“A Mamma Mia! olyan, mint egy terápia” – Bemutató a Madách Színházban

A Madách Színház szeptember 26-án mutatja be a Mamma Mia! című musicalt. Április óta próbálják a darabot, amely a világon először non-replica változatban kerül színre.

A főszereplő színészek szerint az ABBA-musical lehet a Macskák sikerszériájának megismétlője. 

 

 

A Mamma Mia! szereplőválogatásán több mint 300-an vettek részt, a castingra többek között Sáfár Mónika is jelentkezett, aki miután megtudta, hogy övé Rosie szerepe, azonnal megkezdte a próbákat. "Már az első korrepetíción fülig érő szájjal énekeltük az ABBA dalokat, és most, hogy zenekarral együtt szólalnak meg a világhírű slágerek, még nagyobb energiája lett a darabnak. Eszembe is jutott, hogy a Mamma Mia! tulajdonképpen terápia, bármilyen hangulatban is érkezünk a Madáchba, feltöltődve hagyjuk el a színpadot. Az is igaz, hogy fizikailag nem egyszerű feladat végigjátszani az előadást, életemben nem táncoltam még ennyit, mint az elmúlt hónapokban" – árulta el a premier előtt pár nappal Sáfár Mónika.

 

249 resize

 

A világon először a Madách Színház és Szirtes Tamás rendező kapott lehetőséget, hogy az eredetitől eltérő rendezői koncepcióval, koreográfiával, díszlettel és jelmezzel mutassa be a Mamma Mia! musicalt, amelyben a férfi főszereplőt, Sam Carmichaelt Sasvári Sándor és Stohl András mellett Nagy Balázs alakítja.


"1983-ban hasonló hangulat uralkodhatott a Madách Színházban, akkor is világhírű darabra készültek a színészek, és ma már tudjuk, hogy a Macskák előre megjósolhatatlan sikerszériát ért el. Remélem ez a Mamma Mia! esetében is így lesz. Egy fiatalabb és egy idősebb szereposztásban mutatjuk be a musicalt, amely az ismert dalok mellett érzelmi hullámvasút is egyben, ugyanis nem csak a vígjáték jegyeit hordozza. Szirtes Tanár Urat megkérdeztem anno, hogy milyen eszközöket használjak az öregedéshez, a karakterem megformálásához, mire azt válaszolta, hogy semmilyet Balázs, maga elég öreg" – tette hozzá Nagy Balázs.

 

 

A Madách színházi magyar fordítása a 15. idegen nyelvű Mamma Mia! szövegkönyv. A dalszövegekről a Sophie-t alakító Simon Boglárka elmondta: azt mesélték a szegedi előadás után, hogy csak pár percig furcsa a magyar fordítás, utána már fel sem tűnik, hogy az ABBA dalok nem az eredeti nyelven hallhatók.


"Sophie karaktere egy nehéz szerep: mindent megmutathatunk általa, kiválóan kell énekelni, játszani és ráadásul végig táncolunk is. Sokan nem tudják, hogy ABBA dalokat énekelni korántsem egyszerű. A sztorit is nagyon szeretem, mindenki talál benne olyan részletet, ami a saját sorsára jellemző. Amikor például a darabbéli anyukám felöltöztet az esküvőre, az nekem minden este katarzis, újra átélem azt, ami velem is megtörtént a való életben" – mesélte a színésznő.

 

16 resize

 

A Madách Színház 10 éve tárgyalt a darab színrevitelének jogairól. Tavaly derült, ki, hogy megkapták a jogokat, és szinte azonnal castingot hirdettek. Donna Sheridan szerepét - Kováts Kriszta és Koós Réka mellett - Gallusz Nikolett kapta meg, aki úgy véli az első körben, azaz a bemutatóban benne lenni örök élmény lesz mindenkinek.


"A castingra a kiírás úgy szólt, hogy dinamikus, egyéni, vehemens, érzékeny, vonzó nőt keresnek a főszerepre. A filmmel ellentétben a musical szerzői instrukciója szerint Donna Sheridan 38-40 éves nő, a mozi egy kicsit összekavarta a nézőket, hiszen Meryl Streep alakítása mély nyomot hagyott. Én pedig azt gondoltam, lehet, hogy pár évvel fiatalabb vagyok, de látom a párhuzamot, a színház ráadásul más, mint a film, rendkívül fontos az erőnlét, a fizikum. Kell a lendület. Donna számait sem lehet 100%-ig musical eszközökkel megoldani, az ABBA slágerek igazi popdalok, úgy is kell előadni. Ebből a szempontból szerencsés vagyok Koós Rékával együtt, hiszen zenekarban is énekeltünk" – avatott be Gallusz Nikolett.

 

454 resize

 

Mivel a Madáchban non-replika változatban mutatják be a Mamma Mia!-t, önálló koreográfia is készült a musicalhez. Tihanyi Ákos hónapokig készült a feladatra.


"Stílusjegyeiben megmaradtunk az eredeti verziónál, de több és modernebb lett a koreográfia, jobban a zene mélyére néztem, már-már kiveséztem az ABBA dalokat. Már a munkafolyamat elején kiderült, hogy ez a produkció nem olyan egyszerű, mint ahogy sokan gondolják. Főleg az énekeseknek nagy falat, ők azok, akik végig mozognak. A castingoknak egyébként is pozitív lelki rezgése van, aki eljön egy válogatásra, az biztos, hogy tényleg akarja az adott szerepet. Most ezt látom a csapaton, nagyon egyben van, tele vagyunk energiával" – árulta el a koreográfus.

 

A darab sikerességét mutatja, hogy a világon eddig több mint 54 millióan látták, a Mamma Mia! turnéváltozata 40 országban vendégszerepelt már, és ma is annyi színház repertoárján szerepel, hogy minden nap legalább 7 különböző színpadon kerül színre az eredeti musical.

 

Vass Kata / Színház.hu

 

süti beállítások módosítása