dráMAI mesék – Könyvsorozatot ad ki a győri bábszínház

A győri Vaskakas Bábszínház új vállalkozásba fogott: 2014 őszétől kezdve hétkötetes könyvsorozatot adnak ki dráMAI mesék - kortárs magyar gyerekdarabok címmel. 

A Vaskakas Bábszínház kiadásában októberben jelent meg a dráMAI mesék című sorozat első két kötete, a Régi magyar történetek és a Grimmek újratöltve.

 

A hétkötetesre tervezett sorozat célja a bábszínházakban előadott darabok rögzítése, terjesztése. Az első kötet ajánlója szerint „a bábszínházi műfajnak klasszikus történetei vannak, nem pedig klasszikus szövegei, ezért a meséket minden egyes alkalommal újra szokás írni” – áll a kötet fülszövegén. A sorozat célja, hogy ezeket a darabokat ezen túl nyomtatásban, könyv formájában is kézbe lehessen venni.

 

A szerkesztők szándéka a dráMAI mesék tematikus köteteivel a hiánypótlás. Mint közleményükben fogalmaznak, „bár minden esetben bábszínházak felkérésére készültek a darabok, azok akár báb-, akár élőszínházi keretek közt is játszhatók.” A kötetek célja kettős, hiszen „amellett, hogy a színházak figyelmét szeretnék ezekre az elsősorban gyerekközönségnek szóló művekre irányítani, meggyőződésünk, hogy a színjátszókört vezető pedagógusok is haszonnal forgathatják a kiadványokat” – áll a közleményben.

 

dramai m

 

A kötetek előszóból, kötetenként 4–6 darab drámaszövegből, tanulmányokból (az első két kötethez Nánay István és Hermann Zoltán írtak elemzéseket), valamint az írók életrajzát és az előadás történetét összegző függelékből állnak.

 

Az első kötetbe Pallai Mara  Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története című műve, Tasnádi István Lúdas Matyija, Gimesi Dóra Rózsa és Ibolya, valamint Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi című darabjai, illetve Veres András Tündérkeresztanya című szövege került be. A második kötet Tasnádi István Farkas és Piroska című darabját, Gimesi Dóra Hamupipőke című művét és Szemenszedett meséjét, Veres András Holle anyó című darabját, valamint Pallai Mara Jancsi és Juliska átdolgozását tartalmazza.