Csoportok jelentkezését várja az Arany Deszka Fesztivál

November 28. és 30. között, Ajkán rendezik meg a XI. Arany Deszka Országos Minősítő Színjátszó Fesztivált, ahová ifjúsági és felnőtt csoportok jelentkezését várják.

A szervezők közleménye:

 

A Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete (VASZE) és az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ megrendezi a XI. ARANY DESZKA Országos Minősítő Színjátszó Fesztivált 2014. november 28-29-30-án Ajkán.

 

Fesztiválunkra elsősorban olyan ifjúsági és felnőtt csoportok jelentkezését várjuk, akik szeretnék megmérettetni produkciójukat mind a közönség, mind a minősítő szakemberek előtt.

 

ajkafeszt

Kép a tavalyi fesztiválról. Forrás: Facebook

 

Nevezni csoportonként egy produkcióval lehet. Gyermekcsoportokat és zenés produkciókat nem fogadunk. Fesztiválunkon kb. 15 előadást tudunk fogadni, túljelentkezés esetén a meghívásról a szervezők döntenek.

 

Műsoridő határ nincs, de kérjük, hogy a jelentkezésnél vegyétek figyelembe, hogy találkozóról van szó, amelyen szeretnénk minél több csoportnak bemutatkozási lehetőséget biztosítani, ezért nagyon hosszú műsoridejű, illetve be-és kiszerelésű produkciókat nem tudunk fogadni.

 

Fesztiválunk közönség fődíja továbbra is a hagyományos „Arany Deszka Díj”. Közönségszavazáson dől el a legjobb színészi alakítások sorsa is. A minősítést az erre jogosult, a Magyar Szín-Játékos Szövetség (MSZJSZ) szakemberei végzik.

 

A minősítésért a Magyar Szín-Játékosok Szövetsége 2014. évre tagdíjat fizetett tagjainak külön díjat nem kell fizetniük, a többieknek 10.000.- Ft.

 

Minősítést nem kötelező kérni, a csoport ettől függetlenül szakmai értékelésben részesül, amennyiben erre igényt tart.

 

A szállás és étkezés igénybevételéért önköltséges hozzájárulási díjat kell fizetni, amely összegeket a jelentkezés beérkezése és annak elfogadása után közlünk, a díjat előzetesen átutalással vagy a helyszínen készpénzben kérjük kiegyenlíteni.

 

Nevezni legkésőbb 2014.október 15-éig lehet, kizárólag e-mailben:
jozsefnemeth424@gmail.com

Információ: 06/30/364-0818 telefonon vagy fenti e-mail címen

 

Veszprém, 2014. szeptember 10.                                                           

A szervezők

 

 

NEVEZÉSI LAP

A XI. „ARANY DESZKA”

ORSZÁGOS MINŐSÍTŐ SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁLRA

Ajka, 2014. november 28-29-30.

 

A csoport neve:

Címe:

Telefonszám, e-mail:

Diákszínpad (középiskolás) – ifjúsági – felnőtt – vegyes korosztályú

(húzza alá a jellemzőt!)

A darab szerzője:

Címe:

Műfaja:

Rendezője:

Műsorideje: ………perc

Beszerelés: …………perc, kiszerelés:…………perc

Játéktér mérete:

Technikai igények:

Csoport létszáma:

Minősítést: kérünk – nem kérünk, csak szakmai értékelést (aláhúzandó)

Kelt:

Beküldő (jelentkezési lapot kitöltő) neve:

 

Beküldendő:

jozsefnemeth424@gmail.com e-mail címre

legkésőbb 2014. október 15-éig

Nagy András László

0620 227 3854

1239 Budapest

Vecsés út 31

www.szin-jatekos.hu