Lett musical ellen tiltakozik a Wiesenthal Központ

Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, elítélően írt arról, hogy Lettországban egy olyan musical bemutatóját tartják, amely egy második világháborús náci kollaboránsról szól.

Zuroff Twitter-üzenetében közölte, hogy "mélyen undorító" a Herbert Cukursnak szentelt darab. Lettországban többen nyílt levélben arra szólították fel a kormányt, hogy ítélje el az előadást. 

 

Simon Wiesenthal Center

 Simon Wiesenthal központ

 

Cukurs a harmincas években a repülés egyik úttörőjeként szerzett magának hírnevet, ám a második világháború idején a hírhedt Arajs Kommandó parancsnokhelyettese lett, amely vezető szerepet játszott a zsidók tömeges lemészárlásában Rigában, és aktívan vett részt a Fehéroroszországban élő zsidók megölésében is.


Cukurs a háború után Latin-Amerikában telepedett le, és mivel nem adták ki, nem vonhatták felelősségre bíróság előtt a tömeggyilkosságokért. Cukursszal végül 1968-ban izraeli ügynökök végeztek Uruguayban.

 

file41985138 b47eedde

 Juris Millers

 

Juris Millers, a vitatott darab producere tagadta, hogy az előadás egy nácit dicsőítene. "Tisztában vagyok vele, hogy a musical provokatív, mert a tragikus lett történelem egy ellentmondásos időszakát idézi fel. Nem az a feladatunk, hogy felmentsük vagy elítéljük Herbert Cukursot. Az a célunk, hogy vitát indítsunk" - mondta egy litván újságnak.

 

A lett külügyminisztérium szóvivője, Karlis Eihenblaums úgy fogalmazott: "teljesen elfogadhatatlan, hogy ilyen embereket hősöknek állítsanak be". Lettország mindig elítélte a háborús bűnöket, de mióta demokratikus állammá vált, tiszteletben tartja a szólásszabadságot - fűzte hozzá az AFP hírügynökségnek nyilatkozva.

 

 

Forrás: MTI, fotó: delfi.lv