztiválon Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az M Studio közös szervezésében lesz látható Nagy József és a JEL Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata c. produkciója, valamint Fehér Ferenc Tao Te és Morgan and Freeman előadásai.


Az M Studio a Hattyúk (rendező: Szekrényes László) c. előadással indítja az évadot szeptember 9-én 19 órától, szeptember 10-én pedig a KAMPF-ot (rendező: Fehér Ferenc) mutatják be a PulzArt keretén belül.

Az M Studio Mozgásszínház 2005-ben alakult Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként létrejött formáció 2010-től a Tamási Áron Színház berkeiben működik. A társulat olyan kísérleti munkára szövetkezett, amely a színészi eszköztár lehetséges határait feszegetve, a mozgás- és táncszínház területén kíván új, formateremtő előadásokat készíteni.

 

Forrás: M Studio