„Még vannak szárnyaim” – Villáminterjú Béres Ilonával

Béres Ilona a fiatalok alázatáról, egy pikáns kupléról és arról, hogy mi nem derogál.                    

 ilona2

 

Fiatalokkal dolgozni olyan, mint egy vérátömlesztés – mondja az egyik próba szünetében Béres Ilona. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész A fehér felhő című egyfelvonásosban, illetve az alkotók által közösen létrehozott Fekete ég című előhangban több szerepet is alakít. 

A Nemzeti közös társulati fotóján már tavaly szerepelt, azután mégsem került az előző évadban színpadra.

Weöres Sándor Psychéjébe hívott Vidnyánszky Attila, ám az az előadás elmaradt, viszont felkért, hogy játsszak ebben a különleges produkcióban, aminek az első fele egy hatalmas vízió az első világháborúról, a második része pedig egy Molnár Ferenc-darab. Nagy örömmel veszek részt a munkában. Egyetemista színésznövendékek, fiatalok között vagyok. Olyan az egész, mint egy vérátömlesztés. 

Több figurát is alakít.

Az első részben egy madamot, aki hosszú paragrafusokat mond fel precízen és pontosan. Elképesztő és hihetetlen, de még a hadi kuplerájokról is született minden részletre kiterjedő szabályzat az I. világháború alatt, amelyben pontosan megszabták, hogy a lányoknak hány percig kell együtt lenni a katonákkal – a harctéri kuncsaft rangfokozatától függően. Hazafias kötelességük volt az is, hogy nemi bajjal fertőzzék meg az ellenség katonáit. Miközben a katonák a harctereken szenvedtek, az emberek Pesten és országszerte báloztak, tele voltak a színházak, a kabarék és az orfeumok. Ez a kettősség is megjelenik az előadás első részében, még egy pikáns kuplét is elénekelek. A második rész Molnár Ferenc gyönyörű meséje, amiben a gyerekek találkoznak elesett katona édesapjukkal a fehér felhőn. Ebben egy tapasztaltabb, idős özvegyet játszom. Azt mondom egyszer: „Abbahagytam a sírást, mert akkor a gyerekek is hallgattak. Hát visszatartottam, aztán leszoktam róla”. 

Egész másmilyen A fehér felhő, mint amilyenek Molnár Ferenc híres szalonvígjátékai.

És ezt is megélt tapasztaltok alapján írta. Nagyon ajánlom mindenkinek olvasásra Molnár haditudósításait, aki újságíróként megjárta az első háború hadszíntereit. Én egyszerre csak egy fejezetet tudok elolvasni belőlük, olyan iszonyatos eseményekről ír – hitelesen és a kisemberek iránti mérhetetlen megértéssel. 

ilona

 

Szól ez a „dupla darab” a felejtésről?

Arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad elfelejtenünk a háborúkat. Játszottam nemrég egy monodrámát, ami Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvéből készült, és a szerző második világháborús megpróbáltatásairól ad megdöbbentő képet. Érdekes a párhuzam, akkor is ugyanolyan „technikákkal” próbálták elviselni a borzalmakat. A mostani előadás első részébe mi, színészek is hoztunk, gyűjtöttünk anyagokat. A diákok az interneten keresgéltek és családi emlékeket kutattak fel, amelyek már-már elfelejtődtek, én a nagymamától tanult első világháborús dalt hoztam el. 

A próbákon feltűnt, mennyire kollegiálisan kezeli az egyetemistákat.

Számomra ez természetes, hiszen ők a jövőbeli kollégáim. Nézem, hogyan bontakoznak ki, már meg-megmutatkozik a tehetségük is. Nagyon helyesek, figyelnek. Alázatosak. Meg kell mondanom, nem szégyellek ötven éves múlttal a hátam mögött segítséget kérni tőlük. Voltak próbák, amelyek elején odamentem a lányokhoz útbaigazítást kérni, hogy merre járunk épp az első felvonás, a Fekete ég bonyolult montázsában. Nekem ez nem derogál. Nagyon egy csapat vagyunk a lányokkal. Amikor bővebbre kerekedik egy-egy rendezői magyarázat, instrukció, valaki máris rohant hozzám egy székkel. Hát igen… ebből éreztem, hogy mégsem vagyunk „egyformán” kollégák! (nevet) 

Fegyelmezett színésznek tartja saját magát?

Abszolút. Ha rám osztanak egy szerepet, összevágom a sarkam, és teszem a dolgom. Ugyanakkor nagyon játékos is vagyok, szívesen részt veszek innovatív előadásokban. Egymás után kétszer kaptam meg a Színikritikusok-díját, mindkétszer férfi szerepért. A Theomachiában Kronost, a Borisz Godunovban Sujszkij herceget játszottam. 

Szimbolikusnak tartja, hogy ismét a Nemzeti Színházban játszik? Amikor a Hevesi Sándor téri színháztól elvették ezt a nevet, sokfelé nyilatkozott, nem jó szájízzel.

A Nemzeti Színház örökös tagja vagyok, tőlem ezt nem vonta még vissza senki. Ez állandó jelző a nevem mellett. Hosszú ideig játszottam a Hevesi Sándor téri Nemzeti Színházban, aztán egy nap arra ébredtünk, hogy már a Magyar Színház tagjai vagyunk. Ekkor mondta Sinkovits Imre: olyanok vagyunk, mint az augsburgi vert sereg maradéka. Nagyon fájdalmas történet volt ez, Sinkovits tulajdonképpen ebbe halt bele. 

ilona3

 Milyen lehetőségei vannak ma korosztálya színésznőinek, mennyit játszanak?

Nyilván már nem ránk kell építeni a repertoárt, de nem is igen kíváncsiak erre a korosztályra. A közönség azonban nem így gondolja. Akárhová megyek, szeretettel vesznek körül, érdeklődnek, hol játszom, hol nézhetnének meg. Nagyon örülök, hogy az Örkény István Macskajátékából készült, a Szkalla lányok című kétszemélyes előadásunkkal jöhetünk Tordai Terivel ide, a Nemzetibe játszani. Mindkettőnknek szívünk csücske az az előadás. 

Mindig társulatokhoz tartozott. A debreceni Csokonai Színházban kezdte, tagja volt a Madách, a Vígszínház és Nemzeti, majd Magyar Színháznak. Nem hiányzik a társulati lét?

Ötven évesen biztos nagyon boldogtalan lettem volna társulat nélkül. Most viszont válogathatok a feladatok között, és tudom azt is mondani, hogy köszönöm szépen, de ezt nem szeretném. Most már nem egy társulat, hanem az életem van „alattam”. Már nincs szükségem tenyérre, amely hordoz, vagy anyahajóra, amely biztonságot ad. Még vannak szárnyaim, és ha úgy hozza úri kedvem, szakadásig dolgozhatok. Ha majd elfáradok, pihenek, és nézek másokat. Most szabad vagyok, aki szabad akaratából dönt. Ezt nagyon élvezem.

Az interjút Csicsely Zoltán készítette.

(Forrás: Nemzeti Magazin)