Textúra 2014 - Ismét színházzá alakul a Szépművészeti Múzeum

Textúra 2014 lett a neve annak a programsorozatnak, amelynek keretében a Szépművészeti Múzeumban álló tárgyakhoz kapcsolódva készítenek előadásokat szeptember és november között, Pelsőczy Réka és Török Ferenc rendezésében. 

 

textura 2

 

A Szépművészeti Múzeum hagyományteremtő szándékkal felkért 10 kortárs magyar szerzőt, hogy írjanak új irodalmi szövegeket a Múzeum állandó kiállításából kiválasztott, egy-egy inspiráló képzőművészeti alkotáshoz. Az elkészült irodalmi műveket hat alkalommal a Szépművészeti Múzeum kiállítóterében ismerhetik meg az érdeklődők 10 színművész tolmácsolásában.


A múzeumban sétálva a néző bekerül egy színház és a valóság közötti térbe. A színészek az adott festmény előterében adják elő az egyes produkciókat - egyszerre megelevenítve az írott szöveget és új megvilágításba helyezve az azt inspiráló műalkotást. A néző saját maga döntheti el, mennyi időt tölt el az egyes színházi jeleneteknél. A színészek a darabokat mind a hat estén párhuzamosan és folyamatosan, többször egymás után adják elő.

 

A 10 jelenet rendezője Pelsőczy Réka rendező, színészművész és Török Ferenc filmrendező. 

 

A Szépművészeti Múzeumban megvalósuló projekt különleges összművészeti élményt ígér a látogatóknak.

 

 

A projektben résztvevő írók / művek / színészek:

 

Bán Zsófia (József Attila-díjas író, irodalomtörténész, kritikus) 
Választott műalkotás: Jules Bastien-Lepage - Halottak napja
Színész: Szalontay Tünde (Pintér Béla Társulat tagja)

 

Író: Parti Nagy Lajos (Kossuth-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus)
Választott műalkotás: Franz Xaver Messerschmidt - Karakterfejek (1771-1783)
Színész: Pindroch Csaba (Thália Színház tagja)

 

Író: Garaczi László (író, költő, műfordító)
Választott műalkotás: Giovanni Antonio da Pordenone- Szent Márk evangélista
Színész: Pálfi Ervin (Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja)

 

Író: Kiss Noémi (író, kritikus)
Választott műalkotás: Kokoschka: Veronika kendője
Színész: Trokán Nóra (Kecskeméti Katona József Színház tagja)

 

Író: Tompa Andrea (író, műfordító, kritikus, szerkesztő)
Választott mű: Hortesznakht koporsója
Színész: Kováts Adél (Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Színház tagja)

 

Író: Bartis Attila (József Attila-díjas író, fotográfus)

Választott mű: Lucas Cranach- Salome
Színész: Téby Zita (Kecskeméti Katona József Színház tagja)

 

Író: Jókai Anna (kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő)
Választott mű: El Greco - Krisztus az Olajfák hegyén
Színész: Simon Kornél (Centrál Színház tagja)

 

Író: Szabó T. Anna (József Attila-díjas költő, műfordító)
Választott mű: Giuseppe Cesari - Diana szarvassá változtatja Actaeont
Színész: Borbély Alexandra (Katona József Színház tagja)

 

Író: Závada Pál (József Attila - díjas és Kossuth-díjas író, szerkesztő, szociológus)
Választott mű: Pieter de Hooch - Levelet olvasó lány
Színész: Fodor Annamária (Thália Színház tagja)

 

Író: Térey János (József Attila-díjas író, költő, drámaíró, műfordító)
Választott mű: Lorenzo Lotto - Az alvó Apolló a múzsákkal és az elröppenő hírnévvel
Színész: Szabó Kimmel Tamás

 

Textura

 

 

Előadások kezdése: 19.00, belépés 18.30-tól, helyfoglalás érkezési sorrendben
Jegyek korlátozott számban kaphatók a múzeum pénztárában és online a jegymester.hu webáruházában  


Dátumok:
szeptember 25. (csütörtök) - Premier
október 2. (csütörtök)
október 21. (kedd)
november 11. (kedd).
november 19. (szerda)
november 25. (kedd) 

 

Teljes ár: 3800 Ft
Kedvezményes ár: 2800 Ft (diákok, nyugdíjasok és az időszaki kiállítások díjtalan látogatására jogosultak számára)